Brüsszel jóváhagyta a megújuló energiatermelésre vonatkozó magyar támogatási programot

Jóváhagyta a megújuló energiatermelésre vonatkozó magyar támogatási programot szerdai döntésével az Európai Bizottság, miután megállapította, hogy az összhangban áll az állami támogatásokról szóló uniós szabályokkal.A brüsszeli testület közleményében kiemelték: a program az EU energetikai és éghajlatpolitikai céljainak megfelelően segíteni fogja Magyarországot a szén-dioxid-kibocsátás csökkentésében, a zöld energia arányának növelésében, miközben megőrzi a versenyt a villamosenergia-piacon.

"Haladni akarunk a tiszta energia felé környezetünk, de Európa gazdaságának növekedése érdekében is" - mondta Margrethe Vestager uniós versenyjogi biztos. A magyar hatóságok áprilisban jelentették be a megújuló energiatermelés támogatását szolgáló terveket. Az évi 45 milliárd forintos költségvetésű program kötelező átvételi támogatás vagy árprémium formájában nyújtott állami segítséget irányoz elő.


Mint a bizottság közölte, Magyarország bizonyította, hogy az állami támogatás a projektek megvalósításához szükséges minimumra korlátozódik, így megakadályozva a verseny jelentős torzulását. Tudatták továbbá: a programot a megújuló energiaforrások támogatását szolgáló, Magyarországon jelenleg kivetett díjból finanszírozzák. "Hogy elkerülhető legyen a megújuló energiát előállító külföldi termelőknek a finanszírozási mechanizmusból eredő bármilyen hátrányos megkülönböztetése, 2017-től Magyarország részben megnyitja a támogatási programot a külföldi termelők előtt" - olvasható a sajtóközleményben.


Az Európai Bizottság iránymutatása szerint a tagállamok bizonyos feltételek mellett támogathatják a megújuló energiatermelést, de úgy, hogy az a lehető legkisebb költségekkel járjon az adófizetők számára, és ne okozza a verseny indokolatlan torzulását az EU egységes piacán.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Botrányba fulladt akciók.

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

A világgazdaságban az olajárak emelkedése jelentős inflációs kockázatokat rejt. Mi várható a Fed és az OPEC+ lépéseitől? Egy új recesszió fenyeget, vagy stabil marad a piac?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Építkezésnél a megfelelő generálkivitelező kiválasztása kulcsfontosságú. Hogyan találjuk meg a legmegbízhatóbb szakembert?

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal.

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

A hosszú távú anyagi stabilitásunk érdekében elengedhetetlen, hogy döntéseinket minden irányból megvizsgálva, szükség esetén pénzügyi tanácsadó segítségét kérve hozzuk meg.

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

Az ukrán válság ebben az évben a magas kamatlábak gazdasági légkörében zajlott, amelyet a Fed a gazdaság lassítására és az infláció megfékezésére állított be.

“A” kategóriás irodákkal vár a Park22

“A” kategóriás irodákkal vár a Park22

A Park22 üzleti és ipari park munkálatai kora ősszel kezdődtek meg a Campona bevásárlóközpont melletti hatalmas telken, de az első fázis kiadó iroda- és raktárhelyiségeire már most szerződést lehet kötni.

Az évezred legjövedelmezőbb részvényei

Az évezred legjövedelmezőbb részvényei

Melyek voltak a 2000-es és 2010-es évek legjobb részvénybefektetései? Lehet-e következtetéseket levonni a jövőre nézve az elmúlt 22 év részvénypiaci teljesítményéből? Cikkünkben ezekre a kérdésekre keressük a választ.

Mikor lehet jó megoldás egy vállalkozás számára a faktoring?

Mikor lehet jó megoldás egy vállalkozás számára a faktoring?

A faktoring a magyar piacon is egyre népszerűbb szolgáltatás. Számos olyan cég kezdett érdeklődni a faktorálás részletei iránt, amelyek korábban akár még nem is hallottak róla, vagy nem tudták elképzelni, hogy számukra is jó megoldás lehet. A népszerűség jelentős növekedése miatt született meg ez a

Melyek a legnépszerűbb állások?

Melyek a legnépszerűbb állások?

A munkapiac hazai trendjei időről-időre változnak. Míg húsz évvel ezelőtt a mindenáron diplomaszerzés számított igazán grandiózus célnak, addig manapság némileg átalakultak a tendenciák. Egyrészt jóformán évente más szak nyeri el a „legkeresettebb címet”. Másrészt egyre többen keresnek szak- és mest

http://ujhazak.com