Bővíti a Mol kutatási-termelési portfolióját az Északi-tengeren

A Mol sikeresen lezárta második észak-tengeri akvizícióját, amelynek keretében a Premier Oil UK Limited 6 kutatási-termelési licenszben meglévő részesedését vásárolta meg - közölte a társaság s Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján hétfőn.

mol"A tranzakció lezárásával a Mol-csoport stabil, alacsony kockázatú térségben terjeszti ki jelenlétét a globális tengeri kutatás-termelés területén. Ezen túl a tranzakció megvalósításával jelentős működési szinergiákat realizál új és már meglévő északi-tengeri eszközein" - idézi a közlemény Alexander Dodds kutatás-termelés ügyvezető igazgatót.

A közlemény szerint megvásárolt portfolió magában foglalja a Scott nevű mező 21,84 százalékos, a Rochelle 15 százalékos és a Telford 1,59 százalékos nem operált részesedését, és kiterjed további kutatási licenszekre is, mint például a Rochelle mező alatt elhelyezkedő felső Jura mélyszíntű lelőhely.

Az akvizíció eredményeképpen a becsült 2P készletnövekedés - az olajiparban leginkább figyelt készlet, amelynek a kitermelési esélye legalább 50 százalék - 14 millió hordó-olajegyenérték (MMboe), az eszközök megvásárolt részesedésre jutó átlagos éves értékesíthető termelése 2014-ben 3,7 ezer hordóegyenérték/nap volt.

A meglévő készleteken felüli 7 MMboe (geológiai kockázattal nem súlyozott) kitermelhető prognosztikus vagyon további növekedési potenciált jelent.

Korábbi tájékoztatás szerint a vételár 130 millió dollár volt, a csoport működési cash-flowja teljes egészében fedezetet nyújt a tranzakcióra a 2014-es organikus beruházásokon felül.

A Mol-csoport teljes egyesült királyságbeli portfoliójának kitermelési csúcsa 2018-ban várható 20-22 ezer hordó egyenérték napi szinten.

A tranzakció jelentős működési előnyöket ad a Mol-csoport már meglévő északi-tengeri portfoliójával. Az akvizícióval a Mol adóérték-csökkenési eszközhöz is jut.

A Mol-csoport az észak-tengeri régión kívül a kurdisztáni régióban, Pakisztánban, Oroszországban, Kazahsztánban és a kelet-közép-európai régióban is kutat, illetve termel.

MTI

Hozzászólások

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A Mol Nyrt. a következő időszakban a magyarországi ellátásra fog koncentrálni, és mérlegeli a stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is.

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Most, a keddi napon még visszaigényelhetik a külföldön megfizetett áfát a hazai vállalkozások ugyancsak szeptember 30-ig regisztrálhatnak a NAV-nál azok a civil szervezetek, amelyek 2026-tól szeretnének 1 százalékos szja-felajánlásokat fogadni.

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Mintegy kétezer-ötszáz ellenőrzés, ötszáz adóügyi visszaélés - ez a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) nyári akciójának mérlege a Balatonnál és a Velencei-tónál - jelentette be a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) hétfőn kiadott közleményében.

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az E.ON Hungária Csoport az áramszolgáltatás megjavításán, az érintett háztartások döntő többségében már kedden helyreállították az ellátást - közölte a szolgáltató csütörtökön az MTI-vel.

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Botrányba fulladt akciók.

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

A világgazdaságban az olajárak emelkedése jelentős inflációs kockázatokat rejt. Mi várható a Fed és az OPEC+ lépéseitől? Egy új recesszió fenyeget, vagy stabil marad a piac?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Építkezésnél a megfelelő generálkivitelező kiválasztása kulcsfontosságú. Hogyan találjuk meg a legmegbízhatóbb szakembert?

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal.

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

A hosszú távú anyagi stabilitásunk érdekében elengedhetetlen, hogy döntéseinket minden irányból megvizsgálva, szükség esetén pénzügyi tanácsadó segítségét kérve hozzuk meg.

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

Az ukrán válság ebben az évben a magas kamatlábak gazdasági légkörében zajlott, amelyet a Fed a gazdaság lassítására és az infláció megfékezésére állított be.

http://ujhazak.com