Csepreghy: egyszerűbben juthatnak fejlesztési forrásokhoz a vállalkozások

A korábbinál egyszerűbben és gyorsabban juthatnak hozzá az uniós fejlesztési forrásokhoz a vállalkozások - mondta Csepreghy Nándor, a fejlesztéspolitikai kommunikációért felelős helyettes államtitkár szombaton az Uniós fejlesztések nyílt napja című programsorozat szegedi állomásán tartott sajtótájékoztatón.

Megismételte, hogy az ország a 2014-2020-as uniós költségvetési ciklusban a források 60 százalékát gazdaságfejlesztésre fogja felhasználni. A kormány által elfogadott és Brüsszelbe benyújtott partnerségi megállapodás alapján a kis- és közepes vállalkozások az egymillió euró (mintegy 300 millió forint) alatti támogatásokhoz a normatív feltételek teljesítése esetén automatikusan juthatnak majd hozzá - közölte a helyettes államtitkár. Hozzátette, hogy a tervek szerint az első kiírások már a nyár végén megjelenhetnek.

gazdaság-fel31Csepreghy Nándor hangsúlyozta: a kormány a beruházásokhoz közvetlenül nem kapcsolódó kiadások - mint a pályázatírás vagy jogi tanácsadás - csökkentésével is támogatja a vállalkozásokat. Ezeket a szolgáltatásokat az állam a Széchenyi Programirodákon keresztül - ingyenesen nyújtja majd a pályázóknak. A politikus kifejtette: a magyar vállalkozások akkor válhatnak igazán sikeressé, ha jelentős kutatás-fejlesztési, innovációs potenciállal bírnak.

Uniós átlagban a vállalkozások 30 százaléka folytat innovációs tevékenységet, Magyarországon ez az arány csupán 17 százalék. Ezen javíthat a következő hét évben az a 600 millió forint, melyet a kormány elkülönített erre a célra.
Elmondta, hogy az elmúlt években Szegeden uniós támogatással 2200 fejlesztés valósult meg mintegy 300 milliárd forint összértékben. Néhány hete pedig lerakták a város történetében legnagyobb fejlesztés, a lézerközpont alapkövét - tette hozzá.
forrás.mti

Hozzászólások

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A Mol Nyrt. a következő időszakban a magyarországi ellátásra fog koncentrálni, és mérlegeli a stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is.

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Most, a keddi napon még visszaigényelhetik a külföldön megfizetett áfát a hazai vállalkozások ugyancsak szeptember 30-ig regisztrálhatnak a NAV-nál azok a civil szervezetek, amelyek 2026-tól szeretnének 1 százalékos szja-felajánlásokat fogadni.

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Mintegy kétezer-ötszáz ellenőrzés, ötszáz adóügyi visszaélés - ez a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) nyári akciójának mérlege a Balatonnál és a Velencei-tónál - jelentette be a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) hétfőn kiadott közleményében.

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az E.ON Hungária Csoport az áramszolgáltatás megjavításán, az érintett háztartások döntő többségében már kedden helyreállították az ellátást - közölte a szolgáltató csütörtökön az MTI-vel.

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Botrányba fulladt akciók.

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

A világgazdaságban az olajárak emelkedése jelentős inflációs kockázatokat rejt. Mi várható a Fed és az OPEC+ lépéseitől? Egy új recesszió fenyeget, vagy stabil marad a piac?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Építkezésnél a megfelelő generálkivitelező kiválasztása kulcsfontosságú. Hogyan találjuk meg a legmegbízhatóbb szakembert?

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal.

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

A hosszú távú anyagi stabilitásunk érdekében elengedhetetlen, hogy döntéseinket minden irányból megvizsgálva, szükség esetén pénzügyi tanácsadó segítségét kérve hozzuk meg.

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

Az ukrán válság ebben az évben a magas kamatlábak gazdasági légkörében zajlott, amelyet a Fed a gazdaság lassítására és az infláció megfékezésére állított be.

http://ujhazak.com