Cégautó: 2012-től levonhatjuk a lízing áfáját

A lízingelt cégautó havi lízingdíjának áfáját 2012. januárjától le lehet vonni, ám a magáncélú és a céges használatot arányba kell hozni.

Ezt Magyar Lízingszövetség keddi rendezvényén közölte Budapesten a Nemzetgazdasági Minisztérium adóügyekért felelős helyettes államtitkára, Balog Ádám.


A hétfőn elfogadott 2012-re szóló adótörvények tették lehetővé az áfa levonását, viszont a céges és magánhasználat közötti arányok megállapítására még nincs pontos megoldás. A helyettes államtitkár szerint megoldást jelenthet a már eddig is létező út-nyilvántartás figyelembevétele, de nincs kizárva egy fix arány megállapítása sem.

Lévai Gábor, a Lízingszövetség főtitkára hozzátette, hogy az áfa levonásának lehetősége a magasabb maradványértékes - főleg flotta - finanszírozásnak lesz előnyös.

Tekse Kálmán, a Lízingszövetség alelnöke szerint az új autók piacát is fel fogja lendíteni a lízingáfa visszaigényelhetősége.

Balog Ádám a rendezvényen azt is elmondta: a baleseti adóból 20 milliárd forint bevételt remél az államkassza. A baleseti adó mértéke a hétfőn elfogadott törvényjavaslat alapján a kgfb ( kötelező felelősségbiztosítás) 30 százaléka lesz, ezt az összeget a biztosítóknak kell beszedni.

Az eredeti tervek szerint 27 milliárdot várt az állam az új adótól, de a 2012-es kgfb kampány árai annyit estek, hogy már "csak" 20 milliárd forint juthat az államnak. Hir.ma (HVG nyomán)

Hozzászólások

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A Mol Nyrt. a következő időszakban a magyarországi ellátásra fog koncentrálni, és mérlegeli a stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is.

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Most, a keddi napon még visszaigényelhetik a külföldön megfizetett áfát a hazai vállalkozások ugyancsak szeptember 30-ig regisztrálhatnak a NAV-nál azok a civil szervezetek, amelyek 2026-tól szeretnének 1 százalékos szja-felajánlásokat fogadni.

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Mintegy kétezer-ötszáz ellenőrzés, ötszáz adóügyi visszaélés - ez a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) nyári akciójának mérlege a Balatonnál és a Velencei-tónál - jelentette be a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) hétfőn kiadott közleményében.

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az E.ON Hungária Csoport az áramszolgáltatás megjavításán, az érintett háztartások döntő többségében már kedden helyreállították az ellátást - közölte a szolgáltató csütörtökön az MTI-vel.

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Botrányba fulladt akciók.

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

A világgazdaságban az olajárak emelkedése jelentős inflációs kockázatokat rejt. Mi várható a Fed és az OPEC+ lépéseitől? Egy új recesszió fenyeget, vagy stabil marad a piac?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Építkezésnél a megfelelő generálkivitelező kiválasztása kulcsfontosságú. Hogyan találjuk meg a legmegbízhatóbb szakembert?

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal.

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

A hosszú távú anyagi stabilitásunk érdekében elengedhetetlen, hogy döntéseinket minden irányból megvizsgálva, szükség esetén pénzügyi tanácsadó segítségét kérve hozzuk meg.

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

Az ukrán válság ebben az évben a magas kamatlábak gazdasági légkörében zajlott, amelyet a Fed a gazdaság lassítására és az infláció megfékezésére állított be.

http://ujhazak.com