Bővült a gépkocsi-kölcsönzési lehetőség a debreceni repülőtéren

A légijárat-fejlesztéssel párhuzamosan a földi kiszolgálást is folyamatosan bővítik a debreceni repülőtéren - mondta a légikikötőt működtető Xanga cégcsoport elnök-vezérigazgatója szerdán sajtótájékoztatón, ahol bejelentették, hogy stratégiai partnerségi megállapodást kötöttek a Europcar autókölcsönző céggel.

Herdon István tájékoztatósa szerint a Xanga az elmúlt öt évben több mint tízmilliárd forintot fordított a repülőtér fejlesztésére. Ma már a WizzAir, illetve a Lufthansa légitársaság hét európai nagyvárosba közlekedtet menetrendszerű járatokat innen és charterjáratokkal is számos nyaralóhely érhető el közvetlenül Debrecenből.

debrecenrepuloter

Míg 2011-ben 18 ezer utas vette igénybe a debreceni légikikötőt, tavaly már több mint 180 ezer, idén pedig az utaslétszám meghaladhatja a 300 ezret - tette hozzá Herdon István.

A Xanga vezetője arról is tájékoztatott: dolgoznak a cargo (áruszállító) légijáratok elindításán, amelynek az infrastrukturális hátterét már nagyrészt kialakították a debreceni repülőtéren.

Szabó Atilla, a Europcar magyarországi ügyvezető igazgatója arról beszélt, hogy Nyugat-Európában, de Magyarországon is egyre többen vesznek igénybe bérautót. Ezért is döntöttek a repülőtéri kirendeltség megnyitásáról debreceni központi telephelyük mellett.

A tavaly Magyarországon bérautózásból 2,5 milliárd forint árbevételt ért el a Europcar 1100 autóból álló flottájával 21 magyarországi telephelyén - mondta Szabó Atilla.

MTI

Hozzászólások

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A Mol Nyrt. a következő időszakban a magyarországi ellátásra fog koncentrálni, és mérlegeli a stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is.

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Most, a keddi napon még visszaigényelhetik a külföldön megfizetett áfát a hazai vállalkozások ugyancsak szeptember 30-ig regisztrálhatnak a NAV-nál azok a civil szervezetek, amelyek 2026-tól szeretnének 1 százalékos szja-felajánlásokat fogadni.

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Mintegy kétezer-ötszáz ellenőrzés, ötszáz adóügyi visszaélés - ez a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) nyári akciójának mérlege a Balatonnál és a Velencei-tónál - jelentette be a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) hétfőn kiadott közleményében.

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az E.ON Hungária Csoport az áramszolgáltatás megjavításán, az érintett háztartások döntő többségében már kedden helyreállították az ellátást - közölte a szolgáltató csütörtökön az MTI-vel.

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Botrányba fulladt akciók.

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

A világgazdaságban az olajárak emelkedése jelentős inflációs kockázatokat rejt. Mi várható a Fed és az OPEC+ lépéseitől? Egy új recesszió fenyeget, vagy stabil marad a piac?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Építkezésnél a megfelelő generálkivitelező kiválasztása kulcsfontosságú. Hogyan találjuk meg a legmegbízhatóbb szakembert?

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal.

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

A hosszú távú anyagi stabilitásunk érdekében elengedhetetlen, hogy döntéseinket minden irányból megvizsgálva, szükség esetén pénzügyi tanácsadó segítségét kérve hozzuk meg.

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

Az ukrán válság ebben az évben a magas kamatlábak gazdasági légkörében zajlott, amelyet a Fed a gazdaság lassítására és az infláció megfékezésére állított be.

http://ujhazak.com