Csaló levelekre figyelmeztet az MNB

Csalók az ENSZ nevében küldenek értesítést magánszemélyeknek állítólagos nagy összegű pénzküldeményekről, a bűnözők a Magyar Nemzeti Banknak (MNB) fizetendő adminisztrációs díjakra hivatkozva próbálnak pénzt kicsalni az érintettektől, de a jegybank valójában nem működik közre ebben a tevékenységben - hívta fel a figyelmet a jegybank pénteken.Az MTI-hez eljuttatott közlemény szerint az MNB bejelentés alapján értesült arról, hogy ismeretlenek az Egyesült Nemzetek Szervezete (ENSZ) nevében küldenek angol nyelvű elektronikus leveleket magyar magánszemélyeknek, a világszervezet által kiutalt nagy összegű pénzküldeményről értesítve őket. A levelek szerint a pénzküldeményt az MNB csekk formájában küldi el nekik, amihez a csalók nagy összegű előzetes adminisztrációs költség befizetését kérik. Ha ezt a magánszemélyek teljesítik, újabb igazolási díjak befizetését kérik a kifizetéshez, ezúttal az Európai Csalás Elleni Hivatal (OLAF) nevében.

    
A jegybankra vagy annak állítólagos elvárásaira hivatkozva legutóbb 2018 októberében, ezt megelőzően pedig 2016 decemberében küldtek ki a mostanihoz hasonló megtévesztő leveleket magyar ügyfeleknek. Az MNB a fogyasztók esetében átutalással összefüggő ügyintézést nem végez és így költségeket sem számít fel, illetve azzal kapcsolatos ügyféladatokat sem igényel elektronikus levélben - hangsúlyozták a közleményben.
    

A mostani üzenetek feladói ismeretlen bűnözők, akiknek egyértelmű célja a fogyasztók megkárosítása. A jegybank kéri az üzeneteket kapott magánszemélyeket, esetleg gazdasági társaságokat, hogy ne válaszoljanak, az esetet jelezzék az MNB-nek és a rendőrségnek. Ha valaki mégis küldött pénzt a csalóknak, célszerű azt is haladéktalanul bejelenteni a nyomozó hatóságnak.
    

A jegybank közölte: ilyen esetben ismeretlen tettes ellen csalás gyanúja miatt büntető feljelentést tesz az illetékes nyomozó hatóságnál.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A Mol Nyrt. a következő időszakban a magyarországi ellátásra fog koncentrálni, és mérlegeli a stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is.

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Most, a keddi napon még visszaigényelhetik a külföldön megfizetett áfát a hazai vállalkozások ugyancsak szeptember 30-ig regisztrálhatnak a NAV-nál azok a civil szervezetek, amelyek 2026-tól szeretnének 1 százalékos szja-felajánlásokat fogadni.

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Mintegy kétezer-ötszáz ellenőrzés, ötszáz adóügyi visszaélés - ez a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) nyári akciójának mérlege a Balatonnál és a Velencei-tónál - jelentette be a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) hétfőn kiadott közleményében.

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az E.ON Hungária Csoport az áramszolgáltatás megjavításán, az érintett háztartások döntő többségében már kedden helyreállították az ellátást - közölte a szolgáltató csütörtökön az MTI-vel.

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Botrányba fulladt akciók.

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

A világgazdaságban az olajárak emelkedése jelentős inflációs kockázatokat rejt. Mi várható a Fed és az OPEC+ lépéseitől? Egy új recesszió fenyeget, vagy stabil marad a piac?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Építkezésnél a megfelelő generálkivitelező kiválasztása kulcsfontosságú. Hogyan találjuk meg a legmegbízhatóbb szakembert?

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal.

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

A hosszú távú anyagi stabilitásunk érdekében elengedhetetlen, hogy döntéseinket minden irányból megvizsgálva, szükség esetén pénzügyi tanácsadó segítségét kérve hozzuk meg.

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

Az ukrán válság ebben az évben a magas kamatlábak gazdasági légkörében zajlott, amelyet a Fed a gazdaság lassítására és az infláció megfékezésére állított be.

http://ujhazak.com