Csökkenésre számít a tőzsdén nyitásban az elemző

A bizonytalan nemzetközi befektetői hangulat miatt a hétfői intenzív emelkedés után kedden  negatív korrekcióval indulhat a kereskedés a Budapesti Értéktőzsdén (BÉT) - jelezte Varga Zoltán, az Equilor Befektetési Zrt. szenior elemzője az MTI-nek küldött kommentárjában.A szakértő szerint a vezető részvények közül az OTP árfolyamában a 18 ezer forintos szintre érdemes ismét figyelni, ami jelenleg rövid távú támaszt képez, ellenállás pedig 18 600 forint közelében húzódik. A Mol jegyzése sikeresen maradt 2650 forint felett, ami továbbra is támaszt jelent, ellenállás 2700 forintnál látható.
   

A Richter árfolyama 8600 és 8900 forint közé állt be. A Magyar Telekom jegyzése a 420 forintos ellenállást ostromolja, áttörése esetén akár a 435 forintos szintet is megcélozhatja a későbbiekben. A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 833,11 pontos, 1,58 százalékos emelkedéssel, 53 509,01 ponton zárt hétfőn, a részvénypiac forgalma 6,4 milliárd forint volt.


A Mol 16 forinttal, 0,60 százalékkal 2668 forintra erősödött, 786,4 millió forintos forgalomban. Az OTP-részvények ára 510 forinttal, 2,90 százalékkal 18 120 forintra nőtt, forgalmuk 4,4 milliárd forintot tett ki. A Magyar Telekom árfolyama 2,0 forinttal, 0,48 százalékkal 419 forintra emelkedett, forgalma 76,5 millió forint volt. A Richter-papírok árfolyama 95 forinttal, 1,10 százalékkal 8740 forintra erősödött, a részvények forgalma 822,1 millió forintot ért el.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A Mol Nyrt. a következő időszakban a magyarországi ellátásra fog koncentrálni, és mérlegeli a stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is.

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Most, a keddi napon még visszaigényelhetik a külföldön megfizetett áfát a hazai vállalkozások ugyancsak szeptember 30-ig regisztrálhatnak a NAV-nál azok a civil szervezetek, amelyek 2026-tól szeretnének 1 százalékos szja-felajánlásokat fogadni.

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Mintegy kétezer-ötszáz ellenőrzés, ötszáz adóügyi visszaélés - ez a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) nyári akciójának mérlege a Balatonnál és a Velencei-tónál - jelentette be a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) hétfőn kiadott közleményében.

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az E.ON Hungária Csoport az áramszolgáltatás megjavításán, az érintett háztartások döntő többségében már kedden helyreállították az ellátást - közölte a szolgáltató csütörtökön az MTI-vel.

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Botrányba fulladt akciók.

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

A világgazdaságban az olajárak emelkedése jelentős inflációs kockázatokat rejt. Mi várható a Fed és az OPEC+ lépéseitől? Egy új recesszió fenyeget, vagy stabil marad a piac?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Építkezésnél a megfelelő generálkivitelező kiválasztása kulcsfontosságú. Hogyan találjuk meg a legmegbízhatóbb szakembert?

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal.

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

A hosszú távú anyagi stabilitásunk érdekében elengedhetetlen, hogy döntéseinket minden irányból megvizsgálva, szükség esetén pénzügyi tanácsadó segítségét kérve hozzuk meg.

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

Az ukrán válság ebben az évben a magas kamatlábak gazdasági légkörében zajlott, amelyet a Fed a gazdaság lassítására és az infláció megfékezésére állított be.

http://ujhazak.com