BKIK: a fővárosi vállalkozásoknak kevés a tartaléka

A fővárosi vállalkozásoknak kevés a tartaléka, 60 százalékuk maximum 3 hónapra elegendővel rendelkezik - közölte az MTI-vel a Budapesti Kereskedelmi és Iparkamara (BKIK) hétfőn kutatásának megállapítását.A kamara 21 iparágban 3440 fővárosi céget kérdezett meg a koronavírus-járvány gazdasági hatásáról, a felmérésben résztvevők 80 százaléka mikrovállalkozás, 12 százaléka kisvállalkozás, 5 százaléka közepes vállalkozás, 3 százaléka pedig nagyvállalat volt.

    
A felmérés szerint a fővárosban a válság a vállalkozások 93 százalékára negatív hatással volt, legsúlyosabban érintett gazdasági ágazatok a turizmus és szálláshely szolgáltatás, a személyszállítás és taxi-szolgáltatás, a ruha-, textil-, bőripari és művészi kézműves vállalkozások, a szépségipar, a művészet, szórakoztatás és kultúra, a sport és szabadidős szolgáltatások, valamint a gépipar.
    

Helyzetét minden ötödik vállalkozás nagyon súlyosnak, szinte kilátástalannak értékelte, a legsérülékenyebbek a minimális tartalékkal rendelkező mikrovállalkozások. A nagyobb vállalkozások pénzügyi stabilitása lényegesen jobb, de egy elhúzódó válság akár a közepes cégek jelentős részét is bajba sodorhatja - írja a BKIK.
   

A túlélés érdekében öt budapesti vállalkozásból négynél történt valamilyen megszorító intézkedés. A leggyakoribb válságreakció a vállalkozás részleges, vagy teljes bezárása, a működés szüneteltetése volt. A munkaidő és/vagy a létszám csökkentése legrosszabb esetben elbocsátást jelentett a cégek 14 százalékánál, 17 százalék fizetés nélküli, 10 százalék fizetett szabadságra küldte az alkalmazottakat. A nagyvállalati körben a cégek 60 százalékánál történtek megszorító intézkedések, elsősorban a munkarend megváltoztatása.
    

A 3 hónapra vonatkozó előrejelzések alapján a cégek legjobb esetben is 51 százalékos forgalomcsökkenést jósolnak a járvány előtti időszakhoz képest, míg a legrosszabb esetben 77 százalékos visszaeséssel számolnak. Az elbocsátásokra, a munkaidő vagy bérek csökkentésére vonatkozó prognózisok a 3-50 fős cégeknél a legkedvezőtlenebbek, ők 15-46 százalékos elbocsátási arányt, és az alkalmazottak 34-65 százalékánál életbe lépő fizetés- vagy munkaidő-csökkentést jósolnak.  
    

A kamara szerint a fővárosi cégek likviditási helyzete meglehetősen aggasztó, 16 százalékuknak már elfogytak a tartalékai. Ha a válság minimum további 4 hónapig tart - ahogyan azt a megkérdezettek legoptimistább esetben valószínűsítik -, és a cégek nem kapnak jelentős támogatást, akkor a kétharmaduk maradna tartalék nélkül, 6 hónapnál hosszabb válság esetén alig 8 százalékuk tudná önerőből finanszírozni vállalkozását - közölte a kamara.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A Mol Nyrt. a következő időszakban a magyarországi ellátásra fog koncentrálni, és mérlegeli a stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is.

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Most, a keddi napon még visszaigényelhetik a külföldön megfizetett áfát a hazai vállalkozások ugyancsak szeptember 30-ig regisztrálhatnak a NAV-nál azok a civil szervezetek, amelyek 2026-tól szeretnének 1 százalékos szja-felajánlásokat fogadni.

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Mintegy kétezer-ötszáz ellenőrzés, ötszáz adóügyi visszaélés - ez a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) nyári akciójának mérlege a Balatonnál és a Velencei-tónál - jelentette be a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) hétfőn kiadott közleményében.

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az E.ON Hungária Csoport az áramszolgáltatás megjavításán, az érintett háztartások döntő többségében már kedden helyreállították az ellátást - közölte a szolgáltató csütörtökön az MTI-vel.

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Botrányba fulladt akciók.

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

A világgazdaságban az olajárak emelkedése jelentős inflációs kockázatokat rejt. Mi várható a Fed és az OPEC+ lépéseitől? Egy új recesszió fenyeget, vagy stabil marad a piac?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Építkezésnél a megfelelő generálkivitelező kiválasztása kulcsfontosságú. Hogyan találjuk meg a legmegbízhatóbb szakembert?

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal.

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

A hosszú távú anyagi stabilitásunk érdekében elengedhetetlen, hogy döntéseinket minden irányból megvizsgálva, szükség esetén pénzügyi tanácsadó segítségét kérve hozzuk meg.

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

Az ukrán válság ebben az évben a magas kamatlábak gazdasági légkörében zajlott, amelyet a Fed a gazdaság lassítására és az infláció megfékezésére állított be.

http://ujhazak.com