Csökkenésre számít a tőzsdén az elemző

A nemzetközi befektetői hangulat nem javult, ezért a Budapesti Értéktőzsdén (BÉT) szerdán folytatódhat a negatív irányú mozgás az Equilor Befektetési Zrt. senior elemzője szerint.Varga Zoltán az MTI-nek küldött kommentárjában közölte, a vezető részvények közül az OTP grafikonján 8300-8400 forint között húzódik egy gyengébb támasz, amely alatt 8 ezer forintnál található erősebb szint.

A Mol jegyzése továbbra is a 2730 forintos szint alatt mozog, amely erős ellenállást képez, míg támasz 2630 forintál található.
    

A Richter árfolyamában a 200 napos mozgóátlag 7721 forintnál húzódik, amennyiben alatta marad a jegyzés, akkor folytatódhat a csökkenés a következő napokban a 7430-7500 forintos sáv irányába. A Magyar Telekom a 322-324 forintos támasz-zónán pihen, ha ezt letöri, akkor 310 forintig eshet vissza az árfolyam - tette hozzá az elemző.
   

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 279,72 pontos, 0,68 százalékos csökkenéssel, 40 851,24 ponton zárt kedden, a részvénypiac forgalma 7,8 milliárd forint volt. A Mol 6 forinttal, 0,22 százalékkal 2700 forintra erősödött, 1,0 milliárd forintos forgalomban. Az OTP-részvények ára 14 forinttal, 0,17 százalékkal 8436 forintra csökkent, forgalmuk 5,0 milliárd forintot tett ki. A Richter-papírok árfolyama 210 forinttal, 2,67 százalékkal 7665 forintra esett, a részvények forgalma 1,6 milliárd forintot ért el. A Magyar Telekom árfolyama nem változott, 323,50 forint maradt, forgalma 31,5 millió forint volt.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A Mol Nyrt. a következő időszakban a magyarországi ellátásra fog koncentrálni, és mérlegeli a stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is.

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Most, a keddi napon még visszaigényelhetik a külföldön megfizetett áfát a hazai vállalkozások ugyancsak szeptember 30-ig regisztrálhatnak a NAV-nál azok a civil szervezetek, amelyek 2026-tól szeretnének 1 százalékos szja-felajánlásokat fogadni.

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Mintegy kétezer-ötszáz ellenőrzés, ötszáz adóügyi visszaélés - ez a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) nyári akciójának mérlege a Balatonnál és a Velencei-tónál - jelentette be a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) hétfőn kiadott közleményében.

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az E.ON Hungária Csoport az áramszolgáltatás megjavításán, az érintett háztartások döntő többségében már kedden helyreállították az ellátást - közölte a szolgáltató csütörtökön az MTI-vel.

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Botrányba fulladt akciók.

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

A világgazdaságban az olajárak emelkedése jelentős inflációs kockázatokat rejt. Mi várható a Fed és az OPEC+ lépéseitől? Egy új recesszió fenyeget, vagy stabil marad a piac?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Építkezésnél a megfelelő generálkivitelező kiválasztása kulcsfontosságú. Hogyan találjuk meg a legmegbízhatóbb szakembert?

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal.

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

A hosszú távú anyagi stabilitásunk érdekében elengedhetetlen, hogy döntéseinket minden irányból megvizsgálva, szükség esetén pénzügyi tanácsadó segítségét kérve hozzuk meg.

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

Az ukrán válság ebben az évben a magas kamatlábak gazdasági légkörében zajlott, amelyet a Fed a gazdaság lassítására és az infláció megfékezésére állított be.

http://ujhazak.com