Csökkenéssel indulhat a kereskedés a tőzsdén a szakértő szerint

Csökkenéssel indulhat a kereskedés hétfőn a Budapesti Értéktőzsdén (BÉT) az Equilor Befektetési Zrt. vezető elemzője szerint.Varga Zoltán az MTI-nek küldött kommentárjában azt írta: folytatódhat a negatív korrekció a magyar részvénypiacon, elsősorban a romló nemzetközi befektetői hangulat miatt. A befektetői aktivitás és a forgalom az átlagosnál alacsonyabb lehet, mivel az Egyesült Államokban Martin Luther King napja miatt nem lesz kereskedés - írta.

    
A vezető részvények közül az OTP árfolyamában 13 500 forint közelében húzódik a következő fontosabb támasz. A Mol árfolyamában 2200 és 2300 forintnál vannak fontosabb szintek, felül a 2400 forintos érték már ellenállásként funkcionál. A Richter is korrigált, 7600 és 7800 forintnál húzódnak támaszok a grafikonján. A Magyar Telekom árfolyama a 389 forintos kitörési szintet tesztelheti hamarosan - közölte.
    

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 671,97 pontos, 1,50 százalékos csökkenéssel, 44 204,45 ponton zárt pénteken. A részvénypiac forgalma 11,4 milliárd forint volt. A Mol árfolyama 60 forinttal, 2,49 százalékkal 2354 forintra csökkent, 2,1 milliárd forintos forgalomban. Az OTP-részvények ára 160 forinttal, 1,14 százalékkal 13 840 forintra esett, forgalmuk 4,6 milliárd forintot tett ki. A Magyar Telekom árfolyama 1,0 forinttal, 0,25 százalékkal 396 forintra erősödött, forgalma 163,2 millió forint volt. A Richter-papírok árfolyama 120 forinttal, 1,49 százalékkal 7925 forintra gyengült, a részvények forgalma 3,9 milliárd forintot ért el.


(Forrás: MTI)


Hozzászólások

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

A világgazdaságban az olajárak emelkedése jelentős inflációs kockázatokat rejt. Mi várható a Fed és az OPEC+ lépéseitől? Egy új recesszió fenyeget, vagy stabil marad a piac?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Építkezésnél a megfelelő generálkivitelező kiválasztása kulcsfontosságú. Hogyan találjuk meg a legmegbízhatóbb szakembert?

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal.

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

A hosszú távú anyagi stabilitásunk érdekében elengedhetetlen, hogy döntéseinket minden irányból megvizsgálva, szükség esetén pénzügyi tanácsadó segítségét kérve hozzuk meg.

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

Az ukrán válság ebben az évben a magas kamatlábak gazdasági légkörében zajlott, amelyet a Fed a gazdaság lassítására és az infláció megfékezésére állított be.

“A” kategóriás irodákkal vár a Park22

“A” kategóriás irodákkal vár a Park22

A Park22 üzleti és ipari park munkálatai kora ősszel kezdődtek meg a Campona bevásárlóközpont melletti hatalmas telken, de az első fázis kiadó iroda- és raktárhelyiségeire már most szerződést lehet kötni.

Az évezred legjövedelmezőbb részvényei

Az évezred legjövedelmezőbb részvényei

Melyek voltak a 2000-es és 2010-es évek legjobb részvénybefektetései? Lehet-e következtetéseket levonni a jövőre nézve az elmúlt 22 év részvénypiaci teljesítményéből? Cikkünkben ezekre a kérdésekre keressük a választ.

Mikor lehet jó megoldás egy vállalkozás számára a faktoring?

Mikor lehet jó megoldás egy vállalkozás számára a faktoring?

A faktoring a magyar piacon is egyre népszerűbb szolgáltatás. Számos olyan cég kezdett érdeklődni a faktorálás részletei iránt, amelyek korábban akár még nem is hallottak róla, vagy nem tudták elképzelni, hogy számukra is jó megoldás lehet. A népszerűség jelentős növekedése miatt született meg ez a

Melyek a legnépszerűbb állások?

Melyek a legnépszerűbb állások?

A munkapiac hazai trendjei időről-időre változnak. Míg húsz évvel ezelőtt a mindenáron diplomaszerzés számított igazán grandiózus célnak, addig manapság némileg átalakultak a tendenciák. Egyrészt jóformán évente más szak nyeri el a „legkeresettebb címet”. Másrészt egyre többen keresnek szak- és mest

Nem ez lesz a kedvenc fekete péntekünk

Nem ez lesz a kedvenc fekete péntekünk

A fekete péntek leárazásai az idei évben elmaradhatnak a korábbiaktól, de a piacvezető kereskedők készlethalmozással igyekeznek megmenteni a fekete péntek renoméját. De milyen hatással lehet ez a teljes online kereskedelemre?

http://ujhazak.com