Csődbe ment a Baobab Travel, a hivatal rendőrségi bejelentést tesz

Rendőrségi bejelentést tesz a Magyar Kereskedelmi Engedélyezési Hivatal (MKEH) a Baobab Travel csődjének ügyében, a hatóság keddi helyszíni ellenőrzése ugyanis meghiúsult az utazási irodánál - közölte Békési Tamás, az MKEH főosztályvezető-helyettese az MTI érdeklődésére szerdán.

mkehHozzátette: a fizetésképtelenségről nem hivatalos jelzést kaptak a cégtől hétfőn. A hatóság keddi helyszíni ellenőrzése azonban meghiúsult, az irodát felszámolták, a munkatársaik nem tudtak meggyőződni az utastájékoztatás meglétéről sem - tette hozzá.

Közölte: a helyszínen tapasztalt körülmények miatt a rendőrségen is bejelentést tesznek annak érdekében, hogy a károsult utasok - akiknek a létszámáról nincs információjuk - mihamarabb visszakaphassák a befizetett pénzüket. A vagyoni biztosítékot ugyanis a MKEH szabadítja fel – amíg a biztosító nem kapja meg az MKEH jogerős határozatát, addig az összeg nem használható fel a kártalanításra - ismertette.

Az iroda hétfőn a honlapján jelentette be, hogy nem tudja folytatni utazásszervezői tevékenységét. A jelenleg külföldön tartózkodó utasaik hazautaztatása biztosított - írták. A cég felelősségbiztosítója az Aegon Magyarország Zrt., közlésük szerint haladéktalanul felveszik vele a kapcsolatot és minden szükséges információt, segítséget megadnak a helyzet megnyugtató rendezéséhez.

A Baobab Travel 12 százalékos vagyoni biztosítékkal rendelkezett 13,2 millió forint értékben, ezen kívül volt 3 százalékos belföldi biztosítéka is 500 ezer forint értékben.

Drevenka Edit, az Aegon Magyarország Zrt. PR igazgatója az MTI érdeklődésére elmondta, hogy már érkezett néhány bejelentés a biztosítóhoz az utasoktól, de részletesebb tájékoztatást erről még nem tudott adni. Közölte, hogy a rendelkezésükre álló információk szerint a jelenleg külföldön tartózkodó utasok hazautazása megoldott.

A hivatalos törlésről szóló határozatot még nem kapták meg az MKEH-tól. A károsultaknak a hivatal törlésétől számított 30 nap áll a rendelkezésükre, hogy kárigényüket jelentsék a biztosítónál e-mailben (vagyonkar@aegon.hu), vagy faxon 1/ 476-56-20 - közölte.

MTI

Hozzászólások

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A Mol Nyrt. a következő időszakban a magyarországi ellátásra fog koncentrálni, és mérlegeli a stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is.

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Most, a keddi napon még visszaigényelhetik a külföldön megfizetett áfát a hazai vállalkozások ugyancsak szeptember 30-ig regisztrálhatnak a NAV-nál azok a civil szervezetek, amelyek 2026-tól szeretnének 1 százalékos szja-felajánlásokat fogadni.

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Mintegy kétezer-ötszáz ellenőrzés, ötszáz adóügyi visszaélés - ez a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) nyári akciójának mérlege a Balatonnál és a Velencei-tónál - jelentette be a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) hétfőn kiadott közleményében.

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az E.ON Hungária Csoport az áramszolgáltatás megjavításán, az érintett háztartások döntő többségében már kedden helyreállították az ellátást - közölte a szolgáltató csütörtökön az MTI-vel.

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Botrányba fulladt akciók.

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

A világgazdaságban az olajárak emelkedése jelentős inflációs kockázatokat rejt. Mi várható a Fed és az OPEC+ lépéseitől? Egy új recesszió fenyeget, vagy stabil marad a piac?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Építkezésnél a megfelelő generálkivitelező kiválasztása kulcsfontosságú. Hogyan találjuk meg a legmegbízhatóbb szakembert?

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal.

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

A hosszú távú anyagi stabilitásunk érdekében elengedhetetlen, hogy döntéseinket minden irányból megvizsgálva, szükség esetén pénzügyi tanácsadó segítségét kérve hozzuk meg.

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

Az ukrán válság ebben az évben a magas kamatlábak gazdasági légkörében zajlott, amelyet a Fed a gazdaság lassítására és az infláció megfékezésére állított be.

http://ujhazak.com