Budapestre figyel a világ a rendezvény kormánybiztosa szerint

Világszerte figyelemmel kísérik Közép-Európa legnagyobb környezetipari szakkiállítását, a Planet 2021 Budapestet - mondta szerdai sajtótájékoztatóján Budapesten a rendezvény kormánybiztosa, a Külgazdasági és Külügyminisztérium (KKM) export növeléséért felelős helyettes államtitkára.Joó István közölte, hogy a héten több mint 100 országból érkeztek vendégek a Hungexpóra.  Az esemény tudományos találkozóján a fenntarthatóság legfontosabb kérdéseit vitatják meg, keresve azokat a megoldásokat, amelyeket Közép-Európa fel tud mutatni. A szakkiállításon a visegrádi államok több mint 180 kiállítója mutatkozik be, a vállalatok mellett szakmai szervezetek és felsőoktatási intézmények is.


Figyelembe vették a résztvevők kiválasztásakor, hogy milyen mértékben járulnak hozzá a fenntarthatósághoz, különös tekintettel többek között a hulladék- és vízgazdálkodásra, az energia- és élelmiszertermelésre, a környezetbarát közlekedésre. A kormánybiztos szerint a bemutatott termékek és szolgáltatások akár a világ más részein is sikeresek lehetnek.    


Kiemelte továbbá a közönségprogramokon interaktív kiállításait, amelyek a térség számára legfontosabb témákra összpontosítanak, például a vízi és a szárazföldi élőhelyek védelmére, a megfizethető és környezetbarát termékekre. Bemutatják emellett a bolygó előtt álló kihívásokat, és azokat a megoldásokat, amelyek a mindennapokban járulnak hozzá környezetvédelemhez. Családok, vállalkozók, döntéshozók egyaránt találhatnak itt hasznos, látványos programokat - hangsúlyozta Joó István.       


Hozzátette, hogy a tizenévesek számára külön élményprogramokat szerveztek. Az ismeretterjesztő kalandparkban 4600 diákot tudnak fogadni a rendezvény ideje alatt. Az ötszörös túljelentkezés miatt hamarosan állandó helyszínen nyílhat meg a Jövő hősei ifjúsági élményprogram - közölte. Joó István megjegyezte, hogy maguk a szervezők is törekedtek a környezetterhelés mérséklésére. A hulladékot elektromos jármű szállítja el a rendezvényről, a kiállítókat a papírfelhasználás mérséklésére kérték, a vendégek számára pedig környezetbarát közösségi közlekedést biztosítanak. A Planet Budapest 2021 ingyenesen látogatható, számos programját a világhálón is közvetítik.


(Forrás: MTI)


Hozzászólások

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

A világgazdaságban az olajárak emelkedése jelentős inflációs kockázatokat rejt. Mi várható a Fed és az OPEC+ lépéseitől? Egy új recesszió fenyeget, vagy stabil marad a piac?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Építkezésnél a megfelelő generálkivitelező kiválasztása kulcsfontosságú. Hogyan találjuk meg a legmegbízhatóbb szakembert?

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal.

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

A hosszú távú anyagi stabilitásunk érdekében elengedhetetlen, hogy döntéseinket minden irányból megvizsgálva, szükség esetén pénzügyi tanácsadó segítségét kérve hozzuk meg.

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

Az ukrán válság ebben az évben a magas kamatlábak gazdasági légkörében zajlott, amelyet a Fed a gazdaság lassítására és az infláció megfékezésére állított be.

“A” kategóriás irodákkal vár a Park22

“A” kategóriás irodákkal vár a Park22

A Park22 üzleti és ipari park munkálatai kora ősszel kezdődtek meg a Campona bevásárlóközpont melletti hatalmas telken, de az első fázis kiadó iroda- és raktárhelyiségeire már most szerződést lehet kötni.

Az évezred legjövedelmezőbb részvényei

Az évezred legjövedelmezőbb részvényei

Melyek voltak a 2000-es és 2010-es évek legjobb részvénybefektetései? Lehet-e következtetéseket levonni a jövőre nézve az elmúlt 22 év részvénypiaci teljesítményéből? Cikkünkben ezekre a kérdésekre keressük a választ.

Mikor lehet jó megoldás egy vállalkozás számára a faktoring?

Mikor lehet jó megoldás egy vállalkozás számára a faktoring?

A faktoring a magyar piacon is egyre népszerűbb szolgáltatás. Számos olyan cég kezdett érdeklődni a faktorálás részletei iránt, amelyek korábban akár még nem is hallottak róla, vagy nem tudták elképzelni, hogy számukra is jó megoldás lehet. A népszerűség jelentős növekedése miatt született meg ez a

Melyek a legnépszerűbb állások?

Melyek a legnépszerűbb állások?

A munkapiac hazai trendjei időről-időre változnak. Míg húsz évvel ezelőtt a mindenáron diplomaszerzés számított igazán grandiózus célnak, addig manapság némileg átalakultak a tendenciák. Egyrészt jóformán évente más szak nyeri el a „legkeresettebb címet”. Másrészt egyre többen keresnek szak- és mest

Nem ez lesz a kedvenc fekete péntekünk

Nem ez lesz a kedvenc fekete péntekünk

A fekete péntek leárazásai az idei évben elmaradhatnak a korábbiaktól, de a piacvezető kereskedők készlethalmozással igyekeznek megmenteni a fekete péntek renoméját. De milyen hatással lehet ez a teljes online kereskedelemre?

http://ujhazak.com