Csökkenéssel indulhat a kereskedés az elemző szerint

Csökkenéssel indulhat a kereskedés a Budapesti Értéktőzsdén (BÉT) hétfőn az Equilor Befektetési Zrt. szenior elemzője szerint.Varga Zoltán az MTI-nek küldött kommentárjában felidézte, pénteken szépen emelkedtek az európai részvényindexek, a befektetők úgy gondolták, hogy szombat hajnalban újraindulnak a földgáz-szállítások az Északi Áramlat 1-es vezetéken. Ez műszaki hibára hivatkozva elmaradt, így erősen negatív hangulat várható a nyitásban.
   

A magyar piacon a vezető részvények közül az OTP árfolyamában 8562 forintnál az 50 napos mozgóátlag képez ellenállást, míg erős technikai támasz csak 8 ezer forint közelében húzódik. A Mol grafikonján meghatározó támasz látható 2730 forintnál, ellenállás 2840 forint alatt húzódik. Az elemző szerint a Richter árfolyamában továbbra is a 8150 forintos ellenállásra érdemes figyelni, amelynek áttörése nagyobb teret nyitna felfelé. A Magyar Telekom grafikonján 328 forintnál található támasz, 345 forintnál ellenállás.
    

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 493,70 pontos, 1,19 százalékos emelkedéssel, 41 941,27 ponton zárt pénteken, a részvénypiac forgalma 9,7 milliárd forint volt. A Mol 30 forinttal, 1,10 százalékkal 2754 forintra erősödött, 1,3 milliárd forintos forgalomban. Az OTP-részvények ára 66 forinttal, 0,78 százalékkal 8504 forintra nőtt, forgalmuk 6,6 milliárd forintot tett ki. A Magyar Telekom árfolyama 4,5 forinttal, 1,36 százalékkal 334,50 forintra emelkedett, forgalma 81,5 millió forint volt. A Richter-papírok árfolyama 150 forinttal, 1,88 százalékkal 8115 forintra erősödött, a részvények forgalma 1,6 milliárd forintot ért el.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Botrányba fulladt akciók.

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

A világgazdaságban az olajárak emelkedése jelentős inflációs kockázatokat rejt. Mi várható a Fed és az OPEC+ lépéseitől? Egy új recesszió fenyeget, vagy stabil marad a piac?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Építkezésnél a megfelelő generálkivitelező kiválasztása kulcsfontosságú. Hogyan találjuk meg a legmegbízhatóbb szakembert?

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal.

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

A hosszú távú anyagi stabilitásunk érdekében elengedhetetlen, hogy döntéseinket minden irányból megvizsgálva, szükség esetén pénzügyi tanácsadó segítségét kérve hozzuk meg.

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

Az ukrán válság ebben az évben a magas kamatlábak gazdasági légkörében zajlott, amelyet a Fed a gazdaság lassítására és az infláció megfékezésére állított be.

“A” kategóriás irodákkal vár a Park22

“A” kategóriás irodákkal vár a Park22

A Park22 üzleti és ipari park munkálatai kora ősszel kezdődtek meg a Campona bevásárlóközpont melletti hatalmas telken, de az első fázis kiadó iroda- és raktárhelyiségeire már most szerződést lehet kötni.

Az évezred legjövedelmezőbb részvényei

Az évezred legjövedelmezőbb részvényei

Melyek voltak a 2000-es és 2010-es évek legjobb részvénybefektetései? Lehet-e következtetéseket levonni a jövőre nézve az elmúlt 22 év részvénypiaci teljesítményéből? Cikkünkben ezekre a kérdésekre keressük a választ.

Mikor lehet jó megoldás egy vállalkozás számára a faktoring?

Mikor lehet jó megoldás egy vállalkozás számára a faktoring?

A faktoring a magyar piacon is egyre népszerűbb szolgáltatás. Számos olyan cég kezdett érdeklődni a faktorálás részletei iránt, amelyek korábban akár még nem is hallottak róla, vagy nem tudták elképzelni, hogy számukra is jó megoldás lehet. A népszerűség jelentős növekedése miatt született meg ez a

Melyek a legnépszerűbb állások?

Melyek a legnépszerűbb állások?

A munkapiac hazai trendjei időről-időre változnak. Míg húsz évvel ezelőtt a mindenáron diplomaszerzés számított igazán grandiózus célnak, addig manapság némileg átalakultak a tendenciák. Egyrészt jóformán évente más szak nyeri el a „legkeresettebb címet”. Másrészt egyre többen keresnek szak- és mest

http://ujhazak.com