Csökkenéssel nyithatnak a főbb európai részvénypiacok

Csökkenéssel nyithatnak a főbb nyugat-európai részvénypiacok pénteken, és a kockázatkerülés lesz a jellemző az amerikai-kínai kereskedelmi konfliktus miatti aggodalmak hatására.Az IG Market elemzői arra számítanak, hogy a londoni FTSE-100 mutató 29 ponttal, a frankfurti DAX-30 index 57 ponttal, a párizsi CAC-40 index pedig 33 ponttal eshet a nyitásban. Csütörtökön javította a hangulatot, hogy a kínai kereskedelmi minisztérium szóvivője közölte, az amerikai-kínai kereskedelmi tárgyalásokon elért eredmények függvényében szakaszosan megszüntetik az egymás termékeire korábban bevezetett pótvámokat.


A Fehér Ház egyik szóvivője pedig a Fox News hírtelevíziónak kijelentette, hogy "nagyon derűlátó", bízik abban, hogy hamarosan megkötnek egy kereskedelmi megállapodást.

A pénz- és tőkepiacokon kialakult optimizmust azonban lehűtötte a Reuters hírügynökség azon értesülése, miszerint a pótvámok kivezetésének terve a Fehér Ház és a külső tanácsadók heves ellenkezésébe ütközött.

    
Ázsia és a csendes-óceáni térség legfontosabb tőzsdéin túlnyomórészt csökkentek az indexek pénteken. Tokióban a 225 válogatott részvény Nikkei mutatója 0,26 százalékos pluszban, míg az ausztráliai S&P/ASX 200 0,04 százalékos, a dél-koreai Kospi pedig 0,33 százalékos mínuszban zárt. A sanghaji tőzsde fő mutatója, a Shanghai Composite 0,46 százalékos, a sencseni börze fő mutatója, a Shenzhen Component Index pedig 0,06 százalékos veszteségben állt zárás előtt egy órával. Ugyanekkor Hongkongban 0,70 százalékos mínuszban állt az irányadó index.
    

A Morgan Stanley Capital International által számított, Japánt kivéve az ázsiai részvénypiacok árfolyam-alakulását mérő index (MSCI Asia ex Japan) 0,46 százalékkal 534,99 pontra esett. A globális kereskedelem szempontjából legjelentősebb két nyersolajkeverék, az északi-tengeri Brent és a nyugati féltekén irányadó West Texas Intermediate (WTI) ára csökken. Közép-európai idő szerint reggel nyolc órakor a Brent a januári határidős jegyzésekben hordónként 0,69 százalékos mínuszban, 61,86 dolláron, a decemberi szállítású WTI pedig 0,91 százalékos veszteségben, 56,63 dolláron forgott az ázsiai kereskedésben.
   

A New York-i árupiacon az arany unciánkénti ára decemberi szállításra 0,33 százalékkal, 1471,20 dollárra nőtt. Csütörtökön emelkedéssel zártak a főbb európai tőzsdék. A londoni FTSE-100 mutató 0,13 százalékos, a DAX-30 index 0,83 százalékos, a párizsi CAC-40 index pedig 0,41 százalékos pluszban zárt. A páneurópai indexek közül a Stoxx Europe 600 0,37 százalékkal, az FTSE Eurofirst 300 index pedig 0,29 százalékkal, míg az euróövezeti EuroStoxx50 0,49 százalékkal emelkedett.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A Mol Nyrt. a következő időszakban a magyarországi ellátásra fog koncentrálni, és mérlegeli a stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is.

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Most, a keddi napon még visszaigényelhetik a külföldön megfizetett áfát a hazai vállalkozások ugyancsak szeptember 30-ig regisztrálhatnak a NAV-nál azok a civil szervezetek, amelyek 2026-tól szeretnének 1 százalékos szja-felajánlásokat fogadni.

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Mintegy kétezer-ötszáz ellenőrzés, ötszáz adóügyi visszaélés - ez a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) nyári akciójának mérlege a Balatonnál és a Velencei-tónál - jelentette be a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) hétfőn kiadott közleményében.

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az E.ON Hungária Csoport az áramszolgáltatás megjavításán, az érintett háztartások döntő többségében már kedden helyreállították az ellátást - közölte a szolgáltató csütörtökön az MTI-vel.

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Botrányba fulladt akciók.

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

A világgazdaságban az olajárak emelkedése jelentős inflációs kockázatokat rejt. Mi várható a Fed és az OPEC+ lépéseitől? Egy új recesszió fenyeget, vagy stabil marad a piac?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Építkezésnél a megfelelő generálkivitelező kiválasztása kulcsfontosságú. Hogyan találjuk meg a legmegbízhatóbb szakembert?

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal.

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

A hosszú távú anyagi stabilitásunk érdekében elengedhetetlen, hogy döntéseinket minden irányból megvizsgálva, szükség esetén pénzügyi tanácsadó segítségét kérve hozzuk meg.

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

Az ukrán válság ebben az évben a magas kamatlábak gazdasági légkörében zajlott, amelyet a Fed a gazdaság lassítására és az infláció megfékezésére állított be.

http://ujhazak.com