Cseh Tibor András: a fogyasztóknak is érdeke, hogy az EB ne vegye el a gazdáktól a területalapú támogatásokat

A fogyasztóknak is az az érdeke, hogy Európai Bizottság ne vegye el a gazdáktól a területalapú támogatásokat, mert ha ez megtörténik, a polcokon még több ukrán, dél-amerikai, észak-afrikai termék fog megjelenni - fejtette ki Cseh Tibor András, a Magyar Gazdakörök és Gazdaszövetkezetek Szövetségének (Magosz) főtitkára a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában hétfőn.Cseh Tibor Andrást azzal kapcsolatban kérdezték, hogy az Európai Bizottság azt tervezi, elveszi a területalapú támogatásokat a gazdáktól. A Magyar Gazdakörök és Gazdaszövetkezetek Szövetsége (Magosz), valamint a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) ez ellen tiltakozó petícióját már több mint százezren írták alá.

A Magosz főtitkára a műsorban elmondta: a területalapú támogatások elvesztésével az ágazat sokkal versenyképtelenebbé válna, a polcokon még több ukrán, dél-amerikai, észak-afrikai termék jelenne meg.

Ugyanakkor a fogyasztók érdeke is az, hogy egészséges, fenntartható módon készült élelmiszert vegyenek le a boltok polcairól, ezért sokan támogatják a petíciót.

Hozzátette: a több mint százezer aláírás olyan erős mandátum, amit „nem lehet ignorálni Brüsszelben”. Mint mondta, azért kell a hangjukat hallatniuk ebben a kérdésben, mert ha most nem érzékeli az Európai Bizottság a tiltakozást, akkor könnyen mondhatja, hogy „nincs itt probléma, indulhat a folyamat”. Jelezte: csalódást keltő a nyugat-európai gazdaszervezetek képviselőinek hozzáállása a kérdéshez, mert ők továbbra sem látják azt a problémát, hogy Kelet-Európában főleg az ukrán dömping jelent veszélyt.

Cseh Tibor András felhívta a figyelmet arra: Ukrajna akkora mezőgazdasági potenciállal rendelkezik, ami több mint 400 millió ember ellátásához lenne elegendő. Mint mondta, a földek jelentős része nagy nyugati hátterű ipari konglomerátumok kezében van, ahol koncentrált, dömpingszerű termelés történik, és ahol azokat a nagyon szigorú élelmiszerbiztonsági, növényegészségügyi szabályokat egyáltalán nem tartják be, amiket az európai gazdáktól elvárnak.

Ha ezeknek az óriási ukrajnai konglomerátumoknak szabad piacot biztosítanak az Európai Unióban, az véglegesen megpecsételheti az európai termelők sorsát – mondta, hozzátéve, a döntés másik következménye az lenne, hogy szétszakadna az élelmiszerpiac, és lenne egy jóval drágább élelmiszerréteg, a bio- és fenntartható élelmiszereké, a tömegtermékek pedig jönnének Ukrajnából, vagy más országokból. Hozzátette: „idáig nem juthatunk el, ez a fogyasztók érdeke is”.

Szólt arról is, a döntés hátterében az állhat, hogy az európai élelmiszerpiac jelentős részét kiszervezték Európából, éppen a nagyon szigorú szabályok miatt Ukrajnába, Marokkóba, Kenyába, Dél-Amerikába, és most ezeknek a külső szereplőknek akarnak piacot biztosítani Európában. Amikor leveszünk egy kiló kenyeret a polcról, nincs rajta, honnan származott a liszt, a búza, amiből készült. Ezt a bizonytalanságot, közvetettséget használják ki, és ezért óriási lehetőség a nagy nyugati élelmiszeripari szereplőknek, ha kiszervezik a termelést, majd szabad piacot kapnak Európához – fogalmazott.

Cseh Tibor András egy kérdésre válaszolva elmondta, a Tisza Párt elnöke, Magyar Péter „belvárosi ember”, soha nem fogja megérteni a gazdák helyzetét, de aggasztó, hogy az a Raskó György az agrártanácsadója, aki „a 90-es években tönkretette a virágzó magyar mezőgazdaságot és élelmiszeripart”. A Magosz és a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara - a kormány támogatásával – indított petícióját a www.agrarpeticio.hu oldalon lehet aláírni. Cseh Tibor András hozzátette: hamarosan dönteni fog az Európai Bizottság a kérdésben, ezért azt kérte, a gazdák mellett a fogyasztók is írják alá a petíciót, hogy sikerüljön megvédeni a gazdákat és az európai mezőgazdaság, valamint az egészséges élelmiszerek sorsát.

(Forrás: MTI)

Hozzászólások

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A Mol Nyrt. a következő időszakban a magyarországi ellátásra fog koncentrálni, és mérlegeli a stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is.

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Most, a keddi napon még visszaigényelhetik a külföldön megfizetett áfát a hazai vállalkozások ugyancsak szeptember 30-ig regisztrálhatnak a NAV-nál azok a civil szervezetek, amelyek 2026-tól szeretnének 1 százalékos szja-felajánlásokat fogadni.

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Mintegy kétezer-ötszáz ellenőrzés, ötszáz adóügyi visszaélés - ez a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) nyári akciójának mérlege a Balatonnál és a Velencei-tónál - jelentette be a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) hétfőn kiadott közleményében.

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az E.ON Hungária Csoport az áramszolgáltatás megjavításán, az érintett háztartások döntő többségében már kedden helyreállították az ellátást - közölte a szolgáltató csütörtökön az MTI-vel.

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Botrányba fulladt akciók.

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

A világgazdaságban az olajárak emelkedése jelentős inflációs kockázatokat rejt. Mi várható a Fed és az OPEC+ lépéseitől? Egy új recesszió fenyeget, vagy stabil marad a piac?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Építkezésnél a megfelelő generálkivitelező kiválasztása kulcsfontosságú. Hogyan találjuk meg a legmegbízhatóbb szakembert?

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal.

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

A hosszú távú anyagi stabilitásunk érdekében elengedhetetlen, hogy döntéseinket minden irányból megvizsgálva, szükség esetén pénzügyi tanácsadó segítségét kérve hozzuk meg.

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

Az ukrán válság ebben az évben a magas kamatlábak gazdasági légkörében zajlott, amelyet a Fed a gazdaság lassítására és az infláció megfékezésére állított be.

http://ujhazak.com