Budapesten nyitott régiós központot a Georg Fischer svájci szerszámgépgyártó

A svájci tőzsdén jegyzett Georg Fischer (GF) szerszámgép-üzletága, a GF Machining Solutions (GFMS) magyarországi, romániai és bulgáriai terjeszkedését mostantól budapesti központtal irányítják, és létszámbővítést terveznek - közölte Szabó Gábor, a cég régiós vezetője az MTI-vel.Hozzátette: az anyacég elhatározását segítette, hogy a magyar munkaerőpiacon elérhető kellő számú, magasan képzett, gyakorlattal rendelkező szakember, mint ahogy Magyarországon a technológiai fejlesztések is folyamatosak. Mindez a csúcstechnológiát képviselő szerszámgépek, illetve a digitalizációs megoldások és automatizálás terén is növekedési lehetőséget nyújthat az iparvállalat számára.

    
Közölte, hogy a 39 országban 142 céggel jelenlévő konszern a 2019-es adatok szerint több mint 3,7 milliárd svájci frank éves árbevételt ért el globálisan. Közel 15 ezer főt foglalkoztat, ebből 3200-at a szerszámgép-üzletágban. Kiemelte: a GF viszonteladói hálózattal már több mint 30 éve jelen van Magyarországon, önálló képviselete 2019. augusztusban nyitott meg.


Ezt a várakozáson felüli teljesítménye miatt fejlesztik most régiós központtá. Az előzetes adatok szerint a GF Machining Solutions sp.z o.o. Magyarországi fióktelepe az első teljes, 2020-as üzleti évben csaknem 1,1 milliárd forintos árbevételt és 150 millió forintos eredményt ért el a járvány ellenére. Az idén és jövőre is legalább 20-25 százalékos bevételnövekedést terveznek, és az a céljuk, hogy 2022-re a magyar piac és a régió legmeghatározóbb szerszámgép-kereskedője és -szervize legyen a cég. Ehhez az állományt is bővítik, jelenleg 12-en vannak, jövőre pedig 24-25 főre lesz szükségük, főként magasan képzett mérnökökre, technikusokra - mondta.
    

A konszern világszerte 77 gyárat, 114 értékesítési irodát és 10 kutatás-fejlesztési központot működtet. Olyan ügyfelei vannak, mint a Tesla, az Apple, a Samsung, a Lego, a Mercedes, a Rolex vagy éppen a GE. A GFMS portfóliójába elsősorban a maró, huzalos és tömbös szikraforgácsoló gépek, lézeres textúrázók, illetve 3D fémnyomtatók tartoznak, megrendelőik többsége pedig termelő iparvállalat.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A Mol Nyrt. a következő időszakban a magyarországi ellátásra fog koncentrálni, és mérlegeli a stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is.

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Most, a keddi napon még visszaigényelhetik a külföldön megfizetett áfát a hazai vállalkozások ugyancsak szeptember 30-ig regisztrálhatnak a NAV-nál azok a civil szervezetek, amelyek 2026-tól szeretnének 1 százalékos szja-felajánlásokat fogadni.

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Mintegy kétezer-ötszáz ellenőrzés, ötszáz adóügyi visszaélés - ez a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) nyári akciójának mérlege a Balatonnál és a Velencei-tónál - jelentette be a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) hétfőn kiadott közleményében.

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az E.ON Hungária Csoport az áramszolgáltatás megjavításán, az érintett háztartások döntő többségében már kedden helyreállították az ellátást - közölte a szolgáltató csütörtökön az MTI-vel.

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Botrányba fulladt akciók.

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

A világgazdaságban az olajárak emelkedése jelentős inflációs kockázatokat rejt. Mi várható a Fed és az OPEC+ lépéseitől? Egy új recesszió fenyeget, vagy stabil marad a piac?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Építkezésnél a megfelelő generálkivitelező kiválasztása kulcsfontosságú. Hogyan találjuk meg a legmegbízhatóbb szakembert?

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal.

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

A hosszú távú anyagi stabilitásunk érdekében elengedhetetlen, hogy döntéseinket minden irányból megvizsgálva, szükség esetén pénzügyi tanácsadó segítségét kérve hozzuk meg.

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

Az ukrán válság ebben az évben a magas kamatlábak gazdasági légkörében zajlott, amelyet a Fed a gazdaság lassítására és az infláció megfékezésére állított be.

http://ujhazak.com