Cseresnyés: biztassuk a fiatalokat a problémák meglátására

Biztatni kell a fiatalokat arra, hogy meglássák a problémákat és találják meg a lehetséges megoldásokat céljaik elérése érdekében - mondta az Innovációs és Technológiai Minisztérium parlamenti államtitkára Nagyatádon csütörtökön.Cseresnyés Péter a pénzügyi és vállalkozói témahéthez kapcsolódóan önkéntes segítőként vett részt a Kaposvári Szakképző Centrum Nagyatádi Szakgimnáziumának és Szakközépiskolájának egyik tanóráján, hogy megossza a diákokkal korábban vállalkozóként szerzett tapasztalatait.

    
Nem szabad abban a hitben ringatnunk magunkat, hogy az oktatási intézményekből kikerülő 18-24 éves fiatalok rögtön vállalkozóvá válnak, hiszen erről inkább azután tudnak dönteni, miután munkatapasztalatot, rutint szereznek, kapcsolatokat építenek - fogalmazott az államtitkár újságíróknak. Cseresnyés Péter a vállalkozás fontosságát érzékeltetve rámutatott, hogy a kis- és közepes vállalkozások foglalkoztatják a munkavállalók 70 százalékát Magyarországon. "Fontosak tehát a kockáztatni, vállalkozni merő szakemberek, akik egy sikeres vállalkozás keretében nemcsak maguknak, hanem másoknak is egzisztenciát teremtenek" - mondta az államtitkár.
   

Az előző négy év kedvező tapasztalatai és a kiemelkedő iskolai érdeklődésnek köszönhetően meghirdetett pénzügyi és vállalkozói témahét február 25. és március 1. között szerepel az idei tanév rendjében. A program együttműködő szakmai partnerei az Emberi Erőforrások Minisztériumának projektvezetése mellett a Pénzügyminisztérium, az Innovációs és Technológiai Minisztérium, a Magyar Bankszövetség, a Pénziránytű Alapítvány, valamint a Junior Achievement Magyarország Alapítvány.
   

Kiemelt cél, hogy már fiatal korban megalapozzák a pénzügyi és gazdasági tudatosságot, támogatva a kormány által 2017-ben elfogadott, "Okosan a pénzzel" elnevezésű, a lakosság pénzügyi tudatosságának fejlesztését célzó stratégia megvalósulását. Cseresnyés Péter kiemelte, hogy a pénzügyi és vállalkozói témahét programjainak lebonyolítására idén mintegy 1200 iskola jelentkezett, ebből 400 nemcsak a pénzügyi, hanem a vállalkozói ismeretek bővítése iránt is  érdeklődést mutatott.
    

Az államtitkár kérdésre válaszolva szólt a szakképzés fontosságáról is. Jelezte, a jó szakemberek iránt nagy a kereslet munkaerőpiacon, felértékelődött a szakképző intézmények szerepe. Probléma, hogy a szülők még mindig elsősorban gimnáziumokban gondolkodnak gyermekeik továbbtanulását illetően, ezért az a feladat, hogy a fiatalokat minél nagyobb számban tereljük a szakképző intézmények felé - tette hozzá. Cseresnyés Péter szavai szerint a jövő azon dől el, hogy az iskoláknak a gazdaság szereplőivel együttműködve sikerül-e elegendő jó szakembert képezniük.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A Mol Nyrt. a következő időszakban a magyarországi ellátásra fog koncentrálni, és mérlegeli a stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is.

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Most, a keddi napon még visszaigényelhetik a külföldön megfizetett áfát a hazai vállalkozások ugyancsak szeptember 30-ig regisztrálhatnak a NAV-nál azok a civil szervezetek, amelyek 2026-tól szeretnének 1 százalékos szja-felajánlásokat fogadni.

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Mintegy kétezer-ötszáz ellenőrzés, ötszáz adóügyi visszaélés - ez a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) nyári akciójának mérlege a Balatonnál és a Velencei-tónál - jelentette be a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) hétfőn kiadott közleményében.

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az E.ON Hungária Csoport az áramszolgáltatás megjavításán, az érintett háztartások döntő többségében már kedden helyreállították az ellátást - közölte a szolgáltató csütörtökön az MTI-vel.

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Botrányba fulladt akciók.

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

A világgazdaságban az olajárak emelkedése jelentős inflációs kockázatokat rejt. Mi várható a Fed és az OPEC+ lépéseitől? Egy új recesszió fenyeget, vagy stabil marad a piac?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Építkezésnél a megfelelő generálkivitelező kiválasztása kulcsfontosságú. Hogyan találjuk meg a legmegbízhatóbb szakembert?

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal.

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

A hosszú távú anyagi stabilitásunk érdekében elengedhetetlen, hogy döntéseinket minden irányból megvizsgálva, szükség esetén pénzügyi tanácsadó segítségét kérve hozzuk meg.

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

Az ukrán válság ebben az évben a magas kamatlábak gazdasági légkörében zajlott, amelyet a Fed a gazdaság lassítására és az infláció megfékezésére állított be.

http://ujhazak.com