Csaknem kétszázezer gyermek kóstolt mézet a Mézes reggeli programban

Országszerte több mint 1200 helyszínen csaknem kétszázezer gyermek kóstolt mézet pénteken a mézfogyasztást népszerűsítő Mézes reggeli programban, amelynek nyitó eseményét a Tolna megyei Tamásiban rendezték.Nagy István agrárminiszter az Országos Magyar Méhészeti Egyesülettel, az Agrármarketing Centrummal és a Nemzeti Agrárgazdasági Kamarával közösen szervezett programon, a helyi Würtz Ádám Általános Iskolában hangsúlyozta: fontos, hogy a gyerekek figyelmét felhívják a méz fogyasztására, mert a méz egészséges élelmiszer. "Meg kell tartanunk azt a tevékenységet, amit a méhek végeznek, hiszen a beporzással a teremtett világot tartják fenn" - fogalmazott.

    
Megjegyezte: ha fogyasztjuk a mézet, biztosítjuk a méhek munkáját, a méhészet tevékenységét, amivel elősegítik azt, hogy fenntartható világban élhessünk. Ehhez úgy tudunk hozzájárulni, hogy a magyar mézet választjuk a vásárlásnál - tette hozzá. Robert Kokalj, Szlovénia magyarországi nagykövete emlékeztetett arra, hogy a Mézes reggeli kezdeményezés Szlovéniából indult el, ahol Magyarországhoz hasonlóan nagy hagyománya van a méhészetnek. Szlovénia szeretné elérni azt, hogy május 20-át a méhek világnapjává nyilvánítsák - mondta.
    

Győrffy Balázs, a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara elnöke többek között megemlítette, hogy a méz hozzáadott értékét tekintve sokkal jelentősebb termék, mint amekkora részt elfoglal a magyar agrárgazdaságban. A mézfogyasztást ösztönző program középpontjában a családok állnak, mert a szülőknek nagy felelősségük van abban, hogy mi kerül a családok asztalára - jegyezte meg.
    

Giczi Gergely, az Agrármarketing Centrum ügyvezető-helyettese arról beszélt, hogy a méznek kiváló beltartalmi értéke van: 28 féle aminosavat, 12 féle ásványi anyagot és 8 féle vitamint tartalmaz. Közölte: a magyar átlagos mézfogyasztás megközelíti az évi egy kilogrammot fejenként, míg az Európai Unió átlagos fogyasztása 1,7 kilogramm. A Magyarországon készülő évi 15-30 ezer tonna méz 20-25 százaléka a belföldi fogyasztás. A magyar méz legfontosabb piaca Német-, Francia- és Olaszország, de Japánban is keresett a hazai méz.
    

A Mézes reggeli programot Szlovénia 2007-ben indította el, majd több európai ország csatlakozott hozzá, Magyarországon 2014-től tartanak rendezvényeket. A diákok a mézkóstolás mellett a méhek biológiájával és a beporzással is megismerkednek. 2018-ban az OMME adatai szerint 1011 iskola, óvoda vett részt a programban, Bross Péter, az egyesület elnöke arról számolt be, hogy a pénteki eseményt több mint 1200 helyszínen rendezték meg.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A Mol Nyrt. a következő időszakban a magyarországi ellátásra fog koncentrálni, és mérlegeli a stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is.

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Most, a keddi napon még visszaigényelhetik a külföldön megfizetett áfát a hazai vállalkozások ugyancsak szeptember 30-ig regisztrálhatnak a NAV-nál azok a civil szervezetek, amelyek 2026-tól szeretnének 1 százalékos szja-felajánlásokat fogadni.

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Mintegy kétezer-ötszáz ellenőrzés, ötszáz adóügyi visszaélés - ez a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) nyári akciójának mérlege a Balatonnál és a Velencei-tónál - jelentette be a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) hétfőn kiadott közleményében.

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az E.ON Hungária Csoport az áramszolgáltatás megjavításán, az érintett háztartások döntő többségében már kedden helyreállították az ellátást - közölte a szolgáltató csütörtökön az MTI-vel.

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Botrányba fulladt akciók.

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

A világgazdaságban az olajárak emelkedése jelentős inflációs kockázatokat rejt. Mi várható a Fed és az OPEC+ lépéseitől? Egy új recesszió fenyeget, vagy stabil marad a piac?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Építkezésnél a megfelelő generálkivitelező kiválasztása kulcsfontosságú. Hogyan találjuk meg a legmegbízhatóbb szakembert?

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal.

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

A hosszú távú anyagi stabilitásunk érdekében elengedhetetlen, hogy döntéseinket minden irányból megvizsgálva, szükség esetén pénzügyi tanácsadó segítségét kérve hozzuk meg.

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

Az ukrán válság ebben az évben a magas kamatlábak gazdasági légkörében zajlott, amelyet a Fed a gazdaság lassítására és az infláció megfékezésére állított be.

http://ujhazak.com