Budapesten 12 százalékkal több kiadó lakás közül válogathatnak az albérlők

A közlemény idézte Balogh Lászlót, az ingatlan.com vezető gazdasági szakértőjét, aki kifejtette, a kínálatbővülés ellenére Budapest egyes kerületeiben az albérletárak is emelkedtek néhány százalékkal.

A fővárosban a bérleti díjak átlagosan 150 ezer forint körül mozognak, az ár azonban nagyban függ az alapterülettől, valamint, hogy melyik kerületben található az adott lakás. Példaként említették, hogy a 40 négyzetméternél kisebb téglaépítésű garzonoknál 9 százalékkal, 120 ezer forintra, a hasonló méretű panellakásoknál 10 százalékkal, 110 ezer forintra nőtt a bérleti díj.



A főváros legdrágább kerülete az V., ahol a 120 négyzetméternél kisebb alapterületű lakások átlagos bérleti díja 248 ezer forint, a legolcsóbb kerület pedig a XXIII. és a XVII., ezekben a városrészekben 105 ezer, illetve 110 ezer forint az átlagár. A közlemény szerint Pécsen, Debrecenben és Szegeden a kisebb lakásokért 74-85 ezer forintot kell adni, a nagyobbakért 100-106 ezer forintot.

Balogh László ismertette, hogy az országos albérletpiac kínálata is 9 százalékkal nőtt, így már több mint 13 ezer kiadó lakóingatlan áll az albérletkeresők rendelkezésére. Az elemző szerint a kínálat bővülése annak is köszönhető, hogy az alacsony kamatkörnyezet miatt a befektetők az elmúlt években kiadás céljából vásároltak ingatlanokat, ezeket pedig jellemzően a nyári albérletszezon indulásánál, a felvételi ponthatárok ismertetése idején hirdetik meg.

MTI

Hozzászólások

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A Mol Nyrt. a következő időszakban a magyarországi ellátásra fog koncentrálni, és mérlegeli a stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is.

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Most, a keddi napon még visszaigényelhetik a külföldön megfizetett áfát a hazai vállalkozások ugyancsak szeptember 30-ig regisztrálhatnak a NAV-nál azok a civil szervezetek, amelyek 2026-tól szeretnének 1 százalékos szja-felajánlásokat fogadni.

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Mintegy kétezer-ötszáz ellenőrzés, ötszáz adóügyi visszaélés - ez a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) nyári akciójának mérlege a Balatonnál és a Velencei-tónál - jelentette be a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) hétfőn kiadott közleményében.

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az E.ON Hungária Csoport az áramszolgáltatás megjavításán, az érintett háztartások döntő többségében már kedden helyreállították az ellátást - közölte a szolgáltató csütörtökön az MTI-vel.

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Botrányba fulladt akciók.

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

A világgazdaságban az olajárak emelkedése jelentős inflációs kockázatokat rejt. Mi várható a Fed és az OPEC+ lépéseitől? Egy új recesszió fenyeget, vagy stabil marad a piac?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Építkezésnél a megfelelő generálkivitelező kiválasztása kulcsfontosságú. Hogyan találjuk meg a legmegbízhatóbb szakembert?

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal.

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

A hosszú távú anyagi stabilitásunk érdekében elengedhetetlen, hogy döntéseinket minden irányból megvizsgálva, szükség esetén pénzügyi tanácsadó segítségét kérve hozzuk meg.

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

Az ukrán válság ebben az évben a magas kamatlábak gazdasági légkörében zajlott, amelyet a Fed a gazdaság lassítására és az infláció megfékezésére állított be.

http://ujhazak.com