BKIK: továbbra sem enyhül a munkaerőhiány az építőiparban

Továbbra sem enyhül a munkaerőhiány az építőiparban, a  kis- és középvállalkozások (kkv) mintegy fele szerint a rendelkezésre álló fizikai munkaerő mennyisége, képzettsége jelenti a legfőbb problémát - közölte a Budapesti Kereskedelmi és Iparkamara (BKIK) csütörtökön a Construma építőipari szakkiállításon több mint 300 vállalkozás válasza alapján összeállított nem reprezentatív felmérésének megállapítását.A felmérés szerint az építőipari szektorban tevékenykedő vállalkozásoknak mintegy 42 százalékánál van tartósan betöltetlen álláshely, ezekre általában hónapokig nem találnak szakembert. Leginkább szakképzett fizikai munkásokból van hiány. Közülük ácsot és kőművest a legnehezebb találni, ez a probléma nagyjából minden tizenötödik cégnél jelentkezik. Villanyszerelő alkalmazása pedig körülbelül minden huszadik vállalkozásnak jelent kihívást a kamara közleménye szerint.
    

Koji László, a Budapesti Kereskedelmi és Iparkamara alelnöke, az Építési Vállalkozók Országos Szakszövetségének (ÉVOSZ) elnöke a közleményben kiemelte: a munkaerőhiány több ágazatban is általános probléma, ám az építőiparban már olyan mértékű, hogy a piacon a jelenlegi kapacitásigények mellett további 100 ezer embert is tudnának alkalmazni. Felerősödött a keletről nyugatra irányuló munkaerő-áramlás, így már egy nemzetközi méretű munkaerőpiacon kell versenyezni, a cégeknek a szakmunkások bérének emelésével is számolniuk kell - mutatott rá a BKIK alelnöke.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Botrányba fulladt akciók.

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

A világgazdaságban az olajárak emelkedése jelentős inflációs kockázatokat rejt. Mi várható a Fed és az OPEC+ lépéseitől? Egy új recesszió fenyeget, vagy stabil marad a piac?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Építkezésnél a megfelelő generálkivitelező kiválasztása kulcsfontosságú. Hogyan találjuk meg a legmegbízhatóbb szakembert?

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal.

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

A hosszú távú anyagi stabilitásunk érdekében elengedhetetlen, hogy döntéseinket minden irányból megvizsgálva, szükség esetén pénzügyi tanácsadó segítségét kérve hozzuk meg.

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

Az ukrán válság ebben az évben a magas kamatlábak gazdasági légkörében zajlott, amelyet a Fed a gazdaság lassítására és az infláció megfékezésére állított be.

“A” kategóriás irodákkal vár a Park22

“A” kategóriás irodákkal vár a Park22

A Park22 üzleti és ipari park munkálatai kora ősszel kezdődtek meg a Campona bevásárlóközpont melletti hatalmas telken, de az első fázis kiadó iroda- és raktárhelyiségeire már most szerződést lehet kötni.

Az évezred legjövedelmezőbb részvényei

Az évezred legjövedelmezőbb részvényei

Melyek voltak a 2000-es és 2010-es évek legjobb részvénybefektetései? Lehet-e következtetéseket levonni a jövőre nézve az elmúlt 22 év részvénypiaci teljesítményéből? Cikkünkben ezekre a kérdésekre keressük a választ.

Mikor lehet jó megoldás egy vállalkozás számára a faktoring?

Mikor lehet jó megoldás egy vállalkozás számára a faktoring?

A faktoring a magyar piacon is egyre népszerűbb szolgáltatás. Számos olyan cég kezdett érdeklődni a faktorálás részletei iránt, amelyek korábban akár még nem is hallottak róla, vagy nem tudták elképzelni, hogy számukra is jó megoldás lehet. A népszerűség jelentős növekedése miatt született meg ez a

Melyek a legnépszerűbb állások?

Melyek a legnépszerűbb állások?

A munkapiac hazai trendjei időről-időre változnak. Míg húsz évvel ezelőtt a mindenáron diplomaszerzés számított igazán grandiózus célnak, addig manapság némileg átalakultak a tendenciák. Egyrészt jóformán évente más szak nyeri el a „legkeresettebb címet”. Másrészt egyre többen keresnek szak- és mest

http://ujhazak.com