Csökkenéssel nyithat a tőzsde az elemzők szerint

A kedvezőtlen nemzetközi hangulat hatására, csökkenéssel indulhat a kereskedés a Budapesti Értéktőzsdén (BÉT) kedden az MTI-nek nyilatkozó piaci szakértők szerint.Móró Tamás, a Concorde Értékpapír Zrt. vezető elemzője elmondta, hogy a keddi kereskedést egész nap a nemzetközi hangulat határozza meg. A vezető részvényekről megjegyezte, hogy a forint gyengülése miatt a Mol és a Richter árfolyama is erősödhet.

    
Varga Zoltán, az Equilor Befektetési Zrt. senior elemzője kommentárjában közölte, a negatív befektetői hangulat főként a Brexit és a kereskedelmi viták bizonytalanságaival magyarázható. Az elemző szerint a blue chipek közül az OTP mozgása izgalmas lehet, miután a részvények árfolyama hétfőn átlépte a 12 000 forintos szintet. Amennyiben az OTP jegyzése a kedvezőtlen hangulat ellenére meg tudna maradni 12 000 forint felett, a későbbiekben folytatódhat az emelkedés.
    

A Mol esetében a 2900 forintos szintre érdemes figyelni, letörése esetén további csökkenés jöhet. A Richternél a gyengülés kedden is folytatódhat a 4900 forintos támasz irányába. A Magyar Telekom is csökkenéssel zárt, itt a 415-416 forintos zóna rendkívül fontos, letörése esetén akár nagyobb árfolyamcsökkenés is jöhet.
    

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 86,69 pontos, 0,22 százalékos csökkenéssel, 39 707,43 ponton zárt hétfőn. A részvénypiac forgalma 2,7 milliárd forint volt. A Mol árfolyama 44 forinttal, 1,49 százalékkal 2904 forintra csökkent, 345,2 millió forintos forgalomban. Az OTP-részvények ára 130 forinttal, 1,08 százalékkal 12 140 forintra nőtt, forgalmuk 1,1 milliárd forintot tett ki. A Magyar Telekom árfolyama 4 forinttal, 0,95 százalékkal 419 forintra esett, forgalma 21,7 millió forint volt. A Richter-papírok árfolyama 45 forinttal, 0,90 százalékkal 4980 forintra gyengült, a részvények forgalma 290,7 millió forintot ért el.


(Forrás: MTI)


Hozzászólások

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

A világgazdaságban az olajárak emelkedése jelentős inflációs kockázatokat rejt. Mi várható a Fed és az OPEC+ lépéseitől? Egy új recesszió fenyeget, vagy stabil marad a piac?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Építkezésnél a megfelelő generálkivitelező kiválasztása kulcsfontosságú. Hogyan találjuk meg a legmegbízhatóbb szakembert?

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal.

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

A hosszú távú anyagi stabilitásunk érdekében elengedhetetlen, hogy döntéseinket minden irányból megvizsgálva, szükség esetén pénzügyi tanácsadó segítségét kérve hozzuk meg.

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

Az ukrán válság ebben az évben a magas kamatlábak gazdasági légkörében zajlott, amelyet a Fed a gazdaság lassítására és az infláció megfékezésére állított be.

“A” kategóriás irodákkal vár a Park22

“A” kategóriás irodákkal vár a Park22

A Park22 üzleti és ipari park munkálatai kora ősszel kezdődtek meg a Campona bevásárlóközpont melletti hatalmas telken, de az első fázis kiadó iroda- és raktárhelyiségeire már most szerződést lehet kötni.

Az évezred legjövedelmezőbb részvényei

Az évezred legjövedelmezőbb részvényei

Melyek voltak a 2000-es és 2010-es évek legjobb részvénybefektetései? Lehet-e következtetéseket levonni a jövőre nézve az elmúlt 22 év részvénypiaci teljesítményéből? Cikkünkben ezekre a kérdésekre keressük a választ.

Mikor lehet jó megoldás egy vállalkozás számára a faktoring?

Mikor lehet jó megoldás egy vállalkozás számára a faktoring?

A faktoring a magyar piacon is egyre népszerűbb szolgáltatás. Számos olyan cég kezdett érdeklődni a faktorálás részletei iránt, amelyek korábban akár még nem is hallottak róla, vagy nem tudták elképzelni, hogy számukra is jó megoldás lehet. A népszerűség jelentős növekedése miatt született meg ez a

Melyek a legnépszerűbb állások?

Melyek a legnépszerűbb állások?

A munkapiac hazai trendjei időről-időre változnak. Míg húsz évvel ezelőtt a mindenáron diplomaszerzés számított igazán grandiózus célnak, addig manapság némileg átalakultak a tendenciák. Egyrészt jóformán évente más szak nyeri el a „legkeresettebb címet”. Másrészt egyre többen keresnek szak- és mest

Nem ez lesz a kedvenc fekete péntekünk

Nem ez lesz a kedvenc fekete péntekünk

A fekete péntek leárazásai az idei évben elmaradhatnak a korábbiaktól, de a piacvezető kereskedők készlethalmozással igyekeznek megmenteni a fekete péntek renoméját. De milyen hatással lehet ez a teljes online kereskedelemre?

http://ujhazak.com