Budapest Airport: már csaknem 80 milliárd forintnál tartanak a repülőtéri fejlesztések

A Budapest Airport több mint 5,3 milliárd forintot fordított különböző infrastrukturális és fenntarthatósági projektekre a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren az év első felében, az elmúlt három és fél év fejlesztéseinek összértéke ezzel együtt már csaknem 80 milliárd forint - közölte a repülőteret üzemeltető társaság pénteken az MTI-vel.A Budapest Airport tájékoztatása szerint folyamatosak a fejlesztések annak ellenére, hogy a koronavírus-járvány negatív hatásai még mindig érzékelhetők a légiközlekedésben, és az utasforgalom legjobb esetben is csak a járvány előtti szint 75 százalékát érheti el az év végére.
    

A cég felidézte, hogy júliusban megnyitott Budapest belvárosában az Universal Airport Hub, a Kálvin téri üzletben a részt vevő légitársaságok utasai elvégezhetik egyebek mellett az utasfelvételt és beszállókártyát nyomtathatnak. A szolgáltatások és a légitársaságok köre folyamatosan bővül. A repülőtéri poggyászfeladást önkiszolgáló poggyászfeladó rendszer is segíti, az eddigi 24 címkenyomtató automata idén két további, kültéri eszközzel egészült ki.
    

A Budapest Airport korábban megkezdte egy kilátó- és dohányzóterasz kialakítását a 2B Terminálon, így a nem-schengeni övezetbe utazóknak az útlevél ellenőrzése után is lehetőségük lesz a szabad levegőn várakozni, illetve dohányzóteraszt igénybe venni; az utasok várhatóan már szeptemberben használhatják a teraszt. A repülőtéren a családok utazását már öt baba-mama szoba segíti, és ingyenes babakocsikat is biztosítanak a terminálokon a kisgyermekkel érkező utasoknak.


Rendelkezésre áll 100 új poggyászkocsi, amelyeket az utasok ingyen vehetnek igénybe, és folyik a felvonók cseréje, az üzemeltető a 2A és 2B terminálok tranzitterületén található személy- és teherlifteket korszerűsíti. A Budapest Airport kitért arra is: célja, hogy a repülőtér a Net Zero by 2050 kezdeményezés keretében vállalt határidőnél jóval hamarabb, legkésőbb 2035-ben nullára csökkentse a nettó karbon-kibocsátását.


Ennek érdekében az év első felében 35 elektromos autótöltőt telepítettek a repülőtéren működő cégek, a saját flotta, valamint a dolgozói parkolók területén, és jelenleg is zajlik egy földi kiszolgáló partnervállalat számára elektromos autótöltő állomások kialakítása. Megkezdték a légikikötő geotermikus fűtési rendszerének kialakításához szükséges tanulmányok előkészítését is - közölte a vállalat.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A Mol Nyrt. a következő időszakban a magyarországi ellátásra fog koncentrálni, és mérlegeli a stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is.

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Most, a keddi napon még visszaigényelhetik a külföldön megfizetett áfát a hazai vállalkozások ugyancsak szeptember 30-ig regisztrálhatnak a NAV-nál azok a civil szervezetek, amelyek 2026-tól szeretnének 1 százalékos szja-felajánlásokat fogadni.

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Mintegy kétezer-ötszáz ellenőrzés, ötszáz adóügyi visszaélés - ez a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) nyári akciójának mérlege a Balatonnál és a Velencei-tónál - jelentette be a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) hétfőn kiadott közleményében.

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az E.ON Hungária Csoport az áramszolgáltatás megjavításán, az érintett háztartások döntő többségében már kedden helyreállították az ellátást - közölte a szolgáltató csütörtökön az MTI-vel.

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Botrányba fulladt akciók.

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

A világgazdaságban az olajárak emelkedése jelentős inflációs kockázatokat rejt. Mi várható a Fed és az OPEC+ lépéseitől? Egy új recesszió fenyeget, vagy stabil marad a piac?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Építkezésnél a megfelelő generálkivitelező kiválasztása kulcsfontosságú. Hogyan találjuk meg a legmegbízhatóbb szakembert?

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal.

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

A hosszú távú anyagi stabilitásunk érdekében elengedhetetlen, hogy döntéseinket minden irányból megvizsgálva, szükség esetén pénzügyi tanácsadó segítségét kérve hozzuk meg.

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

Az ukrán válság ebben az évben a magas kamatlábak gazdasági légkörében zajlott, amelyet a Fed a gazdaság lassítására és az infláció megfékezésére állított be.

http://ujhazak.com