Budapesten tizenegy évi bért kell összegyűjteni egy lakásra

Egy 60 négyzetméteres lakást Nógrád, Heves és Békés megyében három-öt évi nettó átlagbérből lehet venni, miközben más megyékben (Somogy, Hajdú-Bihar) akár nyolcévnyi bért is össze kell gyűjteni, a fővárosban pedig átlagosan több mint tizenegy évit - derül ki a Takarék Index elemzéséből, amelyről az MTI-t csütörtökön tájékoztatták.Kiemelték: az elmúlt években emelkedtek a lakásárak Magyarországon, bár tavaly a koronavírus-járvány hatására megtorpanás, enyhe visszaesés volt tapasztalható. A legnehezebb lakást vásárolni Budapesten és környékén, a Balatonnál, Győr, Kecskemét, Debrecen, valamint Sopron, Mosonmagyaróvár és Szentgotthárd környékén - közölték a Takarék Csoport adatai, valamint a NAV-tól megvásárolt adatbázis alapján készült elemzésben.

    
A megyeszékhelyek esetében Kelet-Magyarországon a legkönnyebb lakáshoz jutni - mutattak rá, példaként felhozva Salgótarjánt, ahol egy tipikus otthonért kevesebb, mint háromévnyi bért kell megspórolni. Kiemelték: a lakóingatlanok értéke 2014 eleje óta nominálisan 146 százalékkal nőtt 2020-ra, a bruttó átlagkereset 2014-ről 2020 harmadik negyedévére mintegy 66 százalékkal emelkedett.
   

Az elemzők összegzésképpen úgy fogalmaztak, hogy 2008-hoz képest általában könnyebb, 2014-hez viszonyítva nehezebb lakáshoz jutni. Hozzátették, hogy a megfizethetőség romlása - elsősorban a városokban - nem magyar sajátosság, hanem nemzetközi szinten jellemző trend.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A Mol Nyrt. a következő időszakban a magyarországi ellátásra fog koncentrálni, és mérlegeli a stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is.

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Most, a keddi napon még visszaigényelhetik a külföldön megfizetett áfát a hazai vállalkozások ugyancsak szeptember 30-ig regisztrálhatnak a NAV-nál azok a civil szervezetek, amelyek 2026-tól szeretnének 1 százalékos szja-felajánlásokat fogadni.

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Mintegy kétezer-ötszáz ellenőrzés, ötszáz adóügyi visszaélés - ez a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) nyári akciójának mérlege a Balatonnál és a Velencei-tónál - jelentette be a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) hétfőn kiadott közleményében.

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az E.ON Hungária Csoport az áramszolgáltatás megjavításán, az érintett háztartások döntő többségében már kedden helyreállították az ellátást - közölte a szolgáltató csütörtökön az MTI-vel.

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Botrányba fulladt akciók.

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

A világgazdaságban az olajárak emelkedése jelentős inflációs kockázatokat rejt. Mi várható a Fed és az OPEC+ lépéseitől? Egy új recesszió fenyeget, vagy stabil marad a piac?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Építkezésnél a megfelelő generálkivitelező kiválasztása kulcsfontosságú. Hogyan találjuk meg a legmegbízhatóbb szakembert?

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal.

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

A hosszú távú anyagi stabilitásunk érdekében elengedhetetlen, hogy döntéseinket minden irányból megvizsgálva, szükség esetén pénzügyi tanácsadó segítségét kérve hozzuk meg.

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

Az ukrán válság ebben az évben a magas kamatlábak gazdasági légkörében zajlott, amelyet a Fed a gazdaság lassítására és az infláció megfékezésére állított be.

http://ujhazak.com