Csaknem tízmilliárd forintos beruházással 350 új munkahelyet hoz létre a Le Bélier (2. rész)

Csaknem tízmilliárd forintos beruházással 350 új munkahelyet hoz létre a Le Bélier francia autó- és repülőgépipari beszállító vállalat ajkai, szolnoki és mohácsi gyáraiban - jelentette be Skobrák Tibor, a Le Bélier csoport közép-európai gazdasági igazgatója pénteken Budapesten, sajtótájékoztatón. Hozzátette, a beruházáshoz a magyar állam 2,2 milliárd forint támogatást ad. Elmondta, a fékrendszerekbe alumínium alkatrészeket gyártó vállalat 1994 óta van jelen Magyarországon, világpiaci részesedése több mint 45 százalékos. A beruházás 2018 decemberével zárul le, a 350 új munkavállaló csaknem 40 százaléka mérnök vagy felső képesítésű szakember - mondta el az MTI érdeklődésére.   

A beruházással automata, innovatív öntősorokat szereznek be, valamint infrastruktúrát is fejlesztenek, csarnokokat építenek - ismertette. A Le Bélier nagy hangsúlyt fektet az automatizálásra és az innovatív gépjárművek alkatrészeinek fejlesztésére, jelen van az elektromos autók piacán is - tette hozzá. Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter elmondta, a beruházás főként azért jön létre, mert a Le Bélier elnyert egy óriási megbízást a BMW-től, az 5-ös széria fékrendszereihez gyártja majd az alumínium alkatrészeket.

Ez hosszú távon jelent nagyon nagy igényt a cég Magyarországon gyártott termékeire - emelte ki. Elmondta, ezzel a beruházással is erősödik Magyarország pozíciója a BMW "láthatatlan" gyárként, mivel a német autógyár annyit szerez be Magyarországról, hogy az itt elköltött összeg lassan felér egy gyár üzemeltetésével.

A Le Bélier 1736 embert foglalkoztat Magyarországon, idén 170 millió eurós árbevételt várnak - ismertette. A francia vállalatok Magyarország iránti bizalma nagy mértékben befolyásolja nemcsak a magyar külgazdaság, hanem az egész nemzetgazdaság teljesítményét - mutatott rá. Mintegy 700 francia vállalat 40 ezer embernek ad munkát Magyarországon - ismertette.

Az autóipar több mint 30 százalékos részesedésével továbbra is a magyar gazdaság zászlóshajója - jelentette ki a miniszter, hozzátéve, nem nagyon tudna olyan országot mondani, amelyik ne cserélne Magyarországgal és ne szeretné, hogy hozzá menjenek a beruházások. Az autóipari beruházások Magyarországra vonzása továbbra is a külgazdasági stratégia egyik sarokköve kell, hogy legyen - szögezte le Szijjártó Péter. Idén az első 9 hónapban 6000 milliárd forint termelési értéket állított elő a magyar autóipar, ami a tavalyi éves rekordot is meghaladja 3 százalékkal - mondta. A területen 155 ezren dolgoznak, 8 százalékkal többen, mint tavaly.

Szijjártó Péter elmondta, idén a külgazdaság nagy eséllyel minden idők legjobb eredményét produkálja, a 2015-ös, nemzetgazdasági rekordokat hozó évet idén már az első 10 hónapban sikerült túlszárnyalni, további 2,4 százalékkal nőtt az export és további 1,4 milliárddal bővült a külkereskedelmi többlet. Kifejtette, nem adták ingyen a sikert, a beruházás-ösztönző ügynökség is megjavította tavalyi rekordját, 68 beruházás érkezett idén Magyarországra, 3,2 milliárd euró összegben október végéig, ami több mint a duplája a tavalyinak.

Szekó József, Mohács polgármestere örömét fejezte ki, hogy a beruházással több mint egymilliárd forintos fejlesztés valósul meg a mohácsi üzemben, 50 munkavállaló felvételével. Hozzátette, a város támogatja a vállalat további munkaerő-felvételi szándékát is. Kitért arra, hogy Mohácson két és fél éven belül átadnak egy nemzetközi közforgalmi kikötőt, így a termékeket hatékonyan és gazdaságosan tudják bárhová eljuttatni a világon.

(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Botrányba fulladt akciók.

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

A világgazdaságban az olajárak emelkedése jelentős inflációs kockázatokat rejt. Mi várható a Fed és az OPEC+ lépéseitől? Egy új recesszió fenyeget, vagy stabil marad a piac?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Építkezésnél a megfelelő generálkivitelező kiválasztása kulcsfontosságú. Hogyan találjuk meg a legmegbízhatóbb szakembert?

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal.

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

A hosszú távú anyagi stabilitásunk érdekében elengedhetetlen, hogy döntéseinket minden irányból megvizsgálva, szükség esetén pénzügyi tanácsadó segítségét kérve hozzuk meg.

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

Az ukrán válság ebben az évben a magas kamatlábak gazdasági légkörében zajlott, amelyet a Fed a gazdaság lassítására és az infláció megfékezésére állított be.

“A” kategóriás irodákkal vár a Park22

“A” kategóriás irodákkal vár a Park22

A Park22 üzleti és ipari park munkálatai kora ősszel kezdődtek meg a Campona bevásárlóközpont melletti hatalmas telken, de az első fázis kiadó iroda- és raktárhelyiségeire már most szerződést lehet kötni.

Az évezred legjövedelmezőbb részvényei

Az évezred legjövedelmezőbb részvényei

Melyek voltak a 2000-es és 2010-es évek legjobb részvénybefektetései? Lehet-e következtetéseket levonni a jövőre nézve az elmúlt 22 év részvénypiaci teljesítményéből? Cikkünkben ezekre a kérdésekre keressük a választ.

Mikor lehet jó megoldás egy vállalkozás számára a faktoring?

Mikor lehet jó megoldás egy vállalkozás számára a faktoring?

A faktoring a magyar piacon is egyre népszerűbb szolgáltatás. Számos olyan cég kezdett érdeklődni a faktorálás részletei iránt, amelyek korábban akár még nem is hallottak róla, vagy nem tudták elképzelni, hogy számukra is jó megoldás lehet. A népszerűség jelentős növekedése miatt született meg ez a

Melyek a legnépszerűbb állások?

Melyek a legnépszerűbb állások?

A munkapiac hazai trendjei időről-időre változnak. Míg húsz évvel ezelőtt a mindenáron diplomaszerzés számított igazán grandiózus célnak, addig manapság némileg átalakultak a tendenciák. Egyrészt jóformán évente más szak nyeri el a „legkeresettebb címet”. Másrészt egyre többen keresnek szak- és mest

http://ujhazak.com