Csökkenéssel kezdte az évet a konjunktúraindex a GKI szerint

Magas szintről, de érezhetően mérséklődött januárban a GKI-Erste konjunktúraindex szezonális hatásoktól megtisztított értéke; az üzleti és fogyasztói várakozások egyaránt romlottak, az üzletiek tavaly ősz elején, a fogyasztóiak pedig több mint egy éve, 2013 őszén voltak utoljára ezen a szinten - derül ki GKI Gazdaságkutató Zrt. felméréséből, amelyet az Európai Unió támogatásával készít.

A konjunktúraindex a tavaly decemberi 0,2 pontról mínusz 2,9 pontra, az üzleti bizalmi index 8,1 pontról 4,4 pontra csökkent, a fogyasztói bizalmi index pedig mínusz 22,1 pontról mínusz 23,8 pontra romlott januárban.
Az üzleti szférán belül ugyan minden ágazat várakozása romlott, de az építőipar kivételével még minden ágazatban több a javulásra, mint a romlásra számító cég.
Az iparban csak az elmúlt időszaki termelés megítélése javult valamelyest decemberhez képest, a termelési kilátásokról, a rendelésállományról és a készletekről alkotott vélemény rosszabb lett.
Az építőipari bizalmi index januárban tízhavi mélypontjára esett.

Az előző háromhavi termelés megítélése valamelyest javult, a rendelésállományé viszont jelentősen romlott.
A kereskedelmi bizalmi index a decemberi enyhe csökkenést követően érezhetően tovább esett, de továbbra is bennmaradt az elmúlt egy évet jellemző viszonylag keskeny sávban. Az eladási pozíció megítélése enyhén csökkenő készletszint mellett kissé javult, a várható rendelések minősítése azonban látványosan pesszimistább lett.
A szolgáltatói bizalmi index januárban a tavaly novemberi szintre csökkent. Ezt főleg az üzletmenet romló megítélése okozta, de elmúlt időszak forgalmát ugyancsak rosszabbnak látták a válaszolók. A várható forgalomról alkotott vélemény viszont kissé kedvezőbb lett.
A foglalkoztatási szándék az ipari és szolgáltató cégeknél romlott, az építőiparban és a kereskedelemben viszont javult. A lakosság munkanélküliségtől való félelme erősödött.
Az áremelési törekvés az iparban és a szolgáltató szférában visszafogottabb lett. Az építőiparban az elmúlt évekre jellemző tendenciától eltérően az áremelést tervező cégek kerültek enyhe többségbe. A válaszadó vállalatok csaknem háromnegyede azonban továbbra is stabil árakra számít. A kereskedelmi cégek körében egy hónap alatt jelentősen növekedett az áremelést tervezők aránya, miközben az árnövelés átlagos mértéke nem változott. A fogyasztók inflációs várakozása viszont tovább enyhült.
A magyar gazdaság kilátásainak megítélése az iparban és a fogyasztók körében kissé, a többi ágazatban látványosan romlott.
A lakosság saját pénzügyi helyzetének és megtakarítási képességének következő egy évét is rosszabbnak ítélte, mint decemberben

 

Hozzászólások

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A Mol Nyrt. a következő időszakban a magyarországi ellátásra fog koncentrálni, és mérlegeli a stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is.

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Most, a keddi napon még visszaigényelhetik a külföldön megfizetett áfát a hazai vállalkozások ugyancsak szeptember 30-ig regisztrálhatnak a NAV-nál azok a civil szervezetek, amelyek 2026-tól szeretnének 1 százalékos szja-felajánlásokat fogadni.

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Mintegy kétezer-ötszáz ellenőrzés, ötszáz adóügyi visszaélés - ez a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) nyári akciójának mérlege a Balatonnál és a Velencei-tónál - jelentette be a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) hétfőn kiadott közleményében.

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az E.ON Hungária Csoport az áramszolgáltatás megjavításán, az érintett háztartások döntő többségében már kedden helyreállították az ellátást - közölte a szolgáltató csütörtökön az MTI-vel.

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Botrányba fulladt akciók.

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

A világgazdaságban az olajárak emelkedése jelentős inflációs kockázatokat rejt. Mi várható a Fed és az OPEC+ lépéseitől? Egy új recesszió fenyeget, vagy stabil marad a piac?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Építkezésnél a megfelelő generálkivitelező kiválasztása kulcsfontosságú. Hogyan találjuk meg a legmegbízhatóbb szakembert?

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal.

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

A hosszú távú anyagi stabilitásunk érdekében elengedhetetlen, hogy döntéseinket minden irányból megvizsgálva, szükség esetén pénzügyi tanácsadó segítségét kérve hozzuk meg.

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

Az ukrán válság ebben az évben a magas kamatlábak gazdasági légkörében zajlott, amelyet a Fed a gazdaság lassítására és az infláció megfékezésére állított be.

http://ujhazak.com