Csányi: várhatóan egy milliárd euró körül lesz az OTP idei nyeresége

Várhatóan egy milliárd euró körül lesz az OTP-csoport idei egész éves nyeresége - mondta Csányi Sándor, az OTP Bank Nyrt. elnök-vezérigazgatója kedden Budapesten azon a sajtótájékoztatón, amelyen a bank új, innovációs fiókját mutatták be.Elmondta: erre minden esély megvan, mert azokban az országokban, ahol az OTP-csoport tevékenykedik, idén mindenütt gazdasági növekedés tapasztalható, Magyarországon kiemelkedően, mintegy 5 százalékkal bővülhet a gazdaság 2018-ban.

A csoport idei első háromnegyed éves gyorsjelentése is alátámasztotta, hogy kiugró eredmény várható az idén - mondta Csányi Sándor.

    
Kiemelte: az OTP évek óta vezető szerepet tölt be a banki innovációban. Az Árkád üzletközpontban bemutatott új innovációs fiók készpénzmentes, teljesen új, digitális megoldásokat nyújt tabletekkel, okos ATM-ekkel felszerelve. A bank az ügyfelek ötleteit is várja, mivel ez a fiók mintául szolgál majd az új innovációs egységek létrehozásakor.
   

Csányi Sándor emlékeztetett: a Euromoney szaklap először választotta a régió bankjának az OTP-t, egyúttal az Európai Bankhatóság és az Európai Központi Bank által végzett stressz-teszten a pénzintézet a 9. helyen végzett, ami azt jelzi, hogy az OTP csoport tőkeerős bank. A MasterCard versenyén ismét az Év bankja lett a hitelintézet, emellett a 2018. leginnovatívabb bankja címet is elnyerte - mondta.
    

Az elnök-vezérigazgató kiemelte: az OTP már 3 éve elindította digitális fejlesztéseit, ennek eredményeként 38 jelentős és 70 kisebb fejlesztés zajlott a bankban. Az ügyfelek minden ötödik személyi hitelt digitálisan igénylik, és az elektronikus aláírást mintegy 1,1 millió ügyfelük használja - jelezte Csányi Sándor. A céljuk az, hogy a fiókok a jövőben papír- és készpénzmentesek legyenek - mutatott rá.
    

Az MTI kérdésére Csányi Sándor jelezte: a digitalizáció miatt nincs szükség a fiókok számának jelentős csökkentésére, a fiókok működésekor azonban előtérbe kerülnek a tanácsadói jellegű szolgáltatások. Az innovatív fiók kiépítése hozzávetőleg 400 millió forintba került - mondta Csányi Sándor.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A Mol Nyrt. a következő időszakban a magyarországi ellátásra fog koncentrálni, és mérlegeli a stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is.

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Most, a keddi napon még visszaigényelhetik a külföldön megfizetett áfát a hazai vállalkozások ugyancsak szeptember 30-ig regisztrálhatnak a NAV-nál azok a civil szervezetek, amelyek 2026-tól szeretnének 1 százalékos szja-felajánlásokat fogadni.

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Mintegy kétezer-ötszáz ellenőrzés, ötszáz adóügyi visszaélés - ez a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) nyári akciójának mérlege a Balatonnál és a Velencei-tónál - jelentette be a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) hétfőn kiadott közleményében.

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az E.ON Hungária Csoport az áramszolgáltatás megjavításán, az érintett háztartások döntő többségében már kedden helyreállították az ellátást - közölte a szolgáltató csütörtökön az MTI-vel.

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Botrányba fulladt akciók.

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

A világgazdaságban az olajárak emelkedése jelentős inflációs kockázatokat rejt. Mi várható a Fed és az OPEC+ lépéseitől? Egy új recesszió fenyeget, vagy stabil marad a piac?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Építkezésnél a megfelelő generálkivitelező kiválasztása kulcsfontosságú. Hogyan találjuk meg a legmegbízhatóbb szakembert?

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal.

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

A hosszú távú anyagi stabilitásunk érdekében elengedhetetlen, hogy döntéseinket minden irányból megvizsgálva, szükség esetén pénzügyi tanácsadó segítségét kérve hozzuk meg.

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

Az ukrán válság ebben az évben a magas kamatlábak gazdasági légkörében zajlott, amelyet a Fed a gazdaság lassítására és az infláció megfékezésére állított be.

http://ujhazak.com