Bővítette termelőkapacitását a Bodrogi Bau Kft. Szegeden

Több mint egymilliárd forintos beruházással bővítette polisztirol szigetelőhab-gyártó kapacitását Szegeden a Bodrogi Bau Kft., a beruházást csütörtökön adták át.Bodrogi Csaba, a cég értékesítési vezetője az MTI-nek elmondta, az 1996-ban alakult vállalkozás korábban a hőszigetelőanyagok, alumínium nyílászárók és szerkezetek kereskedelemével, valamint beépítésével foglalkozott. Több mint két éve kezdték el a cég szegedi telephelyén a gyártóbázis kialakítását, az első - szintén mintegy egymilliárd forintos költségű - ütem 2017 végére készült el.

    
A második, 497,2 millió forintos uniós és hazai támogatással megvalósult ütemben két új üzemcsarnok épült. Az elsőben az expandált polisztirol szigetelőanyag blokkok gyártását, feldolgozását végzik, a második csarnokban pedig méretre darabolják és csomagolják terméket. A projekt része volt a termelés-irányítási, termelésprogramozási rendszer bevezetése és egy anyagminőség-vizsgáló labor kialakítása is.
    

A vállalkozás a szigetelőanyagokat elsősorban belföldön értékesíti, főként nagyberuházásokhoz, de a vevők között vannak új ingatlanokat építő vagy meglévő házukat felújító lakossági ügyfelek is - közölte a szakember. A cég statisztikai létszáma a beruházás kezdete 2017. óta 167-ről 228-ra nőtt - tudatta az értékesítési vezető.
    

A hódmezővásárhelyi székhelyű Bodrogi Bau Kft. az alföldi városban öt telephellyel rendelkezik, illetve számos fióktelepe van Szegeden, Csongrádon, Szentesen, Békéscsabán, valamint Budapesten. A cégcsoport építőipari kivitelezéssel, építőanyag kereskedelemmel, tervezéssel, ingatlan-beruházási, -forgalmazási, -eladási, -kezelési tevékenységgel foglalkozik. Tulajdonosként asztalosüzemet működtet, a vállalkozás tagja és résztulajdonosa az Új Ház Csoport országos építőanyag beszerző és értékesítő hálózatnak.
    

A nyilvánosan elérhető cégadatok szerint a Bodrogi Bau Kft. értékesítésből származó nettó árbevételét a 2017. évi 5,211 milliárd forintról tavaly 7,371 milliárd forintra növelte, miközben az adózott eredménye 255,7 millióról 879 millió forintra emelkedett. A vállalkozás tájékoztatása szerint az idei árbevétel eléri a 10 milliárd forintot.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A Mol Nyrt. a következő időszakban a magyarországi ellátásra fog koncentrálni, és mérlegeli a stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is.

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Most, a keddi napon még visszaigényelhetik a külföldön megfizetett áfát a hazai vállalkozások ugyancsak szeptember 30-ig regisztrálhatnak a NAV-nál azok a civil szervezetek, amelyek 2026-tól szeretnének 1 százalékos szja-felajánlásokat fogadni.

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Mintegy kétezer-ötszáz ellenőrzés, ötszáz adóügyi visszaélés - ez a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) nyári akciójának mérlege a Balatonnál és a Velencei-tónál - jelentette be a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) hétfőn kiadott közleményében.

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az E.ON Hungária Csoport az áramszolgáltatás megjavításán, az érintett háztartások döntő többségében már kedden helyreállították az ellátást - közölte a szolgáltató csütörtökön az MTI-vel.

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Botrányba fulladt akciók.

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

A világgazdaságban az olajárak emelkedése jelentős inflációs kockázatokat rejt. Mi várható a Fed és az OPEC+ lépéseitől? Egy új recesszió fenyeget, vagy stabil marad a piac?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Építkezésnél a megfelelő generálkivitelező kiválasztása kulcsfontosságú. Hogyan találjuk meg a legmegbízhatóbb szakembert?

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal.

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

A hosszú távú anyagi stabilitásunk érdekében elengedhetetlen, hogy döntéseinket minden irányból megvizsgálva, szükség esetén pénzügyi tanácsadó segítségét kérve hozzuk meg.

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

Az ukrán válság ebben az évben a magas kamatlábak gazdasági légkörében zajlott, amelyet a Fed a gazdaság lassítására és az infláció megfékezésére állított be.

http://ujhazak.com