Csökkenésre számít a tőzsdén az elemző

Csökkenésre számít pénteken a Budapesti Értéktőzsdén (BÉT) az Equilor Befektetési Zrt. elemzője.Józsa Bence az MTI-nek küldött kommentárjában azt írta, hogy a BÉT a negatív, és romló nemzetközi befektetői hangulat miatt lefele fordulhat, így a támaszokra érdemes figyelni. A vezető részvények közül az OTP esetében a 16 ezer forintos szint foghatja meg első körben az árfolyamot, ezt követően 15 500 forintnál találhat megállóra a jegyzés. A Mol grafikonján 2350 forintnál látható támasz. A Richter esetében a 8 ezres szint működhet, míg a Magyar Telekom 420 és 430 forint között mozoghat - közölte.
    

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 758,53 pontos, 1,60 százalékos emelkedéssel, 48 286,06 ponton zárt csütörtökön. A részvénypiac forgalma 10,4 milliárd forint volt. A Mol 2 forinttal, 0,08 százalékkal 2384 forintra csökkent, 1,1 milliárd forintos forgalomban. Az OTP-részvények ára 420 forinttal, 2,64 százalékkal 16 320 forintra erősödött, forgalmuk 7,6 milliárd forintot tett ki. A Magyar Telekom árfolyama 6,5 forinttal, 1,54 százalékkal 429 forintra nőtt, forgalma 125,4 millió forint volt. A Richter-papírok árfolyama 150 forinttal, 1,88 százalékkal 8140 forintra emelkedett, a részvények forgalma 1,1 milliárd forintot ért el.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Botrányba fulladt akciók.

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

A világgazdaságban az olajárak emelkedése jelentős inflációs kockázatokat rejt. Mi várható a Fed és az OPEC+ lépéseitől? Egy új recesszió fenyeget, vagy stabil marad a piac?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Építkezésnél a megfelelő generálkivitelező kiválasztása kulcsfontosságú. Hogyan találjuk meg a legmegbízhatóbb szakembert?

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal.

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

A hosszú távú anyagi stabilitásunk érdekében elengedhetetlen, hogy döntéseinket minden irányból megvizsgálva, szükség esetén pénzügyi tanácsadó segítségét kérve hozzuk meg.

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

Az ukrán válság ebben az évben a magas kamatlábak gazdasági légkörében zajlott, amelyet a Fed a gazdaság lassítására és az infláció megfékezésére állított be.

“A” kategóriás irodákkal vár a Park22

“A” kategóriás irodákkal vár a Park22

A Park22 üzleti és ipari park munkálatai kora ősszel kezdődtek meg a Campona bevásárlóközpont melletti hatalmas telken, de az első fázis kiadó iroda- és raktárhelyiségeire már most szerződést lehet kötni.

Az évezred legjövedelmezőbb részvényei

Az évezred legjövedelmezőbb részvényei

Melyek voltak a 2000-es és 2010-es évek legjobb részvénybefektetései? Lehet-e következtetéseket levonni a jövőre nézve az elmúlt 22 év részvénypiaci teljesítményéből? Cikkünkben ezekre a kérdésekre keressük a választ.

Mikor lehet jó megoldás egy vállalkozás számára a faktoring?

Mikor lehet jó megoldás egy vállalkozás számára a faktoring?

A faktoring a magyar piacon is egyre népszerűbb szolgáltatás. Számos olyan cég kezdett érdeklődni a faktorálás részletei iránt, amelyek korábban akár még nem is hallottak róla, vagy nem tudták elképzelni, hogy számukra is jó megoldás lehet. A népszerűség jelentős növekedése miatt született meg ez a

Melyek a legnépszerűbb állások?

Melyek a legnépszerűbb állások?

A munkapiac hazai trendjei időről-időre változnak. Míg húsz évvel ezelőtt a mindenáron diplomaszerzés számított igazán grandiózus célnak, addig manapság némileg átalakultak a tendenciák. Egyrészt jóformán évente más szak nyeri el a „legkeresettebb címet”. Másrészt egyre többen keresnek szak- és mest

http://ujhazak.com