Bővítette kapacitását a nyárlőrinci Szikrai Borászati Kft.

Bővítette kapacitását a nyárlőrinci Szikrai Borászati Kft. a Gazdaságfejlesztési és innovációs operatív programban (Ginop) nyert csaknem 180 millió forint támogatásból - közölte a Bács-Kiskun megyei társaság közleményben az MTI-vel.Az 50 százalékos támogatással megvalósult projekt a cég versenyképességének növelését szolgálja. A cég tájékoztatása szerint a fejlesztéssel a kapacitás háromszorosára nőtt: eddig óránkénti 2000 flakont tudtak megtölteni, most 6000-ret.

Ideális esetben 2,3 millió PET palackot tölthetnek meg havonta.

    
Tavaly 19,7 millió palack termék hagyta el a gyártósorokat - tájékoztattak az MTI kérdésére. Az új PET-palackozó gépsor lehetővé teszi, hogy a szénsavas és szénsavmentes termékekhez sem kell a jövőben tartósítószert alkalmazni. Emellett lehetővé vált, hogy a piaci igények alapján különböző méretű és formájú palackokat alkalmazzanak - ismertették a közleményben.
    

A fejlesztés része volt egyebek között egy napelemes rendszer, valamint egy göngyölegtároló épület létesítése is. A cég 118 embert foglalkoztat, a dolgozói létszám tizenhárommal nőtt 2017 június 30. és 2018. június 30. között. A Szikrai Borászati Kft. magyar tulajdonban áll, több mint 60 éves. A vállalkozás profilja kezdetben a szőlőfeldolgozás és a borászat volt, minőségi és asztali borok mellett foglalkoznak vermut- és pezsgőgyártással is. Az értékesítés nagy részét azonban ma már az egyéb élelmiszeripari termékek adják, legismertebb termékük a Piroska gyümölcsszörpcsalád és a Tini alkoholmentes pezsgőcsalád.
    

A nyárlőrinci Szikrai Borászati Kft. tájékoztatása szerint a cég értékesítési nettó árbevétele 3 milliárd 116 millió forint volt 2017-ben, 19,15 százalék a boripari termékek értékesítéséből származott, 66,78 százaléka a palackozott szörpök, gyümölcslevek, üdítőitalok eladásából. A fennmaradó 14,07 százalékot ipari szolgáltatások nyújtása, és áru-értékesítés adta.
    

Az exportértékesítés árbevétele 2017-ben meghaladta a 307 millió forintot. Fő piacuk Szlovákia, Románia, Lettország és a Cseh Köztársaság, valamint szállítanak Kanadába, Szerbiába, Hollandiába, az Egyesült Királyságba, Írországba és Olaszországba is.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A Mol Nyrt. a következő időszakban a magyarországi ellátásra fog koncentrálni, és mérlegeli a stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is.

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Most, a keddi napon még visszaigényelhetik a külföldön megfizetett áfát a hazai vállalkozások ugyancsak szeptember 30-ig regisztrálhatnak a NAV-nál azok a civil szervezetek, amelyek 2026-tól szeretnének 1 százalékos szja-felajánlásokat fogadni.

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Mintegy kétezer-ötszáz ellenőrzés, ötszáz adóügyi visszaélés - ez a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) nyári akciójának mérlege a Balatonnál és a Velencei-tónál - jelentette be a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) hétfőn kiadott közleményében.

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az E.ON Hungária Csoport az áramszolgáltatás megjavításán, az érintett háztartások döntő többségében már kedden helyreállították az ellátást - közölte a szolgáltató csütörtökön az MTI-vel.

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Botrányba fulladt akciók.

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

A világgazdaságban az olajárak emelkedése jelentős inflációs kockázatokat rejt. Mi várható a Fed és az OPEC+ lépéseitől? Egy új recesszió fenyeget, vagy stabil marad a piac?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Építkezésnél a megfelelő generálkivitelező kiválasztása kulcsfontosságú. Hogyan találjuk meg a legmegbízhatóbb szakembert?

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal.

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

A hosszú távú anyagi stabilitásunk érdekében elengedhetetlen, hogy döntéseinket minden irányból megvizsgálva, szükség esetén pénzügyi tanácsadó segítségét kérve hozzuk meg.

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

Az ukrán válság ebben az évben a magas kamatlábak gazdasági légkörében zajlott, amelyet a Fed a gazdaság lassítására és az infláció megfékezésére állított be.

http://ujhazak.com