Bodó Sándor: a magyar kormány teljesítette munkaerőpiaci vállalását

A magyar kormány teljesítette munkaerőpiaci vállalását, 1 millióval többen dolgoznak a 2010-es kormányváltáshoz képest, és a mintegy 4,7 millió foglalkoztatotti létszám állandósulni látszik - hangsúlyozta Bodó Sándor, az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) foglalkoztatáspolitikáért felelős államtitkára pénteken a KSH februári adatait értékelve az M1 aktuális csatornán.A KSH pénteken közölte, hogy februárban a 15-74 éves foglalkoztatottak átlagos létszáma 4 millió 668 ezer volt, 118 ezerrel több az egy évvel korábbinál. A háromhavi mozgóátlag szerint a 2021. december-2022. februári időszakban a foglalkoztatottak átlagos létszáma 4 millió 675 ezret tett ki, ami 101 ezerrel több, mint egy évvel korábban. Februárban a munkanélküliek száma 185 ezer, a munkanélküliségi ráta 3,8 százalékos volt. Az állástalanok száma 33 ezerrel, míg a munkanélküliségi ráta 0,7 százalékponttal csökkent az egy évvel korábbihoz viszonyítva.
   

Bodó Sándor biztatónak nevezte a mintegy 100 ezres foglalkoztatotti növekedést. Azt mondta a februári számokból is látszik, hogy a magyar munkaerőpiac szerencsésen kilábalt az egy évvel ezelőtti helyzetből, amikor még a járvány közepénél tartottunk. Bodó Sándor felhívta a figyelmet arra, hogy a magyar foglalkoztatási ráta 74 százalék, és 80 százaléknál már teljes foglalkoztatottságról lehet beszélni.
    

Rámutatott arra is, hogy a 250 ezer regisztrált álláskeresőt a téli hónapokban mérték. Tavasszal viszont jónéhány ágazatban növekszik a foglalkoztatottság, ez valószínűleg azt eredményezi majd, hogy csökkenni fog a regisztrált álláskeresők száma. A foglalkoztatáspolitikai államtitkár kitért arra, hogy a magyarországi 3,8 százalékos munkanélküliségi ráta az Európai Unióban a 6. legjobb adat, az uniós átlag 7 százalék közelében van. A tendencia egyértelmű, a magyar foglalkoztatottság európai uniós szinten is az élmezőnyben van.
    

Hozzátette, hogy a járvány okozta krízist az országok nem egyformán kezelték, volt ahol alanyi jogon adtak támogatást. Ezzel szemben Magyarország a munkahelyek megőrzését támogatta, ez hozta meg azt az eredményt, hogy Magyarországon alacsonyabb a munkanélküliségi ráta, mint ahol az alanyi támogatás mellett döntöttek.
    

Bodó Sándor felhívta a figyelmet arra, hogy a 24-25 év alatti fiataloknál 2010-ben 30 százalék volt a munkanélküliségi ráta, mostanra ez 10 százalék alá csökkent. Ez nagy jelentőségű változás, és illeszkedik a kormány hosszú távú elképzeléseihez - tette hozzá. Az ágazatok közötti átjárás jelentősen felgyorsult, ez korábban nem volt jellemző a magyar munkaerőpiacra. A közfoglalkoztatottak száma folyamatosan csökken, most 78 ezer körül van, új elemek gyökereztek meg a magyar munkaerőpiacon, jelen van a távmunka, a részmunkaidős foglalkoztatás, ezek korábban kisebb mértékben voltak jellemzőek - mondta Bodó Sándor.


(Forrás: MTI)


Hozzászólások

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

A világgazdaságban az olajárak emelkedése jelentős inflációs kockázatokat rejt. Mi várható a Fed és az OPEC+ lépéseitől? Egy új recesszió fenyeget, vagy stabil marad a piac?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Építkezésnél a megfelelő generálkivitelező kiválasztása kulcsfontosságú. Hogyan találjuk meg a legmegbízhatóbb szakembert?

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal.

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

A hosszú távú anyagi stabilitásunk érdekében elengedhetetlen, hogy döntéseinket minden irányból megvizsgálva, szükség esetén pénzügyi tanácsadó segítségét kérve hozzuk meg.

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

Az ukrán válság ebben az évben a magas kamatlábak gazdasági légkörében zajlott, amelyet a Fed a gazdaság lassítására és az infláció megfékezésére állított be.

“A” kategóriás irodákkal vár a Park22

“A” kategóriás irodákkal vár a Park22

A Park22 üzleti és ipari park munkálatai kora ősszel kezdődtek meg a Campona bevásárlóközpont melletti hatalmas telken, de az első fázis kiadó iroda- és raktárhelyiségeire már most szerződést lehet kötni.

Az évezred legjövedelmezőbb részvényei

Az évezred legjövedelmezőbb részvényei

Melyek voltak a 2000-es és 2010-es évek legjobb részvénybefektetései? Lehet-e következtetéseket levonni a jövőre nézve az elmúlt 22 év részvénypiaci teljesítményéből? Cikkünkben ezekre a kérdésekre keressük a választ.

Mikor lehet jó megoldás egy vállalkozás számára a faktoring?

Mikor lehet jó megoldás egy vállalkozás számára a faktoring?

A faktoring a magyar piacon is egyre népszerűbb szolgáltatás. Számos olyan cég kezdett érdeklődni a faktorálás részletei iránt, amelyek korábban akár még nem is hallottak róla, vagy nem tudták elképzelni, hogy számukra is jó megoldás lehet. A népszerűség jelentős növekedése miatt született meg ez a

Melyek a legnépszerűbb állások?

Melyek a legnépszerűbb állások?

A munkapiac hazai trendjei időről-időre változnak. Míg húsz évvel ezelőtt a mindenáron diplomaszerzés számított igazán grandiózus célnak, addig manapság némileg átalakultak a tendenciák. Egyrészt jóformán évente más szak nyeri el a „legkeresettebb címet”. Másrészt egyre többen keresnek szak- és mest

Nem ez lesz a kedvenc fekete péntekünk

Nem ez lesz a kedvenc fekete péntekünk

A fekete péntek leárazásai az idei évben elmaradhatnak a korábbiaktól, de a piacvezető kereskedők készlethalmozással igyekeznek megmenteni a fekete péntek renoméját. De milyen hatással lehet ez a teljes online kereskedelemre?

http://ujhazak.com