Csökkenéssel nyitottak a főbb európai piacok

Csökkenéssel indult a kereskedés a vezető nyugat-európai értéktőzsdéken hétfőn, az amerikai-kínai kereskedelmi viszály újabb fejezetének nyitányán.A londoni FTSE-index 0,42 százalékos, a frankfurti DAX-index 0,34 százalékos, a párizsi CAC-40 index pedig 0,22 százalékos mínuszban nyitott. Az euróövezeti vállalatok gyűjtőindexei közül az EuroStoxx50 0,26 százalékkal esett a nyitásban. Az eurót 1,1733 dolláron jegyezték a nemzetközi bankközi devizapiacon hétfő reggel kilenc órakor, napi szinten 0,14 százalékkal gyengült a közös európai fizetőeszköz.

   
Hétfőn életbe léptek az újabb, kölcsönösen megemelt vámok az Egyesült Államokban és Kínában.

Az Egyesült Államok újabb mintegy 200 milliárd dollár értékű kínai terméket sújt az év végéig 10 százalékos, januártól pedig 25 százalékos pótvámmal. Peking válaszul mintegy 60 milliárd dollár értékű amerikai termék vámtarifáit emelte meg. A világ két legnagyobb gazdasága előzőleg, a nyár folyamán 50-50 milliárd értékű importárura vetett ki védővámot.
    

Ázsia és a csendes-óceáni térség legfontosabb tőzsdéi közül a japán, a sanghaji és sencseni, valamint a szöuli is zárva tartott hétfőn az őszközép ünnep alkalmából. A nyitva tartó tőzsdéken alacsony forgalomban túlnyomórészt csökkentek az indexek, a Morgan Stanley Capital International által számított, Japánt kivéve az ázsiai részvénypiacok árfolyam-alakulását mérő index (MSCI Asia ex Japan) 1,08 százalékkal 523,83 pontra süllyedt. Az irányadó ausztráliai index, az S&P/ASX 200 0,12 százalékos mínuszban zárt. Hongkongban 1,94 százalékos, Indiában 1,18 százalékos, Malajziában pedig 0,66 százalékos mínuszban, míg Szingapúrban 0,23 százalékos nyereséget mutatott a vezető index közép-európai idő szerint kilenc órakor.
    

A globális kereskedelem szempontjából legjelentősebb két nyersolajkeverék, az északi-tengeri Brent és a nyugati féltekén irányadó West Texas Intermediate (WTI) drágul. A legközelebbi, decemberi határidős jegyzésekben a Brent hordónként 1,94 százalékos pluszban, 79,76 dolláron, a novemberi szállítású WTI pedig 1,79 százalékos pluszban, 70,05 dolláron forgott.
    

Pénteken jelentősen emelkedtek a főbb európai tőzsdeindexek. A londoni értéktőzsde fő mutatója, az FTSE-100 index 1,67 százalékkal, 7490,23 pontra, a frankfurti DAX-index 0,85 százalékkal, 12 430,88 pontra, a párizsi CAC-40 index pedig 0,78 százalékkal, 5494,15 pontra nőtt. A páneurópai mutatók közül a Stoxx Europe 600 0,43 százalékkal, az FTSE Eurofirst 300 index pedig 0,58 százalékkal, míg az euróövezeti EuroStoxx50 mutató 0,80 százalékkal emelkedett.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A Mol Nyrt. a következő időszakban a magyarországi ellátásra fog koncentrálni, és mérlegeli a stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is.

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Most, a keddi napon még visszaigényelhetik a külföldön megfizetett áfát a hazai vállalkozások ugyancsak szeptember 30-ig regisztrálhatnak a NAV-nál azok a civil szervezetek, amelyek 2026-tól szeretnének 1 százalékos szja-felajánlásokat fogadni.

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Mintegy kétezer-ötszáz ellenőrzés, ötszáz adóügyi visszaélés - ez a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) nyári akciójának mérlege a Balatonnál és a Velencei-tónál - jelentette be a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) hétfőn kiadott közleményében.

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az E.ON Hungária Csoport az áramszolgáltatás megjavításán, az érintett háztartások döntő többségében már kedden helyreállították az ellátást - közölte a szolgáltató csütörtökön az MTI-vel.

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Botrányba fulladt akciók.

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

A világgazdaságban az olajárak emelkedése jelentős inflációs kockázatokat rejt. Mi várható a Fed és az OPEC+ lépéseitől? Egy új recesszió fenyeget, vagy stabil marad a piac?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Építkezésnél a megfelelő generálkivitelező kiválasztása kulcsfontosságú. Hogyan találjuk meg a legmegbízhatóbb szakembert?

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal.

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

A hosszú távú anyagi stabilitásunk érdekében elengedhetetlen, hogy döntéseinket minden irányból megvizsgálva, szükség esetén pénzügyi tanácsadó segítségét kérve hozzuk meg.

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

Az ukrán válság ebben az évben a magas kamatlábak gazdasági légkörében zajlott, amelyet a Fed a gazdaság lassítására és az infláció megfékezésére állított be.

http://ujhazak.com