Csekély indexemelkedésre lehet számítani az európai tőzsdéken
Az amerikai-kínai kereskedelmi ellentétek elsimításának reményében néhány kivételtől eltekintve nyereséggel zártak pénteken a főbb európai tőzsdeindexek. A páneurópai FTSE EuroFirst 300 index 0,19 százalék, a Stoxx600 index 0,28 százalék emelkedéssel fejezte be a pénteki kereskedést, az euróövezeti EuroStoxx50 index pedig 0,32 százalékkal erősödött.
Frankfurtban a DAX index 0,44 százalékkal, a párizsi CAC-40 index 0,32 százalékkal zárt magasabban, Madridban 0,43 százalék, Milánóban pedig 1,07 százalék volt az indexemelkedés. A londoni FTSE-100 index 0,29 százalékkal gyengült pénteken. A pénteki kereskedésben az autóipari és a banki papírok szerepeltek a legjobban. Az autóipari részvényekre az amerikai-kínai kereskedelmi ellentétek enyhülése volt jó hatással. Donald Trump amerikai elnök még csütörtökön kijelentette, hogy "vannak eredmények és jól haladnak a tárgyalások Kínával".
A banki papírok árfolyama az európai bankok stressztesztjének a közzétételére való várakozás közepette erősödött. Az olasz bankok részvénye nagyot erősödött, a Banco BPM és az Ubi Banca több mint három százalékkal. Az olajár csökkent hétfőn annak köszönhetően, hogy az Egyesült Államok az Irán elleni szankciók életbe lépésével együtt nyolc vállalatnak átmeneti mentességet adott az iráni olaj vásárlásának a tilalma alól.
A Brent 0,41 százalékkal hordónként 72,53 dollárra, a WTI 0,52 százalékkal 62,81 dollárra csökkent. A Brent ára október eleje óta már 16 százalékkal, a WTI ára pedig 18 százalékkal csökkent a világgazdasági növekedés várható lassulásának és ezzel párhuzamosan az olajpiaci kereslet csökkenésének, valamint a stabil olajpiaci kínálat fennmaradásának hatására.
Az eurót 0,07 százalékkal jegyezték erősebben 1,1397 dolláron, az arany ára 0,05 százalékkal unciánként 1234,00 dollárra emelkedett.
(Forrás: MTI)
Hozzászólások