Csalódást okozott az Amazon és az Alphabet is

Mínuszba fordultak az ázsiai kereskedésben pénteken a határidős New York-i tőzsdeindexek, miután az Amazon és az Alphabet egyaránt csalódást keltett harmadik negyedéves gyorsjelentésével.A világ legnagyobb internetes kiskereskedelmi vállalata, az Amazon árfolyama 9 százalékkal esett a tőzsdezárás utáni elektronikus kereskedésben a vegyes eredményeket tartalmazó vállalati beszámoló hatására. Jóllehet a technológiai óriáscég részvényenkénti 5,75 dolláros nyeresége jóval meghaladta a 3,14 dolláros várakozásokat, az 56,58 milliárd dolláros árbevétel nem érte el az elemzők által remélt 57,10 milliárd dollárt.

    
Az Amazon negyedik negyedéves bevételi előrejelzése is gyengébbnek bizonyult a Wall Street számításainál: a kulcsfontosságú ünnepi szezont is tartalmazó október-decemberi időszakra a vállalat 66,5 milliárd és 72,5 milliárd dollár közötti bevételt vár, míg elemzők 73,89 milliárd dollárra számítottak.

A Google és a YouTube anyavállalata, az Alphabet amerikai technológiai cég közel 5 százalékot veszített értékéből, miután a tőzsdezárás után közzétett gyorsjelentésében - az Amazonhoz hasonlóan - a vártnál kisebb bevétel mellett a vártnál nagyobb nyereségről adott számot. Az Alphabet 33,74 milliárd dolláros bevétel mellett részvényenként 13,06 dolláros nyereséget termelt július-szeptemberben, míg elemzők 34,04 milliárd, illetve 10,42 dollárt vártak.
    

Az AK Steel amerikai acélipari vállalat árfolyama több mint 15 százalékkal zuhant, mert sem nyeresége, sem bevétele nem érte el az elemzői várakozások szintjét. A vállalat részvényenként 21 cent nyereséget ért el, de az elemzők 23 centre számítottak. Az árbevétel 1,74 milliárd dollárra rúgott, ám a Wall Street 1,81 milliárd dollárt várt el.
    

Az Intel amerikai mikroprocesszor- és csipgyártó árfolyama viszont több mint 6 százalékkal ugrott meg a vártnál jobb eredménybeszámoló hatására. A vállalat 19,16 milliárd dolláros bevétel mellett részvényenként 1,40 dolláros nyereséget ért el, ami jóval meghaladja az elemzők által várt 18,11 milliárd, illetve 1,15 dollárt. A negyedik negyedéves előrejelzés ugyancsak erősebb annál, mint amire a befektetők számítottak.
   

A világ vezető online utazási vállalata, az Expedia 9 százalékkal drágult, mivel nyeresége meghaladta a vártat. A vállalat részvényenkénti profitja 3,65 dollárra rúgott, jóval meghaladta az elemzők által várt 3,12 dollárt. Harmadik negyedéves árbevétele 3,28 milliárd dollárt tett ki, ami viszont kevesebb a 3,3 milliárd dolláros várakozásoknál.
    

Csütörtökön éppen a kedvező vállalati gyorsjelentéseknek köszönhetően jelentősen emelkedtek a New York-i tőzsdeindexek: a Dow Jones ipari átlag 1,63 százalékos, az S&P 500-as index 1,86 százalékos, a Nasdaq-piac összetett mutatója pedig 2,95 százalékos pluszban fejezte be a kereskedést. Péntek reggel a határidős jegyzésekben a Dow Jones 0,68 százalékos, az S&P 500-as index 0,78 százalékos, a Nasdaq Composite mutatója pedig 1,18 százalékos mínuszban állt.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A Mol Nyrt. a következő időszakban a magyarországi ellátásra fog koncentrálni, és mérlegeli a stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is.

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Most, a keddi napon még visszaigényelhetik a külföldön megfizetett áfát a hazai vállalkozások ugyancsak szeptember 30-ig regisztrálhatnak a NAV-nál azok a civil szervezetek, amelyek 2026-tól szeretnének 1 százalékos szja-felajánlásokat fogadni.

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Mintegy kétezer-ötszáz ellenőrzés, ötszáz adóügyi visszaélés - ez a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) nyári akciójának mérlege a Balatonnál és a Velencei-tónál - jelentette be a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) hétfőn kiadott közleményében.

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az E.ON Hungária Csoport az áramszolgáltatás megjavításán, az érintett háztartások döntő többségében már kedden helyreállították az ellátást - közölte a szolgáltató csütörtökön az MTI-vel.

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Botrányba fulladt akciók.

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

A világgazdaságban az olajárak emelkedése jelentős inflációs kockázatokat rejt. Mi várható a Fed és az OPEC+ lépéseitől? Egy új recesszió fenyeget, vagy stabil marad a piac?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Építkezésnél a megfelelő generálkivitelező kiválasztása kulcsfontosságú. Hogyan találjuk meg a legmegbízhatóbb szakembert?

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal.

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

A hosszú távú anyagi stabilitásunk érdekében elengedhetetlen, hogy döntéseinket minden irányból megvizsgálva, szükség esetén pénzügyi tanácsadó segítségét kérve hozzuk meg.

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

Az ukrán válság ebben az évben a magas kamatlábak gazdasági légkörében zajlott, amelyet a Fed a gazdaság lassítására és az infláció megfékezésére állított be.

http://ujhazak.com