Cséfalvay: segíti a kormány az uniós k+f források lehívásában a kkv-kat

A kormány az Európai Unió központi, Horizont2020 (H2020) keretprogramja forrásainak lehívásában is segíti a magyar kis- és közepes vállalkozásokat (kkv-kat) - mondta Cséfalvay Zoltán, a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) parlamenti és gazdaságstratégiáért felelős államtitkára csütörtökön Budapesten a BrandFestival - Magyar Vállalkozói Fórum rendezvényen.

Cséfalvay ZoltánHozzátette: a csütörtökön indult honlapon az érdeklődő kkv-k nemcsak információt kaphatnak a 2014 és 2020 közötti pályázatokról, hanem közvetlenül is kapcsolatba léphetnek a H2020 programfelelősökkel (www.h2020.gov.hu).

A Világgazdaság és a Republic Group rendezvényén Cséfalvay Zoltán hangsúlyozta: az Európai Unió most induló, Horizont2020 elnevezésű keretprogramja az évtized végéig folyó áron összesen 77 milliárd eurónyi forrással segíti az európai kutatás-fejlesztést és az innovációt. Ezen belül a kkv-k innovációjára összesen 8,6 milliárd eurót fordítanak, és újdonság, hogy ennek egy részére - 2,8 milliárd euróra - a kkv-k önállóan is pályázhatnak.

Hozzáfűzte, hogy 2014 és 2020 között összesen 7480 milliárd forint uniós és hazai forrás áll Magyarország rendelkezésére a strukturális és kohéziós alapokból. A pénz közel 60 százalékát közvetlenül gazdaságfejlesztésre szeretnék fordítani, ennek legalább 15 százaléka jut a kkv-knak, 11 százaléka pedig kutatás-fejlesztésre, innovációra, így 2007-2013-hoz képest megháromszorozódnak az erre fordítható támogatások - fejtette ki.

MTI

Hozzászólások

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A Mol Nyrt. a következő időszakban a magyarországi ellátásra fog koncentrálni, és mérlegeli a stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is.

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Most, a keddi napon még visszaigényelhetik a külföldön megfizetett áfát a hazai vállalkozások ugyancsak szeptember 30-ig regisztrálhatnak a NAV-nál azok a civil szervezetek, amelyek 2026-tól szeretnének 1 százalékos szja-felajánlásokat fogadni.

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Mintegy kétezer-ötszáz ellenőrzés, ötszáz adóügyi visszaélés - ez a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) nyári akciójának mérlege a Balatonnál és a Velencei-tónál - jelentette be a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) hétfőn kiadott közleményében.

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az E.ON Hungária Csoport az áramszolgáltatás megjavításán, az érintett háztartások döntő többségében már kedden helyreállították az ellátást - közölte a szolgáltató csütörtökön az MTI-vel.

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Botrányba fulladt akciók.

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

A világgazdaságban az olajárak emelkedése jelentős inflációs kockázatokat rejt. Mi várható a Fed és az OPEC+ lépéseitől? Egy új recesszió fenyeget, vagy stabil marad a piac?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Építkezésnél a megfelelő generálkivitelező kiválasztása kulcsfontosságú. Hogyan találjuk meg a legmegbízhatóbb szakembert?

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal.

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

A hosszú távú anyagi stabilitásunk érdekében elengedhetetlen, hogy döntéseinket minden irányból megvizsgálva, szükség esetén pénzügyi tanácsadó segítségét kérve hozzuk meg.

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

Az ukrán válság ebben az évben a magas kamatlábak gazdasági légkörében zajlott, amelyet a Fed a gazdaság lassítására és az infláció megfékezésére állított be.

http://ujhazak.com