Cseh konzorcium vásárolta meg a Foxpost csomagküldő szolgálgatót

A cseh Packeta csomagküldőt is tulajdonló pénzügyi befektetőkből álló konzorcium vásárolta meg a szektortárs Foxpostot magyar tulajdonosaitól - tájékoztatták az MTI-t szerdán a felek.A tájékoztatás szerint a Wallis Csoport és a Trueway (korábban Finext) értékesítette a hazai csomagautomata-piacon elsőként megjelent szolgáltatót a CVC Capital Partners és az EMMA Capital Group által létrehozott konzorciumnak.
    

A tranzakció a versenyhatósági engedély megszerzését követően még idén lezárulhat - írták. A felek a tranzakció pénzügyi részleteiről nem adtak tájékoztatást. A Foxpost 62 beltéri automatával startup vállalkozásként indult 2014-ben és ezzel az első csomagküldő volt a magyar piacon.

Az elmúlt tíz évben növekedését a két befektető tulajdonos, a Wallis Csoport és a Trueway magántőkealap-kezelő biztosította.
    

A társaság jelenleg több mint 1200 automatát üzemeltet, több ezer e-kereskedelmi partnerrel áll szerződésben, és tavaly közel 10 millió csomagot kézbesített. A Foxpost példája igazi magyar startup-sikertörténet. A Wallis befektetőtársával, a Trueway-jel együtt az elmúlt tíz évben pénzügyi hátterével támogatta a vállalatot, amely mára a nemzetközi befektetők figyelmét is felkeltette - idézte a közlemény Mező Gyulát, a Wallis Asset Management vezérigazgatóját.
   

Halász Iván, a Trueway igazgatósági tagja a közleményben kiemelte: büszkék, hogy egy újabb innovatív, versenyképes hazai vállalat felépítésében vehettek részt annak korai, növekedési szakaszától. Bengyel Ádám, a Foxpost Zrt. vezérigazgatója és társalapítója az eddig tulajdonosok által biztosított háttér fontosságát emelte ki, hozzátette, hogy a tulajdonosváltás támogatja növekedési tervüket.
    

A nyilvánosan elérhető cégadatok szerint a Foxpost Zrt. nettó árbevétele tavaly 8,184 milliárd forint volt, a 2022-ban elért 4,217 milliárd forint után, amely mintegy ötszöröse a 2020-as értéknek. A cég mintegy 300 millió forint adózott nyereséggel zárta a tavalyi évet, míg 2022-ben 1,280 milliárd forint volt a vesztesége. A Packeta Hungary Kft. 2023-ban 8,182 milliárd forint nettó árbevételt ért el, 2022-ben 5,57 milliárd forintot. A 2022-es 475,2 millió forintos vesztesége tavaly 340,5 millió forint nyereségbe fordult át.
    

A CVC egy globális tőke- és befektetési alapkezelő, amely Európában, Ázsiában és az Egyesült Államokban működik és 177 milliárd eurónyi befektetést kezel, 125 vállalatban van részesedése, amelyek éves forgalma mintegy 100 milliárd euró. Az EMMA Capital magánbefektetési holdingot a cseh milliárdos Jirí Smejc alapította 2012-ben. A társaság az EU piacai mellett aktív az ázsiai piacokon is, befektetési fókuszában a kiskereskedelmi és ügyfélközpontú vállalatok vannak.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A Mol Nyrt. a következő időszakban a magyarországi ellátásra fog koncentrálni, és mérlegeli a stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is.

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Most, a keddi napon még visszaigényelhetik a külföldön megfizetett áfát a hazai vállalkozások ugyancsak szeptember 30-ig regisztrálhatnak a NAV-nál azok a civil szervezetek, amelyek 2026-tól szeretnének 1 százalékos szja-felajánlásokat fogadni.

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Mintegy kétezer-ötszáz ellenőrzés, ötszáz adóügyi visszaélés - ez a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) nyári akciójának mérlege a Balatonnál és a Velencei-tónál - jelentette be a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) hétfőn kiadott közleményében.

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az E.ON Hungária Csoport az áramszolgáltatás megjavításán, az érintett háztartások döntő többségében már kedden helyreállították az ellátást - közölte a szolgáltató csütörtökön az MTI-vel.

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Botrányba fulladt akciók.

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

A világgazdaságban az olajárak emelkedése jelentős inflációs kockázatokat rejt. Mi várható a Fed és az OPEC+ lépéseitől? Egy új recesszió fenyeget, vagy stabil marad a piac?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Építkezésnél a megfelelő generálkivitelező kiválasztása kulcsfontosságú. Hogyan találjuk meg a legmegbízhatóbb szakembert?

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal.

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

A hosszú távú anyagi stabilitásunk érdekében elengedhetetlen, hogy döntéseinket minden irányból megvizsgálva, szükség esetén pénzügyi tanácsadó segítségét kérve hozzuk meg.

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

Az ukrán válság ebben az évben a magas kamatlábak gazdasági légkörében zajlott, amelyet a Fed a gazdaság lassítására és az infláció megfékezésére állított be.

http://ujhazak.com