Csaknem 170 ezer dollárt költött eddig Ukrajna az Északi Áramlat-2 elleni lobbizásra az Egyesült Államokban

Kovács Andrea, az MTI tudósítója jelenti: A Naftohaz ukrán állami gázvállalat és a hozzá kötődő Olaj- és Gázipari Munkáltatók Kijevi Szervezete az elmúlt fél évben csaknem 170 ezer dollárt fizetett ki egy amerikai lobbicégnek az érdekei érvényesítésében való közreműködéséért, elsősorban az Északi Áramlat-2 orosz gázvezeték projekt elleni érvelésért - hozták nyilvánosságra pénteken ukrán és orosz hírportálok, utalva a lobbivállalatnak az amerikai igazságügyi minisztérium honlapján megjelent beszámolójában közölt adatokra.A Naftohaz 2017 novemberében kötött szerződést a Yorktown Solutions nevű amerikai lobbicéggel - emlékeztetett az orosz RBK hírportál, amelyet az Ötös ukrán hírtévé idézett internetes oldalán. A gázvállalat sajtószolgálatának akkori indoklása szerint a Gazprom orosz állami gázvállalatnak az Északi Áramlat-2 gázvezeték melletti egyre intenzívebbé váló lobbikampánya tette szükségessé, hogy szolgáltatást vásároljon az amerikai cégtől.


   
2017-ben az Északi Áramlat-2 mellett az Egyesült Államokban négy amerikai vállalat - a Capitol Counsel, a Hawksbill Group, a Roberti Global és a SMW Partners - lobbizott, amelyek az amerikai szenátus adatai alapján ezért együttesen csaknem 2,1 millió dollárt kaptak a projektet kivitelező konzorciumtól - írta az RBK.
    

Az ukrán gázvállalattal kötött szerződést az amerikai törvényeknek megfelelően a Yorktown Solutions benyújtotta az amerikai igazságügyi minisztériumhoz, valamint nyilvánosságra hozta. A dokumentumban a Naftohaz egyebek mellett célként jelölte meg "az Északi Áramlat-2 projekt által képviselt fenyegetések hatékony elhárítását", valamint az ukrán és az európai energetikai piac integrációjának támogatását.
    

2018 februárjában egy újabb szerződést kötött a Naftohaz a Yorktown Solutions céggel, ezúttal már 465 ezer dollár értékben. Ebben a megállapodásban az amerikai fél egyebek között olyan újságcikkek, publicisztikák, kutatási eredmények megjelentetését vállalta, amelyek az Északi Áramlat-2 megépítése ellen szólnak. Hasonló tartalmú megállapodást kötött az Olaj- és Gázipari Munkáltatók Kijevi Szervezetével is, ennek összegét azonban az RBK nem ismertette.
    

A Yorktown Solutions beszámolója alapján a tavalyi szerződés után az elmúlt félévben a Naftohaztól 8,4 ezer dollárt, az Olaj- és Gázipari Munkáltatók Kijevi Szervezetétől 161,5 ezer dollárt kapott. A cég kliensei között van még két ukrán hadiipari termékeket exportáló vállalat, az Ukrinmash és a SzpecTehnoExport, velük együtt összesen 214 ezer dollárt keresett az elmúlt félévben az amerikai cég ukrán állami vállalatokkal kötött együttműködésével.
    

Az Oroszországból a Balti-tengeren át Németországba tartó Északi Áramlat-2 projekttel még két - összesen évi 55 milliárd köbméter kapacitású - vezetékpárral bővítenék ki a már meglévő vezetékpárt. Oroszország ezzel elvileg kiiktathatná Ukrajnát mint tranzitországot, és egyetlen útvonalra terelhetné át az Európának szánt orosz gázszállítmányok 80 százalékát, egyúttal domináns helyzetbe kerülne a német piacon, mert részesedését 40 százalékról több mint 60 százalékra emelné.
    

Ukrajna - érthető okból - hevesen ellenzi a gázvezeték megépítését, és azzal igyekszik az EU-tagállamokat maga mellé állítani, hogy az új gázvezeték egyáltalán nem járul hozzá az unióba irányuló gázszállítások diverzifikációjához. Volodimir Hrojszman ukrán miniszterelnök nemrég az Északi Áramlat-2-t "új típusú hibridháborús fegyvernek" nevezte, amelynek szerinte az a küldetése, hogy Európát függővé tegye Oroszországtól.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A Mol Nyrt. a következő időszakban a magyarországi ellátásra fog koncentrálni, és mérlegeli a stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is.

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Most, a keddi napon még visszaigényelhetik a külföldön megfizetett áfát a hazai vállalkozások ugyancsak szeptember 30-ig regisztrálhatnak a NAV-nál azok a civil szervezetek, amelyek 2026-tól szeretnének 1 százalékos szja-felajánlásokat fogadni.

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Mintegy kétezer-ötszáz ellenőrzés, ötszáz adóügyi visszaélés - ez a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) nyári akciójának mérlege a Balatonnál és a Velencei-tónál - jelentette be a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) hétfőn kiadott közleményében.

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az E.ON Hungária Csoport az áramszolgáltatás megjavításán, az érintett háztartások döntő többségében már kedden helyreállították az ellátást - közölte a szolgáltató csütörtökön az MTI-vel.

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Botrányba fulladt akciók.

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

A világgazdaságban az olajárak emelkedése jelentős inflációs kockázatokat rejt. Mi várható a Fed és az OPEC+ lépéseitől? Egy új recesszió fenyeget, vagy stabil marad a piac?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Építkezésnél a megfelelő generálkivitelező kiválasztása kulcsfontosságú. Hogyan találjuk meg a legmegbízhatóbb szakembert?

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal.

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

A hosszú távú anyagi stabilitásunk érdekében elengedhetetlen, hogy döntéseinket minden irányból megvizsgálva, szükség esetén pénzügyi tanácsadó segítségét kérve hozzuk meg.

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

Az ukrán válság ebben az évben a magas kamatlábak gazdasági légkörében zajlott, amelyet a Fed a gazdaság lassítására és az infláció megfékezésére állított be.

http://ujhazak.com