Csökkenéssel nyithatnak a főbb európai részvénypiacok

Csökkenéssel nyithatnak a főbb nyugat-európai részvénypiacok csütörtökön, a kockázatkerülés lesz a jellemző az Egyesült Államok és a Kína közötti feszültségek fokozódása miatt.Az IG Market elemzői arra számítanak, hogy a londoni FTSE-100 mutató 31 ponttal, a frankfurti DAX-30 index 69 ponttal, a párizsi CAC-40 index pedig 31 ponttal eshet a nyitásban. A Reuters hírügynökség a Fehér Házhoz közeli forrásokra és szakértőkre hivatkozva arról számolt be, decemberről a jövő évre csúszhat át az amerikai-kínai kereskedelmi részmegállapodás aláírása. Peking a megemelt vámtarifák minél szélesebb körű és mértékű visszavonását sürgeti, ámde Donald Trump amerikai elnök megítélése szerint Kína nem tett eleget az ehhez szükséges feltételeknek, azaz továbbra sem teljesítette a szellemi tulajdonjogok védelmét és a technológiatranszfer kikényszerítésének megszüntetését célzó amerikai követeléseket.

    
Rontja a hangulatot az is, hogy a szenátus után szerdán a képviselőház is jóváhagyta a hongkongi tiltakozókat támogató törvényt, amely előírja az amerikai kormányzatnak Hongkong helyzetének rendszeres, évenkénti felülvizsgálatát mind pénzügyi, mind emberi jogi szempontból, és megbízza az Egyesült Államok elnökét, hogy szankciókat szabjon ki azokra, akik csorbítják az emberi jogokat e különleges közigazgatási területen.
   

Mindennek hatására Ázsia és a csendes-óceáni térség legfontosabb tőzsdéin jelentősen csökkentek az indexek csütörtökön. A Morgan Stanley Capital International által számított, Japánt kivéve az ázsiai részvénypiacok árfolyam-alakulását mérő index (MSCI Asia ex Japan) 1,05 százalékkal 521,06 pontra esett.
    

Tokióban a 225 válogatott részvény Nikkei mutatója 0,48 százalékos, az ausztráliai S&P/ASX 200 0,74 százalékos, a dél-koreai Kospi pedig 1,35 százalékos mínuszban zárt. A sanghaji tőzsde fő mutatója, a Shanghai Composite 0,25 százalékos, a sencseni börze fő mutatója, a Shenzhen Component Index pedig 0,52 százalékos veszteségben állt zárás előtt egy órával. Ugyanekkor Hongkongban 1,60 százalékos mínuszban állt az irányadó index.
    

A globális kereskedelem szempontjából legjelentősebb két nyersolajkeverék, az északi-tengeri Brent és a nyugati féltekén irányadó West Texas Intermediate (WTI) ára csökken. Közép-európai idő szerint reggel nyolc órakor a legközelebbi, januári határidős jegyzésekben a Brent hordónként 0,21 százalékos mínuszban, 62,27 dolláron, a WTI pedig 0,12 százalékos veszteségben, 56,94 dolláron forgott.
   

A New York-i árupiacon az arany unciánkénti ára decemberi szállításra 0,28 százalékkal, 1470,05 dollárra süllyedt. Szerdán csökkenéssel zártak a főbb európai tőzsdék. A londoni FTSE-100 mutató 0,84 százalékos, a DAX-30 index 0,48 százalékos, a párizsi CAC-40 index pedig 0,25 százalékos mínuszban zárt. A páneurópai indexek közül a Stoxx Europe 600 0,41 százalékkal, az FTSE Eurofirst 300 index pedig 0,42 százalékkal, míg az euróövezeti EuroStoxx50 0,34 százalékkal esett.


(Forrás: MTI)


Hozzászólások

Iránykereséssel indulhat a kereskedés a tőzsdén

Iránykereséssel indulhat a kereskedés a tőzsdén

Iránykereséssel indulhat a kereskedés a Budapesti Értéktőzsdén (BÉT) hétfőn az Equilor Befektetési Zrt. vezető elemzője szerint.

Reklámbotrányok, amelyek mellett eltörpül a Coca-Cola plakátügye

Reklámbotrányok, amelyek mellett eltörpül a Coca-Cola plakátügye

A Fanta, a Dove, a Pepsi, a Benetton és a Bud Light is felháborította a világot.

Európa 12 leggazdagabb családja

Európa 12 leggazdagabb családja

A magyar származású Soros György a 12. helyet foglalja el a listán.

Ezekkel az állásokkal lehet a legjobban keresni 2018-ban

Ezekkel az állásokkal lehet a legjobban keresni 2018-ban

Öt pálya, amivel érdemes lesz szemezni itthon.

Gyenge kezdés várható Európában

Gyenge kezdés várható Európában

Indexcsökkenésre lehet számítani pénteken az európai tőzsdék nyitásakor.

Tovább nőtt a Vas megyei TOP 100 vállalkozás nettó árbevétele

Tovább nőtt a Vas megyei TOP 100 vállalkozás nettó árbevétele

A száz legeredményesebb Vas megyei vállalkozás nettó árbevétele 2015-ben több mint 1116 milliárd forint volt, az előző évhez képest 17,6 százalékkal nőtt - olvasható a TOP 100 Vas című reprezentatív k...

Az év végéig egyesül a Főgáz és az ENKSZ Észak-Dél Regionális Földgázszolgáltató

Az év végéig egyesül a Főgáz és az ENKSZ Észak-Dél Regionális Földgázszolgáltató

Év végétől valamennyi lakossági földgázfogyasztót a Főgáz szolgál ki, miután utolsó lépésként beolvadással egyesül december 30-án a Főgáz és a kizárólagos tulajdonában lévő ENKSZ Észak-Dél Regionális ...

Varga Mihály: az ország előtt álló egyik legfőbb kihívás a versenyképesség javítása

Varga Mihály: az ország előtt álló egyik legfőbb kihívás a versenyképesség javítása

Az ország számára az egyik legfontosabb kérdést, a legfőbb kihívást a versenyképesség javítása jelenti a következő években - mondta Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter az Országgyűlés költségvetési...

Fazekas Sándor: javult az ország környezeti állapota

Fazekas Sándor: javult az ország környezeti állapota

A lakossági szemlélet formálásban elért eredmények is hozzájárultak ahhoz, hogy javult az ország környezeti állapota - hangsúlyozta Fazekas Sándor földművelésügyi miniszter csütörtökön az Országgyűlés...

Megkötötték az adásvételi szerződést a Pápai Hús vevőjével

Megkötötték az adásvételi szerződést a Pápai Hús vevőjével

Megkötötte az adásvételi szerződést a felszámoló a Pápai Hús Csoport vagyonának értékesítésére meghirdetett pályázaton nyertes vevővel - közölte a Nemzeti Reorganizáiós Nonprofit Kft. felszámolóbiztos...

http://ujhazak.com