Budapest Bank: a kkv-k ötödénél jöhet létszámbővítés jövőre

A magyar kis- és középvállalkozások (kkv) fele stabil működésre számít a következő egy évben, egyharmaduk bízik abban, hogy növekedni is tud, minden ötödik cég pedig létszámbővülést is tervez - tartalmazza a Budapest Bank legfrissebb felmérése.

budapestbankA most közzétett tájékoztatás szerint a vállalatvezetők úgy ítélik meg: az üzleti kérdések mellett a szakképzett munkaerő megtalálása, a munkavállalók motiválása és a versenyképes bérek biztosítása jelenthetik a legnagyobb kihívást a cégek számára.

A felmérés alapján a hazai kkv-k vezetőinek 80 százaléka véli úgy, hogy a cégükben komoly potenciál rejlik, és bízik abban, hogy 10 év múlva is sikeresen fognak működni. A következő egy évben a vállalkozások 30 százaléka vár árbevétel-növekedést, és közel 20 százaléka tervez létszámbővítést. Főképp a nagyobb árbevételű, közepes méretű cégek számítanak több munkatársra, a legmarkánsabb bővülés ezen belül is az iparban várható.

A vállalatvezetők szinte mindegyike egyetértett azzal az állítással, hogy a sikeres céget a munkatársak szakértelme alapozza meg. A képzett munkaerő megtalálása ugyanakkor a cégek közel 15 százalékának okoz problémát, és 70 százalékuknál vélik úgy, hogy a jó szakembereket egyre nehezebb megtartani.

A megfelelő munkaerőt a cégek elsősorban az online állásportálokon igyekeznek felkutatni (46 százalék), de komoly szerepük van a személyes ajánlásoknak (35 százalék) is, illetve sokan alkalmazzák a hagyományos újsághirdetéseket (32 százalék) is.

Emellett a cégvezetők 90 százaléka egyetért azzal, hogy a munkatársak elégedettsége és a cég sikere szoros összefüggésben áll. A kkv-k fizetési rendszerére a rugalmas bérmeghatározás jellemző: 70 százalékban egyedi megállapodás alapján alakítják ki az egyes munkavállalók javadalmazását. Teljesítményértékelést a vállalkozások kétharmada alkalmaz - tartalmazza az összegzés.

MTI

Hozzászólások

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Botrányba fulladt akciók.

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

A világgazdaságban az olajárak emelkedése jelentős inflációs kockázatokat rejt. Mi várható a Fed és az OPEC+ lépéseitől? Egy új recesszió fenyeget, vagy stabil marad a piac?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Építkezésnél a megfelelő generálkivitelező kiválasztása kulcsfontosságú. Hogyan találjuk meg a legmegbízhatóbb szakembert?

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal.

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

A hosszú távú anyagi stabilitásunk érdekében elengedhetetlen, hogy döntéseinket minden irányból megvizsgálva, szükség esetén pénzügyi tanácsadó segítségét kérve hozzuk meg.

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

Az ukrán válság ebben az évben a magas kamatlábak gazdasági légkörében zajlott, amelyet a Fed a gazdaság lassítására és az infláció megfékezésére állított be.

“A” kategóriás irodákkal vár a Park22

“A” kategóriás irodákkal vár a Park22

A Park22 üzleti és ipari park munkálatai kora ősszel kezdődtek meg a Campona bevásárlóközpont melletti hatalmas telken, de az első fázis kiadó iroda- és raktárhelyiségeire már most szerződést lehet kötni.

Az évezred legjövedelmezőbb részvényei

Az évezred legjövedelmezőbb részvényei

Melyek voltak a 2000-es és 2010-es évek legjobb részvénybefektetései? Lehet-e következtetéseket levonni a jövőre nézve az elmúlt 22 év részvénypiaci teljesítményéből? Cikkünkben ezekre a kérdésekre keressük a választ.

Mikor lehet jó megoldás egy vállalkozás számára a faktoring?

Mikor lehet jó megoldás egy vállalkozás számára a faktoring?

A faktoring a magyar piacon is egyre népszerűbb szolgáltatás. Számos olyan cég kezdett érdeklődni a faktorálás részletei iránt, amelyek korábban akár még nem is hallottak róla, vagy nem tudták elképzelni, hogy számukra is jó megoldás lehet. A népszerűség jelentős növekedése miatt született meg ez a

Melyek a legnépszerűbb állások?

Melyek a legnépszerűbb állások?

A munkapiac hazai trendjei időről-időre változnak. Míg húsz évvel ezelőtt a mindenáron diplomaszerzés számított igazán grandiózus célnak, addig manapság némileg átalakultak a tendenciák. Egyrészt jóformán évente más szak nyeri el a „legkeresettebb címet”. Másrészt egyre többen keresnek szak- és mest

http://ujhazak.com