Csökkenésre számít az elemző a kereskedés első szakaszában

A Budapesti Értéktőzsdén csökkenésre számít az elemző a pénteki kereskedés első szakaszában.BÉTNagy András, az Erste Befektetési Zrt. elemzője az MTI-nek elmondta: Amerikában rendkívül negatív hangulat volt csütörtökön, és ez valószínűleg a pénteki magyar tőzsdét is befolyásolja, ezért csökkenésre számít a kereskedés első szakaszában.

Az elemző úgy látja, hogy az OTP papírja átmenetileg nyomás alá kerülhet, ezért a nyitásban inkább csökkenhet az árfolyama a negyedéves eredmény hatására. A hajnalban publikált harmadik negyedéves gyorsjelentésben az OTP működési szinten mért eredménye pozitív meglepetést hozott, viszont a román leányvállalatnál elkönyvelt 25,5 milliárd forintos egyszeri tétel miatt csoportszinten mintegy 4 milliárd forint a veszteség, ami negatív meglepetés - tette hozzá.

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 36,53 pontos, 0,16 százalékos emelkedéssel, 22 545,21 ponton zárt csütörtökön. A részvénypiac forgalma 9,9 milliárd forint volt, a vezető részvények az OTP kivitelével erősödtek az előző napi záráshoz képest.

A Mol 60 forinttal, 0,45 százalékkal, 13 430 forintra erősödött, 876,4 millió forintos forgalomban. Az OTP-részvények ára 57 forinttal, 0,99 százalékkal, 5692 forintra csökkent, forgalmuk 6,0 milliárd forintot tett ki. A Magyar Telekom árfolyama 7 forinttal, 1,79 százalékkal, 398 forintra nőtt, forgalma 313,4 millió forint volt.

A Richter-papírok árfolyama 30 forinttal, 0,60 százalékkal, 5030 forintra emelkedett, a részvények forgalma 2,6 milliárd forintot ért el. A kis és közepes részvények indexe, a BUMIX 1614,60 ponton zárt csütörtökön, ez 7,10 pontos, 0,44 százalékos emelkedés a szerdai záráshoz viszonyítva.

(Forrás: MTI)

Hozzászólások

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A Mol Nyrt. a következő időszakban a magyarországi ellátásra fog koncentrálni, és mérlegeli a stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is.

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Most, a keddi napon még visszaigényelhetik a külföldön megfizetett áfát a hazai vállalkozások ugyancsak szeptember 30-ig regisztrálhatnak a NAV-nál azok a civil szervezetek, amelyek 2026-tól szeretnének 1 százalékos szja-felajánlásokat fogadni.

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Mintegy kétezer-ötszáz ellenőrzés, ötszáz adóügyi visszaélés - ez a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) nyári akciójának mérlege a Balatonnál és a Velencei-tónál - jelentette be a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) hétfőn kiadott közleményében.

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az E.ON Hungária Csoport az áramszolgáltatás megjavításán, az érintett háztartások döntő többségében már kedden helyreállították az ellátást - közölte a szolgáltató csütörtökön az MTI-vel.

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Botrányba fulladt akciók.

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

A világgazdaságban az olajárak emelkedése jelentős inflációs kockázatokat rejt. Mi várható a Fed és az OPEC+ lépéseitől? Egy új recesszió fenyeget, vagy stabil marad a piac?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Építkezésnél a megfelelő generálkivitelező kiválasztása kulcsfontosságú. Hogyan találjuk meg a legmegbízhatóbb szakembert?

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal.

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

A hosszú távú anyagi stabilitásunk érdekében elengedhetetlen, hogy döntéseinket minden irányból megvizsgálva, szükség esetén pénzügyi tanácsadó segítségét kérve hozzuk meg.

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

Az ukrán válság ebben az évben a magas kamatlábak gazdasági légkörében zajlott, amelyet a Fed a gazdaság lassítására és az infláció megfékezésére állított be.

http://ujhazak.com