Csaknem húszezer álláskeresőt támogattak Baranyában

Csaknem húszezer álláskereső kapott támogatást a Baranya Vármegyei Kormányhivatal 2015-ben kezdődött foglalkoztatási programjában, amelyet a Gazdaságfejlesztési és Innovációs Operatív Program 16,7 milliárd forintos támogatásával valósítottak meg - közölte a hivatal pénteken az MTI-vel.Az Út a munkaerőpiacra elnevezésű, decemberben záruló projekt célja a 25 évesnél idősebb álláskeresők és inaktív alacsony végzettségűek foglalkoztathatóságának javítása volt - írták. A célok között szerepelt az is, hogy elősegítsék az átlépést a közfoglalkoztatásból a versenyszférába azoknak, akik képessé tehetők és készek abban munkát vállalni - tették hozzá.
    

A források nagy részét az álláskeresők nyílt munkaerőpiaci elhelyezkedését segítő programra használták fel, míg a projekt másik része a Nemzeti Foglalkoztatási Szolgálat által nyújtott szolgáltatások - köztük a munkavállalói mobilitást, a hosszabb külföldi tartózkodás utáni hazatérést, itthoni munkavállalást támogató EURES-szolgáltatások - hozzáférhetővé tételét, minőségének javítását segítette.
    

A hivatal tájékoztatása szerint a résztvevők csaknem egyharmada a projekt kiemelt célcsoportjának számító alacsony iskolai végzettségűek közé tartozott. A támogatási elemek közül a bérhez kapcsolódó támogatások voltak a legnépszerűbbek, amelyekben több mint 16 ezer álláskereső részesült. Több ezren vették igénybe a vállalkozóvá válási támogatást és a képzési lehetőségeket is.
    

A képzési szakirányok közül különösen kedveltek voltak az óvodai dajka, a személy- és vagyonőr, a szociális gondozó és ápoló, a pénzügyi, számviteli ügyintéző, az eladó, a szakács, a cukrász, a raktáros és a gyógymasszőr tanfolyamok - írták.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A Mol Nyrt. a következő időszakban a magyarországi ellátásra fog koncentrálni, és mérlegeli a stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is.

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Most, a keddi napon még visszaigényelhetik a külföldön megfizetett áfát a hazai vállalkozások ugyancsak szeptember 30-ig regisztrálhatnak a NAV-nál azok a civil szervezetek, amelyek 2026-tól szeretnének 1 százalékos szja-felajánlásokat fogadni.

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Mintegy kétezer-ötszáz ellenőrzés, ötszáz adóügyi visszaélés - ez a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) nyári akciójának mérlege a Balatonnál és a Velencei-tónál - jelentette be a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) hétfőn kiadott közleményében.

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az E.ON Hungária Csoport az áramszolgáltatás megjavításán, az érintett háztartások döntő többségében már kedden helyreállították az ellátást - közölte a szolgáltató csütörtökön az MTI-vel.

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Botrányba fulladt akciók.

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

A világgazdaságban az olajárak emelkedése jelentős inflációs kockázatokat rejt. Mi várható a Fed és az OPEC+ lépéseitől? Egy új recesszió fenyeget, vagy stabil marad a piac?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Építkezésnél a megfelelő generálkivitelező kiválasztása kulcsfontosságú. Hogyan találjuk meg a legmegbízhatóbb szakembert?

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal.

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

A hosszú távú anyagi stabilitásunk érdekében elengedhetetlen, hogy döntéseinket minden irányból megvizsgálva, szükség esetén pénzügyi tanácsadó segítségét kérve hozzuk meg.

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

Az ukrán válság ebben az évben a magas kamatlábak gazdasági légkörében zajlott, amelyet a Fed a gazdaság lassítására és az infláció megfékezésére állított be.

http://ujhazak.com