Céginfo:hu: október végéig 27 ezer vállalkozást alapítottak

Kis mértékben visszaesett a cégalapítási kedv idén az elmúlt évihez képest, az év első tíz hónapjában 26 722 társas vállalkozás kezdte el a tevékenységét, ami 5,5 százalékkal, csaknem 1600-zal kevesebb az egy évvel korábbinál - derül ki a Wolters Kluwer Kft. és a Napi.hu által üzemeltetett Céginfo.hu adatbázisából.

Főleg az új kft.-k számában volt jelentős visszaesés, és enyhén csökkent az új részvénytársaságok száma is, a betéti társaságok népszerűsége viszont nagyot nőtt.

Tavaly tíz hónap alatt 27 377 kft. kezdte meg tevékenységét, míg az idén október végéig csaknem ötezerrel kevesebb, csupán 22 451, ez 18 százalékos visszaesés. Az új részvénytársaságok száma 308-ról 299-re csökkent, az új betéti társaságoké viszont 374-ről mintegy hétszeresére, 2578-ra nőtt. Az, hogy a magyar gazdaság súlypontja a közép-magyarországi térségre koncentrálódik, az új cégek számán is meglátszik. Csak a fővárosban 10 772 cég alakult eddig idén, vagyis a vállalkozások 40 százalékát budapesti székhellyel hozták létre. Ehhez hozzáadva a 3263 Pest megyei székhelyű új gazdasági szervezetet, látható, hogy a központi régióban alakult minden második cég (52,5 százalék).

offshorecegRégiós összevetésben az Észak-Alföld a második 2707 új céggel, alig megelőzve a Dél-Alföldet (2512), míg a legkevesebb új társaságot a Dél-Dunántúlon jegyezték be (1609). Továbbra is az alacsony tőkéjű társaságok létrehozása a jellemző. Október végéig csupán tíz, átlag havi egy olyan vállalkozás alakult, amelynek a jegyzett tőkéje legalább 1 milliárd forint, ebből hét van a fővárosban, valamint egy-egy Esztergomban, Győrben és Mohácson. Az új vállalkozások közül 26 187-nek a tőkéje nem érte el az 5 milliót, és ebből 22 311 kevesebb mint 1 millió forintos tőkével alakult meg, ez utóbbi 83,5 százalékos aránynak felel meg.
forrás:MTI

Hozzászólások

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A Mol Nyrt. a következő időszakban a magyarországi ellátásra fog koncentrálni, és mérlegeli a stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is.

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Most, a keddi napon még visszaigényelhetik a külföldön megfizetett áfát a hazai vállalkozások ugyancsak szeptember 30-ig regisztrálhatnak a NAV-nál azok a civil szervezetek, amelyek 2026-tól szeretnének 1 százalékos szja-felajánlásokat fogadni.

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Mintegy kétezer-ötszáz ellenőrzés, ötszáz adóügyi visszaélés - ez a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) nyári akciójának mérlege a Balatonnál és a Velencei-tónál - jelentette be a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) hétfőn kiadott közleményében.

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az E.ON Hungária Csoport az áramszolgáltatás megjavításán, az érintett háztartások döntő többségében már kedden helyreállították az ellátást - közölte a szolgáltató csütörtökön az MTI-vel.

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Botrányba fulladt akciók.

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

A világgazdaságban az olajárak emelkedése jelentős inflációs kockázatokat rejt. Mi várható a Fed és az OPEC+ lépéseitől? Egy új recesszió fenyeget, vagy stabil marad a piac?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Építkezésnél a megfelelő generálkivitelező kiválasztása kulcsfontosságú. Hogyan találjuk meg a legmegbízhatóbb szakembert?

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal.

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

A hosszú távú anyagi stabilitásunk érdekében elengedhetetlen, hogy döntéseinket minden irányból megvizsgálva, szükség esetén pénzügyi tanácsadó segítségét kérve hozzuk meg.

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

Az ukrán válság ebben az évben a magas kamatlábak gazdasági légkörében zajlott, amelyet a Fed a gazdaság lassítására és az infláció megfékezésére állított be.

http://ujhazak.com