Csökkenéssel nyithat a tőzsde az elemző szerint

Csökkenéssel indulhat a kereskedés a Budapesti Értéktőzsdén (BÉT) kedden az Equilor Befektetési Zrt. senior elemzője szerint.Varga Zoltán az MTI-nek küldött kommentárjában közölte: a Richter húzhatja le a BUX-indexet. A különadóról szóló bejelentés miatt esés várható a gyógyszergyártó árfolyamában, erős támaszok a 8400-8500 forintos tartományban húzódnak, amelyekre az elemző szerint érdemes figyelni.
    

Az OTP grafikonján 10 ezer forintnál húzódik támasz, míg 10 420 forint felett fontos rövid távú ellenállási szint.

A Molnál 2620 és 2690 forintnál találhatóak fontosabb szintek. A Magyar Telekom árfolyamában továbbra is erős támasz a 341 forintnál húzódó 200 napos mozgóátlag, míg ellenállás 359 forintnál található. Varga Zoltán kiemelte, hogy a kormány közvetlenül december 24. előtt jelentette be az extraprofitadókról szóló rendelet módosítását,  amely szerint a gyógyszergyártók számára árbevétel-arányos különadót vezetnek be a 2022-es és a 2023-as évre. A Richter várható adóterhelése ebből az adónemből 60-70 milliárd forintot (részvényenként 320-375 forintot) tehet ki.
    

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 530,26 pontos, 1,16 százalékos csökkenéssel, 45 007,80 ponton zárt pénteken, a részvénypiac forgalma 4,2 milliárd forint volt. A Mol árfolyama nem változott, 2640 forint maradt, 459,0 millió forintos forgalomban. Az OTP-részvények ára 140 forinttal, 1,34 százalékkal 10 300 forintra csökkent, forgalmuk 2,2 milliárd forintot tett ki. A Magyar Telekom árfolyama 4,5 forinttal, 1,28 százalékkal 347,50 forintra esett, forgalma 151,5 millió forint volt. A Richter-papírok árfolyama 220 forinttal, 2,44 százalékkal 8800 forintra gyengült, a részvények forgalma 1,3 milliárd forintot ért el.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A Mol Nyrt. a következő időszakban a magyarországi ellátásra fog koncentrálni, és mérlegeli a stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is.

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Most, a keddi napon még visszaigényelhetik a külföldön megfizetett áfát a hazai vállalkozások ugyancsak szeptember 30-ig regisztrálhatnak a NAV-nál azok a civil szervezetek, amelyek 2026-tól szeretnének 1 százalékos szja-felajánlásokat fogadni.

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Mintegy kétezer-ötszáz ellenőrzés, ötszáz adóügyi visszaélés - ez a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) nyári akciójának mérlege a Balatonnál és a Velencei-tónál - jelentette be a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) hétfőn kiadott közleményében.

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az E.ON Hungária Csoport az áramszolgáltatás megjavításán, az érintett háztartások döntő többségében már kedden helyreállították az ellátást - közölte a szolgáltató csütörtökön az MTI-vel.

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Botrányba fulladt akciók.

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

A világgazdaságban az olajárak emelkedése jelentős inflációs kockázatokat rejt. Mi várható a Fed és az OPEC+ lépéseitől? Egy új recesszió fenyeget, vagy stabil marad a piac?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Építkezésnél a megfelelő generálkivitelező kiválasztása kulcsfontosságú. Hogyan találjuk meg a legmegbízhatóbb szakembert?

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal.

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

A hosszú távú anyagi stabilitásunk érdekében elengedhetetlen, hogy döntéseinket minden irányból megvizsgálva, szükség esetén pénzügyi tanácsadó segítségét kérve hozzuk meg.

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

Az ukrán válság ebben az évben a magas kamatlábak gazdasági légkörében zajlott, amelyet a Fed a gazdaság lassítására és az infláció megfékezésére állított be.

http://ujhazak.com