Csepreghy Nándor: a gazdaságnak fel kell készülnie a 2020 utáni évekre

A 2014 és 2020 közötti európai uniós források a magyar gazdaság utolsó felkészülési lehetőségét jelentik a 2020 utáni időszakra, amikor már várhatóan nem lesznek ilyen típusú beruházási támogatások - mondta Csepreghy Nándor, a Miniszterelnökség államtitkára pénteken Miskolcon.Csepreghy NándorA politikus a Miskolc városi villamosvasút fejlesztése elnevezésű, Zöld nyíl néven ismert nagyprojekt zárórendezvényén megismételte, míg 2007 és 2013 között az uniós források 16 százalékát fordították gazdaságfejlesztésre, addig a mostani pénzügyi ciklusban az ország számára rendelkezésre álló 12 ezer milliárd forint 60 százaléka jut ugyanerre a célra.

A szándék az, hogy az állam kevesebbet költsön önmagára, és a vállalkozói szektorral együttműködve hajtsa végre a gazdaságot megerősítő fejlesztéseket - tette hozzá. Elmondta azt is: a kormány szándéka, hogy szolgáltatóbaráttá teszi a közigazgatást, az a legfontosabb célkitűzés, hogy az állam valóban szolgáltasson akár az állampolgároknak, akár a cégeknek.

Ezzel kapcsolatban felidézte, hogy Lázár János, a Miniszterelnökséget vezető miniszter ezen a héten az Országgyűlésnek közigazgatási bürokráciacsökkentéssel összefüggő törvénymódosítási javaslatot terjesztett be, amely több mint száz törvény megváltoztatását tartalmazza, ennek elfogadása esetén egyszerűsödhetnek az általános eljárási szabályok.

Csepreghy Nándor azt hangoztatta: 2020 után várhatóan csökken az uniós fejlesztési forrás, ezért a jelenlegi lehetőségekkel úgy kell élni, hogy az Európai Unió felzárkóztatási támogatása nélkül is legyen legalább akkora gazdasági növekedés az országban, mint most.

Közölte azt is: Miskolc a most kezdődött uniós pénzügyi ciklusban 35 milliárd forint fejlesztési pénzre számíthat.
A Közlekedési Operatív Program keretében Miskolcon megvalósult Zöld nyíl projekt összköltsége csaknem 38 milliárd forint volt, ebből az unió kohéziós alapja majdnem 34 milliárd forintot fedezett.

A program keretében a miskolci 1-es villamos 9,6 kilométer hosszúságú pályáját teljes egészében megújították a Tiszai pályaudvar és a diósgyőri végállomás között, onnan pedig másfél kilométerrel meghosszabbították Felső-Majláthig.

A csaknem 15 milliárd forint értékű munkát a Colas-Alterra Zrt., a Colas út Zrt., a WIS Zrt. és a Pentavia Kft. alkotta Zöld nyíl 2009 konzorcium végezte el. A villamosok beszerzésére kiírt közbeszerzési pályázat negyedszerre járt sikerrel, a korábbi döntéseket megtámadták a vesztes ajánlattevők a Közbeszerzési Döntőbizottságnál. Az utolsó, eredményesnek és érvényesnek nyilvánított tendert a Skoda érdekeltségébe tartozó Ganz-Skoda Közlekedési Zrt. nyerte.

A megújult sínpáron immár kizárólag a 31 alacsonypadlós, klímás, számítógép által vezérelt Skoda 26THU3 villamosok közlekednek. A csehországi Plzenben gyártott járművek értéke megközelíti a 19 milliárd forintot.
Miskolcon 1897 júliusa óta van villamosközlekedés, az országban Budapest után másodikként itt épült ki normál nyomtávú villamosvasút.

Kriza Ákos (Fidesz-KDNP), Miskolc polgármestere a rendezvényen arról szólt, hogy az elmúlt ötven év legnagyobb közlekedési fejlesztése volt a Zöld nyíl. Elmondta: a tömegközlekedés modernizálása nem áll meg, ez év végéig 75 gázüzemű autóbusz áll forgalomba a városban. Ennek köszönhetően Magyarország legfiatalabb autóbuszflottájával rendelkezik majd a borsodi megyeszékhely.

Tar Sándorné, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium osztályvezetője azt emelte ki, hogy a 2014-2020-as időszak operatív programjaiban is prioritást élvez a kötöttpályás közlekedés, a vasúti közlekedés, a közösségi közlekedés fejlesztése.

(Forrás: MTI)

Hozzászólások

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A Mol Nyrt. a következő időszakban a magyarországi ellátásra fog koncentrálni, és mérlegeli a stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is.

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Most, a keddi napon még visszaigényelhetik a külföldön megfizetett áfát a hazai vállalkozások ugyancsak szeptember 30-ig regisztrálhatnak a NAV-nál azok a civil szervezetek, amelyek 2026-tól szeretnének 1 százalékos szja-felajánlásokat fogadni.

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Mintegy kétezer-ötszáz ellenőrzés, ötszáz adóügyi visszaélés - ez a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) nyári akciójának mérlege a Balatonnál és a Velencei-tónál - jelentette be a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) hétfőn kiadott közleményében.

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az E.ON Hungária Csoport az áramszolgáltatás megjavításán, az érintett háztartások döntő többségében már kedden helyreállították az ellátást - közölte a szolgáltató csütörtökön az MTI-vel.

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Botrányba fulladt akciók.

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

A világgazdaságban az olajárak emelkedése jelentős inflációs kockázatokat rejt. Mi várható a Fed és az OPEC+ lépéseitől? Egy új recesszió fenyeget, vagy stabil marad a piac?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Építkezésnél a megfelelő generálkivitelező kiválasztása kulcsfontosságú. Hogyan találjuk meg a legmegbízhatóbb szakembert?

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal.

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

A hosszú távú anyagi stabilitásunk érdekében elengedhetetlen, hogy döntéseinket minden irányból megvizsgálva, szükség esetén pénzügyi tanácsadó segítségét kérve hozzuk meg.

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

Az ukrán válság ebben az évben a magas kamatlábak gazdasági légkörében zajlott, amelyet a Fed a gazdaság lassítására és az infláció megfékezésére állított be.

http://ujhazak.com