BNP Paribas Cardif: visszaesett a magyar munkavállalók optimizmusa

Visszaesett a magyar munkavállalók optimizmusa, miután az orosz-ukrán konfliktus, valamint a járványintézkedések által okozott negatív gazdasági következmények, az ezzel járó bizonytalanság már a munkaerőpiacon is érezteti hatását - közölte a hitelfedezeti biztosításokkal foglalkozó BNP Paribas Cardif Biztosító kedden a Mediánnal készített közös kutatás alapján.A második negyedévben készült felmérés alapján a BNP Paribas Cardif Munkaerőpiaci Stabilitási Indexe 75 pontos értéket vett fel, ami 2 pontos esést jelent a tavalyi év hasonló időszakához, illetve 3 pontos csökkenést az előző negyedévhez képest. A BNP Paribas Cardif Biztosító a Mediánnal közösen 2014-ben alkotta meg az indexet, amely azt méri, mennyire stabil a munkaerőpiac a munkavállalók szemszögéből. Az index 1200 fő személyes megkérdezésén alapul, a minta életkor, nem, iskolai végzettség és településtípus szerint reprezentálja a felnőtt magyar népességet.
    

A kutatás alapkán a második negyedévben a munkavállalók 36 százaléka kezdett aggódni amiatt, hogy egy éven belül esetleg elveszítheti állását, ami 8 százalékpontos emelkedést jelent az előző negyedévhez képest. A közlemény szerint növekvő bizonytalanságról árulkodik az is, hogy míg tavasszal a megkérdezettek 61 százaléka bízott abban, hogy több mint öt évig fennmaradhat a jelenlegi pozíciója a munkahelyén, addig ez az arány mostanra 53 százalékra zuhant.
    

A válaszadók 42 százalékának háztartása legfeljebb három hónapot tudna átvészelni a fő kereső állásvesztése esetén. Ezzel szemben közel 8 százalékpontot ugrott és így 33 százalékot ért el azok aránya, akik 4 hónap és egy év közötti időszakot is ki tudnának bírni, 22 százalékuk pedig több, mint egy évet is képes lenne átvészelni.
    

Az állásvesztés esetére a válaszadók 69 százaléka szerint maradna valaki a háztartásban, akire támaszkodhatnak, 64 százalékuk kölcsön tudna kérni olyan családtagtól, rokontól, akivel nem lakik közös háztartásban, 55 százalékuknak pedig valamelyik barátja tudna segíteni. A válaszadók 28 százaléka állította azt, hogy amennyiben elveszítené az állását, rendelkezne olyan biztosítással, amelyből pénzhez jutna - derült ki a kutatásból.
    

A közleményben kiemelik: lényegesen pozitív fejleménynek számít a munkavállalók azzal kapcsolatos optimizmusa, hogy mennyire érzik úgy, egy esetleges állásvesztés, vagy felmondás esetén könnyen találnának a képzettségüknek megfelelő új állást. A válaszadók 54 százaléka mondta azt, hogy könnyen, vagy nagyon könnyen találna magának munkát, ez az előző év azonos időszakával összevetve 4 százalékpontos emelkedést jelent, ami továbbra is optimizmusra ad okot.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A Mol Nyrt. a következő időszakban a magyarországi ellátásra fog koncentrálni, és mérlegeli a stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is.

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Most, a keddi napon még visszaigényelhetik a külföldön megfizetett áfát a hazai vállalkozások ugyancsak szeptember 30-ig regisztrálhatnak a NAV-nál azok a civil szervezetek, amelyek 2026-tól szeretnének 1 százalékos szja-felajánlásokat fogadni.

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Mintegy kétezer-ötszáz ellenőrzés, ötszáz adóügyi visszaélés - ez a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) nyári akciójának mérlege a Balatonnál és a Velencei-tónál - jelentette be a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) hétfőn kiadott közleményében.

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az E.ON Hungária Csoport az áramszolgáltatás megjavításán, az érintett háztartások döntő többségében már kedden helyreállították az ellátást - közölte a szolgáltató csütörtökön az MTI-vel.

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Botrányba fulladt akciók.

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

A világgazdaságban az olajárak emelkedése jelentős inflációs kockázatokat rejt. Mi várható a Fed és az OPEC+ lépéseitől? Egy új recesszió fenyeget, vagy stabil marad a piac?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Építkezésnél a megfelelő generálkivitelező kiválasztása kulcsfontosságú. Hogyan találjuk meg a legmegbízhatóbb szakembert?

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal.

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

A hosszú távú anyagi stabilitásunk érdekében elengedhetetlen, hogy döntéseinket minden irányból megvizsgálva, szükség esetén pénzügyi tanácsadó segítségét kérve hozzuk meg.

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

Az ukrán válság ebben az évben a magas kamatlábak gazdasági légkörében zajlott, amelyet a Fed a gazdaság lassítására és az infláció megfékezésére állított be.

http://ujhazak.com