Csökkenés jöhet a nyitásban

Csökkenéssel indulhat a kereskedés hétfőn a Budapesti Értéktőzsdén (BÉT) az Equilor Befektetési Zrt. szenior elemzője szerint.Varga Zoltán az MTI-nek küldött kommentárjában kiemelte, hogy a romló nemzetközi befektetői hangulat miatt várható a negatív indulás.
A vezető részvények közül az OTP grafikonján továbbra is a 12 ezer forintos ellenállást és a 11 500 forintos támaszt érdemes figyelni. A Mol árfolyamában 2 ezer forintnál található fontos lélektani szint, míg 2100 forintnál technikai ellenállás. A Richter folytatta az emelkedést, 7180-7200 forint között található meghatározó ellenállás, míg a Magyar Telekom esetében 370 forintnál van fontosabb támasz - fejtette ki.

    
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 285,34 pontos, 0,73 százalékos emelkedéssel, 39 308,90 ponton zárt pénteken. A részvénypiac forgalma 7,3 milliárd forint volt, a vezető részvények a Magyar Telekom kivételével emelkedtek az előző napi záráshoz képest. A Mol 34 forinttal, 1,66 százalékkal 2084 forintra erősödött, 2,7 milliárd forintos forgalomban. Az OTP-részvények ára 20 forinttal, 0,17 százalékkal 11 960 forintra nőtt, forgalmuk 1,9 milliárd forintot tett ki. A Magyar Telekom árfolyama 5,0 forinttal, 1,29 százalékkal 383 forintra csökkent, forgalma 149,3 millió forint volt. A Richter-papírok árfolyama 85 forinttal, 1,19 százalékkal 7240 forintra emelkedett, a részvények forgalma 1,6 milliárd forintot ért el.


(Forrás: MTI)


Hozzászólások

Mennyibe kerül a forint gyengülése a háztartásoknak?

Mennyibe kerül a forint gyengülése a háztartásoknak?

A vírushelyzet miatt megingó gazdaságban jelentősen gyengült a forint az euróval szemben. Megvizsgáltuk, mi ennek az oka, hogy milyen mértékű drágulást eredményezhet a helyzet, és hogy mennyivel növelheti meg egy háztartás kiadásait az euróárfolyam emelkedéséből adódó árnövekedés.

Iránykereséssel indulhat a kereskedés a tőzsdén

Iránykereséssel indulhat a kereskedés a tőzsdén

Iránykereséssel indulhat a kereskedés a Budapesti Értéktőzsdén (BÉT) hétfőn az Equilor Befektetési Zrt. vezető elemzője szerint.

Reklámbotrányok, amelyek mellett eltörpül a Coca-Cola plakátügye

Reklámbotrányok, amelyek mellett eltörpül a Coca-Cola plakátügye

A Fanta, a Dove, a Pepsi, a Benetton és a Bud Light is felháborította a világot.

Európa 12 leggazdagabb családja

Európa 12 leggazdagabb családja

A magyar származású Soros György a 12. helyet foglalja el a listán.

Ezekkel az állásokkal lehet a legjobban keresni 2018-ban

Ezekkel az állásokkal lehet a legjobban keresni 2018-ban

Öt pálya, amivel érdemes lesz szemezni itthon.

Gyenge kezdés várható Európában

Gyenge kezdés várható Európában

Indexcsökkenésre lehet számítani pénteken az európai tőzsdék nyitásakor.

Tovább nőtt a Vas megyei TOP 100 vállalkozás nettó árbevétele

Tovább nőtt a Vas megyei TOP 100 vállalkozás nettó árbevétele

A száz legeredményesebb Vas megyei vállalkozás nettó árbevétele 2015-ben több mint 1116 milliárd forint volt, az előző évhez képest 17,6 százalékkal nőtt - olvasható a TOP 100 Vas című reprezentatív k...

Az év végéig egyesül a Főgáz és az ENKSZ Észak-Dél Regionális Földgázszolgáltató

Az év végéig egyesül a Főgáz és az ENKSZ Észak-Dél Regionális Földgázszolgáltató

Év végétől valamennyi lakossági földgázfogyasztót a Főgáz szolgál ki, miután utolsó lépésként beolvadással egyesül december 30-án a Főgáz és a kizárólagos tulajdonában lévő ENKSZ Észak-Dél Regionális ...

Varga Mihály: az ország előtt álló egyik legfőbb kihívás a versenyképesség javítása

Varga Mihály: az ország előtt álló egyik legfőbb kihívás a versenyképesség javítása

Az ország számára az egyik legfontosabb kérdést, a legfőbb kihívást a versenyképesség javítása jelenti a következő években - mondta Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter az Országgyűlés költségvetési...

Fazekas Sándor: javult az ország környezeti állapota

Fazekas Sándor: javult az ország környezeti állapota

A lakossági szemlélet formálásban elért eredmények is hozzájárultak ahhoz, hogy javult az ország környezeti állapota - hangsúlyozta Fazekas Sándor földművelésügyi miniszter csütörtökön az Országgyűlés...

http://ujhazak.com