Cafeteria 2012: durván adóztatnák meg

Cafeteria 2012: durván adóztatnák meg


A SZÉP Kártya kapcsán már sokat írtunk a 2012-es cafeteria tervekről. A béren kívüli juttatások adója egy új módosító indítvány miatt másfélszeresnél is nagyobb mértékben emelkedhet meg. 

A béren kívüli juttatásokra a kedvezményes 16 százalékos szja-n kívül további 10 százalékos egészségügyi hozzájárulást (eho) vetnének ki.

A törvénymódosítás Koszorús László Fideszes képviselő agyszüleménye.

A Népszabadság értesülései alapján az eho-val kiegészített cafeteria javaslata máris megnyerte a kormány tetszését a több adóbevétel lehetősége miatt, emiatt magas az esély arra, hogy be is vezetik. Az Adózóna úgy értesült, hogy a személyenként évi 500 ezer forintban maximalizált béren kívüli juttatás sem lesz eho mentes.

Mit jelent ez? Azt jelenti, hogy az összevont alaphoz tartozó jövedelem 27 százalékos, illetve az egyes külön adóbesorolás alá tartozó 14 százalékos eho mellé egy újabb, 10 százalékos adókulcs kerülne bevezetésre a béren kívüli cafeteria-juttatásokra.

A törvény elfogadása esetén az a munkáltató, aki 500 ezer forintot szeretne dolgozójának adni a cafetaria rendszer valamelyik formájában, annak ezentúl 154.000 forintot is kell befizetnie az államkasszába: 500 000 Ft * 1,19  * (0,16+0,10) = 154.700 forint.

Egy másik indítvány alapján a SZÉP-kártya (Széchenyi Pihenő Kártya) számlára utalt, melegkonyhás vendéglátóhelyeken (munkahelyi étkezdékben is) felhasználható évi 150 ezer forint étkezési hozzájárulás mellett adható hidegétel-utalvány az eredetileg javasolt havi 5000 helyett 7000 forint lenne, vagy az utóbbi helyett választhatóan12 ezer 5 száz forintig lehetne munkahelyi ételfogyasztást (az adott munkáltatónál működő munkahelyi étkezőhelyen felhasználható utalványt) is adni, hiszen a juttatások bármilyen kombinációja az 500 ezer forintos keretben 30,94 százalék, a kereten felüli rész pedig 51,17 % befizetési kötelezettséget jelenthet a munkáltatónak. Hir.ma (forrás: Adozona.hu)

Hozzászólások

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A Mol Nyrt. a következő időszakban a magyarországi ellátásra fog koncentrálni, és mérlegeli a stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is.

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Most, a keddi napon még visszaigényelhetik a külföldön megfizetett áfát a hazai vállalkozások ugyancsak szeptember 30-ig regisztrálhatnak a NAV-nál azok a civil szervezetek, amelyek 2026-tól szeretnének 1 százalékos szja-felajánlásokat fogadni.

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Mintegy kétezer-ötszáz ellenőrzés, ötszáz adóügyi visszaélés - ez a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) nyári akciójának mérlege a Balatonnál és a Velencei-tónál - jelentette be a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) hétfőn kiadott közleményében.

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az E.ON Hungária Csoport az áramszolgáltatás megjavításán, az érintett háztartások döntő többségében már kedden helyreállították az ellátást - közölte a szolgáltató csütörtökön az MTI-vel.

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Botrányba fulladt akciók.

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

A világgazdaságban az olajárak emelkedése jelentős inflációs kockázatokat rejt. Mi várható a Fed és az OPEC+ lépéseitől? Egy új recesszió fenyeget, vagy stabil marad a piac?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Építkezésnél a megfelelő generálkivitelező kiválasztása kulcsfontosságú. Hogyan találjuk meg a legmegbízhatóbb szakembert?

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal.

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

A hosszú távú anyagi stabilitásunk érdekében elengedhetetlen, hogy döntéseinket minden irányból megvizsgálva, szükség esetén pénzügyi tanácsadó segítségét kérve hozzuk meg.

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

Az ukrán válság ebben az évben a magas kamatlábak gazdasági légkörében zajlott, amelyet a Fed a gazdaság lassítására és az infláció megfékezésére állított be.

http://ujhazak.com