Csökkenéssel nyithatnak a főbb európai piacok

Csökkenéssel nyithatnak szerdán a főbb nyugat-európai tőzsdék, a befektetők figyelme Nagy-Britanniára és az olajpiacra irányul.A CNBC által megkérdezett elemzők szerint a londoni FTSE-100 index 10 ponttal, a frankfurti DAX-30 index 5 ponttal, a párizsi CAC-40 index pedig 11 ponttal csökkenhet a nyitásban. Európában és a tengerentúli részvénypiacokon is várhatóan az olajárak alakulása határozza majd meg a hangulatot, miután kedden újabb 2 százalékkal esett a világpiaci ár a globális kitermelés növekedésének hatására.

Emellett a brit gazdaság és politika köti le a figyelmet: hivatalosan megalakul az új összetételű parlament és II. Erzsébet angol királynő ismerteti az új brit kormány törvényalkotási programját.

Ázsiában és a csendes-óceáni térségben túlnyomórészt csökkentek az irányadó tőzsdemutatók. Az MSCI globális indexszolgáltató úgy döntött, hogy a jövő évtől bevon a kínai belső piacon forgó, A-osztályú részvényekből 222-t feltörekvő piaci indexkosarába. A várakozásokkal összhangban álló döntés azonban nem tudta ellensúlyozni az olajárak csökkenésének hatását.


Tokióban a 225 válogatott részvény Nikkei mutatója 0,52 százalékos, az irányadó ausztráliai index, az S&P/ASX 200 1,48 százalékos, a dél-koreai Kospi 0,54 százalékos, a vezető sanghaji index 0,11 százalékos, a hongkongi Hang Seng pedig 0,52 százalékos mínuszt mutatott a záráshoz közeledve. Csak a sencseni és a tajvani index állt enyhe nyereségben.


A kőolaj világpiaci ára csökken, több havi mélypont körül alakul a legközelebbi határidős jegyzésekben. Bár a Kőolaj-exportáló Országok Szervezetének (OPEC) érintett tagállamai és a kartellen kívüli nagy olajexportőrök májusban teljesítették a legnagyobb mértékben, 106 százalékra, a kitermeléscsökkentési megállapodásban vállalt kötelezettségeiket, a piaci befektetők nincsenek meggyőződve az erőfeszítések hatékonyságáról, tekintettel a raktárkészletek gyarapodására és más országok, főleg az Egyesült Államok növekvő kitermelésére.


Közép-európai idő szerint reggel fél nyolckor az észak-tengeri Brent augusztusi szállításra hordónként (159 liter) 45,91 dollárba került, 11 centes, 0,24 százalékos mínuszban jegyezték az ázsiai kereskedésben. A New York-i árupiac elektronikus jegyzésében a nyugati féltekén irányadó West Texas Intermediate amerikai könnyűolajfajta ára augusztusi szállításra hordónként 6 centtel, 0,14 százalékkal, 43,45 dollárra süllyedt.


Kedden mérsékelt veszteségben zártak a nyugat-európai tőzsdék. A londoni értéktőzsde fő mutatója, az FTSE-100 index 0,68 százalékkal, 7472,71 pontra, a frankfurti DAX-index 0,58 százalékkal, 12 814,79 pontra, a párizsi CAC-40 index pedig 0,32 százalékkal, 5293,65 pontra esett. A páneurópai indexek közül a Stoxx Europe 600 0,70 százalékkal, az FTSE Eurofirst 300 index 0,66 százalékkal, az euróövezeti EuroStoxx50 index pedig 0,41 százalékkal csökkent.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A Mol Nyrt. a következő időszakban a magyarországi ellátásra fog koncentrálni, és mérlegeli a stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is.

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Most, a keddi napon még visszaigényelhetik a külföldön megfizetett áfát a hazai vállalkozások ugyancsak szeptember 30-ig regisztrálhatnak a NAV-nál azok a civil szervezetek, amelyek 2026-tól szeretnének 1 százalékos szja-felajánlásokat fogadni.

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Mintegy kétezer-ötszáz ellenőrzés, ötszáz adóügyi visszaélés - ez a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) nyári akciójának mérlege a Balatonnál és a Velencei-tónál - jelentette be a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) hétfőn kiadott közleményében.

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az E.ON Hungária Csoport az áramszolgáltatás megjavításán, az érintett háztartások döntő többségében már kedden helyreállították az ellátást - közölte a szolgáltató csütörtökön az MTI-vel.

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Botrányba fulladt akciók.

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

A világgazdaságban az olajárak emelkedése jelentős inflációs kockázatokat rejt. Mi várható a Fed és az OPEC+ lépéseitől? Egy új recesszió fenyeget, vagy stabil marad a piac?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Építkezésnél a megfelelő generálkivitelező kiválasztása kulcsfontosságú. Hogyan találjuk meg a legmegbízhatóbb szakembert?

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal.

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

A hosszú távú anyagi stabilitásunk érdekében elengedhetetlen, hogy döntéseinket minden irányból megvizsgálva, szükség esetén pénzügyi tanácsadó segítségét kérve hozzuk meg.

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

Az ukrán válság ebben az évben a magas kamatlábak gazdasági légkörében zajlott, amelyet a Fed a gazdaság lassítására és az infláció megfékezésére állított be.

http://ujhazak.com