Cégautó 2012: jobban megéri bérelni

Mint már korábban is megírtuk, a lízingelt és bérelt céges személygépjárművek bérleti díjának áfája visszaigényelhetővé válik a jövőben. Ez kissé ellensúlyozni fogja a jelentősen megemelt, vállalkozásokat is sújtó adóterheteket. A LeasePlan Hungária Zrt. úgy véli: már 12 százalékos üzleti kihasználtság esetében is olcsóbb lesz 2012-től a cégautó bérlés.

Hazánk újautó piacát évek óta a flottavásárlások és a cégautó vásárlások nem engedik összeomlani. Az újonnan vásárolt céges autók aránya 2010-ben a teljes piac 70 százalékát, míg 2011-ben eddig a 73 százalékát tették ki. Ez azt jelenti, hogy minden négy, újonnan üzembe helyezett gépkocsi közül három vállalkozásokhoz, illetve flottakezelők tulajdonába kerül.

A gazdasági recesszió következtében, az olcsóbbá váló regisztrációs adó ellenére sem várható, hogy a magánvásárlások száma megugrik 2012-től. Viszont a szektor szakértői szerint a céges gépjárművek piacán pozitív elmozdulás várható.

A LeasePlan Hungária Zrt. szakértői úgy vélik, hogy a módosított adószabályok miatt  a flottaautók 80 százaléka után többet kell majd fizetni, viszont a maradék 20 százaléknál az adóterhek mérséklődnek. Az átlagosan 30 százalékkal emelkedő cégautóadó mellett könnyítő tényező lesz, hogy  levonhatóvá lesz a bérelt személygépjárművek bérleti díjának 27 százalékos áfája.

Az így megspórolható összeg akár meg is haladhatja a cégautó új terheit, így a bérelt cégautók piaca fölénybe kerülhet a saját tulajdonú céges járművekkel szemben.

A  LeasePlan pénzügyi igazgatója, Jkus László szerint az elkövetkező időszakra növekedést lehet előre jelezni: „2008. január 1. óta a flottakezelő cégek egyéb jogi személyekkel ellentétben visszaigényelhetik az ÁFÁ-t a személygépjárművek beszerzési árából, ez a lehetőség továbbra is adott lesz. 2012. január 1-től azonban a bérlő számára a bérleti díj ÁFÁ-ja is levonhatóvá válik az üzleti használat arányában, amennyiben bérli vagy lízingeli a személygépjárműveket. Az új szabályozás értelmében tehát a bérlő sem a jármű beszerzési ára, sem annak bérleti díja után nem fizet ÁFÁ-t.

2012-től jobban megéri cégautót bérelni

Így az eddig is fennálló pénzügyi előnyökön túl 2012-től még inkább megéri majd tartósbérleti konstrukcióban beszerezni a vállalati autókat. Számos olyan vállalkozás van, ahol eddig saját forrásból vásárolták az autókat, és az évek óta tapasztalható kedvezőtlen gazdasági környezetben folyamatosan halogatták az új járművek beszerzését. Úgy gondoljuk, hogy ezeknek a cégeknek 2012-től érdemes lesz tartósbérleti konstrukcióra váltani, hisz kezdőtőke nélkül cserélhetik fiatalabbra öregedő személygépjármű parkjukat, a fizetett havidíjat költségként számolhatják el és most már az ÁFÁ-t is visszaigényelhetik.”

A 2012-es adószabályok különbséget tesznek a magáncélú és az üzleti használat között a céges autók esetében. Az üzleti használatról útnyilvántartást kell dokumentálni. A LeasePlan szakértői szerint már 10-12% céges használat mellett is ellensúlyozható az adók és az árfolyamok negatív hatása, de több céges használat több megtakarítást is jelent. Ha egy autót 90 százalékban üzleti célra használnak, akkor a bérlete majdnem 20 százalékkal jelent kevesebb költséget. Hir.ma (a Napi gazdaság nyomán)

Hozzászólások

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Botrányba fulladt akciók.

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

A világgazdaságban az olajárak emelkedése jelentős inflációs kockázatokat rejt. Mi várható a Fed és az OPEC+ lépéseitől? Egy új recesszió fenyeget, vagy stabil marad a piac?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Építkezésnél a megfelelő generálkivitelező kiválasztása kulcsfontosságú. Hogyan találjuk meg a legmegbízhatóbb szakembert?

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal.

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

A hosszú távú anyagi stabilitásunk érdekében elengedhetetlen, hogy döntéseinket minden irányból megvizsgálva, szükség esetén pénzügyi tanácsadó segítségét kérve hozzuk meg.

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

Az ukrán válság ebben az évben a magas kamatlábak gazdasági légkörében zajlott, amelyet a Fed a gazdaság lassítására és az infláció megfékezésére állított be.

“A” kategóriás irodákkal vár a Park22

“A” kategóriás irodákkal vár a Park22

A Park22 üzleti és ipari park munkálatai kora ősszel kezdődtek meg a Campona bevásárlóközpont melletti hatalmas telken, de az első fázis kiadó iroda- és raktárhelyiségeire már most szerződést lehet kötni.

Az évezred legjövedelmezőbb részvényei

Az évezred legjövedelmezőbb részvényei

Melyek voltak a 2000-es és 2010-es évek legjobb részvénybefektetései? Lehet-e következtetéseket levonni a jövőre nézve az elmúlt 22 év részvénypiaci teljesítményéből? Cikkünkben ezekre a kérdésekre keressük a választ.

Mikor lehet jó megoldás egy vállalkozás számára a faktoring?

Mikor lehet jó megoldás egy vállalkozás számára a faktoring?

A faktoring a magyar piacon is egyre népszerűbb szolgáltatás. Számos olyan cég kezdett érdeklődni a faktorálás részletei iránt, amelyek korábban akár még nem is hallottak róla, vagy nem tudták elképzelni, hogy számukra is jó megoldás lehet. A népszerűség jelentős növekedése miatt született meg ez a

Melyek a legnépszerűbb állások?

Melyek a legnépszerűbb állások?

A munkapiac hazai trendjei időről-időre változnak. Míg húsz évvel ezelőtt a mindenáron diplomaszerzés számított igazán grandiózus célnak, addig manapság némileg átalakultak a tendenciák. Egyrészt jóformán évente más szak nyeri el a „legkeresettebb címet”. Másrészt egyre többen keresnek szak- és mest

http://ujhazak.com