Csökkenéssel nyithat a tőzsde az elemző szerint

Csökkenéssel nyithat csütörtökön a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) az Equilor Befektetési Zrt. vezető elemzője szerint.Török Lajos az MTI-nek küldött kommentárjában azt írta, hogy a szerdai esés után tovább csökkenhet a BUX nyitásban a rossz nemzetközi hangulatban és a fontos, 40 ezer pontos támasz letörése után. A vezető papíroknál az OTP-nél elesett a kiemelt jelentőségű 8500 forintos szint, így most az lett az első ellenállás, míg támaszt a 8360 forintos lokális minimum jelenthet.


A Mol továbbra sem tudja áttörni a 3000 forintos szintet. A Richternél továbbra is a kiemelt 7000 forintos szint felett zárt a papír, a 7000-7100 forint közötti sávból való kitörési irány meghatározhatja a jegyzést a következő időszakban. A Magyar Telekom folytatja esését - írta. A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 581,19 pontos, 1,44 százalékos csökkenéssel, 39 900,32 ponton zárt szerdán. A részvénypiac forgalma 7,1 milliárd forint volt.


A Mol 22 forinttal, 0,74 százalékkal 2970 forintra csökkent, 1,8 milliárd forintos forgalomban. Az OTP-részvények ára 262 forinttal, 2,99 százalékkal 8488 forintra esett, forgalmuk 4,0 milliárd forintot tett ki. A Magyar Telekom árfolyama 7,5 forinttal, 2,30 százalékkal 318 forintra gyengült, forgalma 300,6 millió forint volt. A Richter-papírok árfolyama 35 forinttal, 0,49 százalékkal 7055 forintra csökkent, a részvények forgalma 908,2 millió forintot ért el.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Botrányba fulladt akciók.

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

A világgazdaságban az olajárak emelkedése jelentős inflációs kockázatokat rejt. Mi várható a Fed és az OPEC+ lépéseitől? Egy új recesszió fenyeget, vagy stabil marad a piac?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Építkezésnél a megfelelő generálkivitelező kiválasztása kulcsfontosságú. Hogyan találjuk meg a legmegbízhatóbb szakembert?

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal.

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

A hosszú távú anyagi stabilitásunk érdekében elengedhetetlen, hogy döntéseinket minden irányból megvizsgálva, szükség esetén pénzügyi tanácsadó segítségét kérve hozzuk meg.

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

Az ukrán válság ebben az évben a magas kamatlábak gazdasági légkörében zajlott, amelyet a Fed a gazdaság lassítására és az infláció megfékezésére állított be.

“A” kategóriás irodákkal vár a Park22

“A” kategóriás irodákkal vár a Park22

A Park22 üzleti és ipari park munkálatai kora ősszel kezdődtek meg a Campona bevásárlóközpont melletti hatalmas telken, de az első fázis kiadó iroda- és raktárhelyiségeire már most szerződést lehet kötni.

Az évezred legjövedelmezőbb részvényei

Az évezred legjövedelmezőbb részvényei

Melyek voltak a 2000-es és 2010-es évek legjobb részvénybefektetései? Lehet-e következtetéseket levonni a jövőre nézve az elmúlt 22 év részvénypiaci teljesítményéből? Cikkünkben ezekre a kérdésekre keressük a választ.

Mikor lehet jó megoldás egy vállalkozás számára a faktoring?

Mikor lehet jó megoldás egy vállalkozás számára a faktoring?

A faktoring a magyar piacon is egyre népszerűbb szolgáltatás. Számos olyan cég kezdett érdeklődni a faktorálás részletei iránt, amelyek korábban akár még nem is hallottak róla, vagy nem tudták elképzelni, hogy számukra is jó megoldás lehet. A népszerűség jelentős növekedése miatt született meg ez a

Melyek a legnépszerűbb állások?

Melyek a legnépszerűbb állások?

A munkapiac hazai trendjei időről-időre változnak. Míg húsz évvel ezelőtt a mindenáron diplomaszerzés számított igazán grandiózus célnak, addig manapság némileg átalakultak a tendenciák. Egyrészt jóformán évente más szak nyeri el a „legkeresettebb címet”. Másrészt egyre többen keresnek szak- és mest

http://ujhazak.com