Bővülő piaci lehetőségek előtt a Gyulahús Kft.

A belföldi és az exportpiacok bővítését, valamint a folyamatos termékinnovációt nevezte az idei fő feladatnak az önkormányzati tulajdonú Gyulahús Kft. ügyvezető igazgatója kedden sajtótájékoztatón. Daka Zsolt elmondta, idén a tavalyihoz hasonló, 6 százalékos bővülést, így 5,6 milliárdos árbevételt remélnek.2016-ban a cég 5,3 milliárd forintos nettó árbevételt ért el, amely mintegy 6 százalékkal haladta meg az előző évit, a bővülésben a hazai és az exportpiacoknak is szerepe volt - mondta.

Az árbevétel 82 százaléka a belföldi, 18 százaléka az exportpiacokról származott. Az MTI kérdésére kifejtette: 17 országba exportálnak, az első négy hónapban a bázisidőszakhoz viszonyítva jelentősen emelkedett az export volumene.


Ebben nagy szerepe van egy német és egy olasz partnernek, akik jelentős mennyiségben szállítanak már, de három holland vevővel is kapcsolatban állnak, és idén Kazahsztánba is sikerült kijuttatni a terméket - közölte. Görgényi Ernő (Fidesz) polgármester elmondta, hogy a cég adózott eredménye 444 millió forint volt 2016-ban, az összeget az önkormányzat a vállalatnál hagyja a fejlesztések finanszírozására.


Daka Zsolt ismertetése szerint az idén a nyereség körülbelül felét fordítják a termékminőséget tovább javító eszközök beszerzésére és a régi gépek lecserélésére. Emellett hatékonyságjavító, így a versenyképességet növelő fejlesztéseket terveznek - tette hozzá.     Az ügyvezető igazgató az exportpiacok bővítéséhez fontos eszköznek nevezte a megjelenést a külföldi élelmiszeripari kiállításokon. Múlt héten a cég Amszterdamban mutatta be új, tavaly kifejlesztett marhaszalámiját az úgynevezett sajátmárkás kiállításon.     


Márciusban a tokiói Foodexen jelentek meg, októberben pedig Kölnben, Európa egyik legnagyobb élelmiszeripari kiállításán, az Anugán vesznek részt, amelyen közel kétszázezer szakmai látogató szokott megjelenni. A japán látogatás eredménye a termékfejlesztés lett, a múlt héten készült el négy különböző ízben egy kifejezetten a japán piacra szánt virsli - közölte Daka Zsolt.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A Mol Nyrt. a következő időszakban a magyarországi ellátásra fog koncentrálni, és mérlegeli a stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is.

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Most, a keddi napon még visszaigényelhetik a külföldön megfizetett áfát a hazai vállalkozások ugyancsak szeptember 30-ig regisztrálhatnak a NAV-nál azok a civil szervezetek, amelyek 2026-tól szeretnének 1 százalékos szja-felajánlásokat fogadni.

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Mintegy kétezer-ötszáz ellenőrzés, ötszáz adóügyi visszaélés - ez a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) nyári akciójának mérlege a Balatonnál és a Velencei-tónál - jelentette be a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) hétfőn kiadott közleményében.

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az E.ON Hungária Csoport az áramszolgáltatás megjavításán, az érintett háztartások döntő többségében már kedden helyreállították az ellátást - közölte a szolgáltató csütörtökön az MTI-vel.

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Botrányba fulladt akciók.

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

A világgazdaságban az olajárak emelkedése jelentős inflációs kockázatokat rejt. Mi várható a Fed és az OPEC+ lépéseitől? Egy új recesszió fenyeget, vagy stabil marad a piac?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Építkezésnél a megfelelő generálkivitelező kiválasztása kulcsfontosságú. Hogyan találjuk meg a legmegbízhatóbb szakembert?

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal.

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

A hosszú távú anyagi stabilitásunk érdekében elengedhetetlen, hogy döntéseinket minden irányból megvizsgálva, szükség esetén pénzügyi tanácsadó segítségét kérve hozzuk meg.

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

Az ukrán válság ebben az évben a magas kamatlábak gazdasági légkörében zajlott, amelyet a Fed a gazdaság lassítására és az infláció megfékezésére állított be.

http://ujhazak.com